Ezequiel üzeneteket küldött Mercedesnek, Amparónak és a segítséget felajánló szomszédoknak. Ezúttal nem próbálta meg egyedül megvédeni magát.

Izabella az anyja ágyához lépett.

– Igaz volt, hogy nem szeretett engem?

–Amit tettem, az nem volt jó szerelem.

Rosario kinyújtotta a kezét.

– Nem kell megbocsátanod nekem, ha elismerem, hogy nem te voltál a hibás.

A lány megfogta az ujjait. Az orvos még sötétedés előtt megérkezett, de a seb súlyos volt, és nem ígért olyat, amit nem tud megtenni.

Ochoa fegyveres emberekkel érkezett. A szomszédok őrizték a bejáratokat, míg Mercedes az anyjával és a lányával maradt.

A verekedés kiterjeszkedett az udvarra. Egy támadónak sikerült hátulról bejutnia, és megfenyegette Isabelt. Rosario, aki még mindig eszméleténél volt, felkapta a revolvert, amit Mercedes egy széken hagyott, és lőtt, mielőtt a férfi elvitte volna a lányt.

Ezequiel a lövés hallatán bement a házba. A lányt élve találta, Rosario pedig túl gyenge volt ahhoz, hogy megtartsa a fegyvert.

Izabella letérdelt mellé.

– Ezúttal maradt.

Édesanyja hajnal előtt meghalt, miközben Isabel fogta a kezét. Kint a támadás véget ért, amikor Ochoa elesett az összecsapás során, emberei pedig vagy elmenekültek, vagy megadták magukat.

A győzelem nem tűnt győzelemnek. Voltak sérült szomszédok és egy idős férfi, aki soha többé nem kelt fel. Rosario közelében temették el, a Tomás által ültetett fák alatt.

Izabella megsiratta az elvesztett anyját, akire oly régóta szüksége volt. Ezekiel nem követelt sem hálát, sem megbocsátást. Leült mellé, és hagyta, hogy beszéljen, amikor csak tudott.

Hónapokkal később megérkezett a 25 éves Catalina Robles unokaöccseivel, a 8 és 6 éves Nicolással és Elenával. Testvérük lázban halt meg; a gyerekek édesanyja korábban hunyt el. Catalina volt az egyetlen megmaradt családtagjuk.

Hallottam arról a tanyáról, ahol egy férfi egy olyan lányt gondozott, akit mások elutasítottak.

– Nem azért vagyok itt, hogy elhagyjam őket – tette hozzá világosabban.

– Azért jöttem, hogy megkérdezzem, hol kezdhetjük.

Ezékiel a kamrára, a néhány ágyra és a sovány gyerekekre nézett.

Isabel gyengéden meghúzta a ruhaujját.

– Megoszthatjuk.

Catalina maradt. Kertészkedett, ruhákat javított és tanította a gyerekeket. Nem azért jött, hogy Rosario helyére lépjen, vagy érzelmileg lekötelezetté váljon Ezequiel számára. Saját két kezével érkezett, és mások is segíteni akartak neki.

Nicolás és Elena megtanulták megmondani másoknak, hol hagyták a játékaikat. Isabel megmutatta nekik, hogyan találják meg a vizet, és hogyan ismerjék fel Brumát az orra tapintása és a léptei zaja alapján.

Néhány hétre visszatért a nevetés.

A veteményeskertben tök és bab termett. Catalina a termés egy részét szövetre cserélte; Ezequiel a szomszédokkal megjavított egy öntözőcsatornát. Ahogy leszállt az este, összegyűltek az eresz alatt, olajlámpással az asztalon, és a csizmáikat félretették, hogy ne folyjon sár a házba. Isabel meg tudta állapítani, ki érkezik, abból, ahogyan becsukták az ajtót, de néha tévedett, és mindenki vele nevetett. Nem jövendőmondás volt: ezek olyan szokások voltak, amelyeket egy olyan házban tanultak, ahol az emberek jelezték jelenlétüket, és már nem tekintették őket fenyegetésnek.

Aztán három férfi érkezett, akik Catalina testvérének tartozását követelték. Nem mutattak be elszámolást, és nem voltak hajlandók bíróval beszélni. Azt követelték, hogy vigyék el a lányt, hogy a munkájával behajthassák a tartozást.

Ezékiel elállta az útjukat.

Amparo segített áttekinteni a Catalinánál őrzött iratokat. Voltak köztük kölcsöntörlesztések, de olyan számlák is, amelyeket a behajtók elrejtettek. Másolatokat küldtek a központba, és figyelmeztették őket a fenyegetésekre.

A férfiak még a válasz megérkezése előtt visszatértek, mások kíséretében.

Ezúttal a ranch biztonságban volt, és segítettek is. A gyerekeknek Mercedesszel a belső kamrában kellett volna maradniuk, de egy támadó bejutott a házba, mielőtt Catalina fedezékbe vonulhatott volna.

Isabel egy szék csattanását és barátja hangját hallotta.

– Ne gyere közelebb.

A férfi egy késsel fogta le a nőt.

A lány végigtapogatta a falat, míg meg nem találta az üres puskát, amivel Ezekiel megtanította neki a veszélyes tárgyak felismerését lőszer kezelése nélkül. Nehezen emelte a hang felé.

– Engedd el.

A támadó nevetett, amikor meglátta.

– Engem még csak nem is látsz.

– De hallom.

Tudta, hogy nem tudott pontosan célozni. Mégis sikerült a férfit magára szegeznie, miközben Catalina egy rést keresett.

Ezekiel megjelent az ajtóban. A támadó megfordult, Catalina pedig elesett, eltolva magától a karját, ami fogta. A cowboynak sikerült megállítania, mielőtt újra megragadhatta volna.

Isabel elejtette a puskát és remegni kezdett.

– Azt hittem, el akarják vinni.

Katalin átölelte.

– Segítettél nekünk időt nyerni.

A szomszédok őrizetbe vették a túlélő támadókat. A tanúvallomások, a nyugták és a fenyegetések eljutottak egy olyan hatósághoz, amely már nem tudta puszta pénzügyi vitára redukálni az ügyet. A következő hetekben tanúk kíséretében vallomást tettek, és a ranch megszűnt létezni, a következő támadásra számítva.

A béke visszatért a munka, az éberség és az ígéreteiket betartó emberek révén.

Egy évvel később Isabel 9 éves lett. Még mindig nem látott, de magabiztosan járkált a házban, vitatkozott, amikor a holmiját elmozdították, és megtanulta a fatáblákon a kidomborodó betűket.

Nicholas és Elena a húgának hívták. Catherine továbbra is a nagynénjük volt, és gondoskodott róluk; Ezekiel pedig segített felnevelni mindannyiukat.