Ezekiel Matildára nézett.

– Honnan ismered azt az embert?

Matilde folytatta a szalvéta hajtogatását.

– Láttam már hozzá hasonló embereket.

– Ezt nem kérdeztem tőle.

A nő felnézett.

– Még mindig nem mondhatom meg.

Ezekiel a tenyerével az asztalra csapott.

– Két gyerek van veszélyben. Ne kérjen tőlem türelmet.

Marina meglepetten felállt. Ezequiel vett egy mély lélegzetet, és lehalkította a hangját.

Matilde anélkül távozott, hogy bármit is elárult volna.

Másnap reggel Ezequiel elment a plébániára. Salvador atya ismerte Michoacán felét, és mindenekelőtt tudta, kinek kell meghallgatnia egy problémát, mielőtt az tragédiába torkollik.

Időpontot egyeztetett vele Elena Zúñigával, az önkormányzat gyermekfelügyeletének dolgozójával.

Elena végighallgatta az egész történetet, és dokumentumokat kért. Marina elmagyarázta, hogy az apja 3 hektárnyi idénybirtokot hagyott rá és Antonióra bejegyezve.

„Anyám a keresztanyámnál őrizte az okiratokat” – mondta. „A nagybátyám soha nem találta meg őket.”

Elena felfigyelt.

– Ez fontos lehet.

Felhívta azt az orvost is, aki megvizsgálta Antoniót, amikor megérkezett a ranchra. A diagnózis egyértelmű volt: alultápláltság, nemrég lezajlott légúti fertőzés és súlyos fogyás.

Míg Elena nyomozott, Rogelio cselekedett először.

A városi biztos elrendelte, hogy Ezequiel 72 órán belül adja át a kiskorúakat. A dokumentum szerint Rogelio továbbra is a törvényes gyámjuk maradt.

Marina elolvasta az újságot és elsápadt.

– El fog vinni minket.

-Nem.

– Van egy dokumentuma.

– Majd találunk másokat is.

Elena két nappal később más arckifejezéssel tért vissza.

– Rogelio Cárdenas az elmúlt hónapokban folyamatosan támogatást kapott tőled.

Ezekiel összeszorította az állkapcsát.

– Bár elhagyta őket.

– Igen. És van még több is.

Iratok másolatait tette az asztalra.

Az elmúlt öt évben Rogelio hat másik, szülők nélküli kiskorú gyámjaként jelent meg. Több esetben is továbbra is pénzt kapott, még azután is, hogy a gyerekek már nem éltek vele.

„Hol vannak azok a gyerekek?” – kérdezte Marina.

Elena hallgatott.

—Néhányat intézményekbe küldtek. Még mindig keresünk megbízható feljegyzéseket a 2. személyről.

Marina mindkét karjával átölelte Antoniót.

Aztán jöttek az információk a földdel kapcsolatban.

Julián Salgado 3 hektárját alig 4 hónappal Julián halála után ruházták át egy Rogelióhoz köthető céghez.

A dokumentumon Marina apjának aláírása szerepelt.

Csak egy probléma volt.

Julian már 4 hónapja halott volt, amikor állítólag aláírta.

Ezékiel ránézett a másolatra.

– Aztán meghamisították az aláírását.

– Úgy tűnik, igen.

– Ki tett tanúvallomást?

Elena egy másik nevet is említett.

– Egy Moreliából származó közjegyző, aki többször is dolgozott Rogelióval.

Most először volt valódi esély a megállítására.

De még aznap délután Marina eltűnt.

Ezequiel nyitva találta a hálószoba ajtaját, Antonio takaróját a padlón, az ágyon pedig egy cetlit.

„Ne keressetek engem. Ha vele megyek, többé nem fog veletek semmit sem csinálni.”

Ezekiel kiment a teraszra.

– Marina!

Az út felé rohant, és friss lábnyomokat látott a kerítés közelében.

Antonio még mindig a házban volt, és Matilde karjaiban sírt.

– Rogelio megjött – mondta az idős asszony –. Meggyőzte, hogy börtönbe kerülhetsz, ha elrejted őket.

Ezékiel fogta a kalapját.

— Hová tűntek?

– Az útra.

Matilde megpróbálta megállítani, de a férfi addigra már felült a lovára.

Majdnem 4 km-rel később találták meg Marinát, amint Rogelio mellett sétált egy parkoló autó felé.

Ezékiel leszállt a lováról.

– Engedd el.

Rogelio megragadta Marinát a karjánál fogva.

– Önként jön.

– Nem – mondta Marina könnyes szemmel. – Azért jöttem, hogy békén hagyja Mr. Ezequielt.

Rogelio elmosolyodott.

– Látod? Össze vagy zavarodva.

Aztán megjelent egy önkormányzati teherautó.

Elena két tiszt kíséretében szállt le a gépről.

– Cárdenas úr, engedje el a lányt.

Rogelio megmutatta az iratait.

– Én vagyok a nevelője.

Elena felvett egy újabb papírdarabot.

– És az elmúlt 40 percben ideiglenes intézkedés volt érvényben, amely megtiltotta neki, hogy megközelítse mindkét kiskorút, amíg csalás, hamisítás és elhagyás ügyében nyomoznak.

Rogelio kinyílt a keze.

Marina Ezequiel felé rohant.

De amikor visszatértek a tanyára, Matilde-ot az asztalnál ülve találták, kezében egy régi levéllel.

„Nem bírok tovább csendben maradni” – mondta a nő.

Ezékiel felismerte a borítékra írt nevet.

Jacinta Barragán.

A felesége meghalt.

Matilde elé tette a levelet.

– Jacinta a lányom volt.

Ezekiel egy pillanatra elállt a lélegzete.

-Te…

– Én vagyok az anyósa.

Marina mozdulatlanul bámulta őket.

Matilde sírni kezdett.

– És Rogelio Cárdenas volt az, aki engem ebbe a városba hozott.

3. RÉSZ
Ezekiel percekig Matilddal szemben ült anélkül, hogy megérintette volna a levelet.

Heteken át gondoskodott Antonióról az a nő, atolét készített, ruhákat foltozott, és lassan betöltötte a ház olyan üregeit, amelyeket Jacinta halála óta senki sem tudott elfoglalni.

Most kiderült, hogy ő volt az az anya, aki soha nem jelent meg a temetésen.

„Miért nem jöttél, amikor meghalt?” – kérdezte.

Matilde nem védekezett.

– Mert gyáva voltam.

A válasz jobban megdöbbentette, mint bármilyen kifogás.

Jacinta elhagyta anyja házát egy házasságával kapcsolatos veszekedés után. Matilde úgy érezte, hogy Ezequiel túl szegény, és hogy a lánya más életet érdemel. Anya és lánya hónapokra nem beszéltek.

Amikor Matilde megtudta, hogy Jacinta terhes, több levelet írt. Némelyiket visszaküldték, másokra soha nem válaszoltak.