Valeria kinyitotta a bőröndöt, és kivett belőle egy viaszosvászonba csomagolt jegyzetfüzetet.

Dátumokat, összegeket, nyugtákat és rövidítéseket másolt le. Nemcsak a házasságkötés díját találta meg, hanem olyan földügyleteket is, amelyek aláírásai és tranzakciói nem egyeztek meg.

– Azt hittem, egy nap be kell bizonyítanom, hogy nem képzelődtem.

Gábriel lassan lapozott.

Felismerte a Salinas vezetéknevet.

Pedro Salinas vele szolgált a lovasságban. Visszatért, házat épített, és felnevelte két gyermekét a földön, ahol évekig dolgozott. Hirtelen megjelent egy okirat, és Alcázarnak sikerült kiutasítania.

„Pedro addig harcolt, amíg egy fillér sem maradt” – magyarázta Gabriel.
„Íme egy fizetség a földjéhez.”

Ugyanazt a sort bámulták.

Másnap 6 lovas érkezett.

Alcázar jött elöl, jól bebugyolálva, olyan arckifejezéssel, mint aki arra vár, hogy felszedjen valami elveszett dolgot.

Gabriel látta, hogy Valeria elsápad.

„Várhatsz bent.”
„Túl sok időt töltöttem ajtók mögött.”

Együtt távoztak.

– Van valamid, ami az enyém, Estrada – mondta Alcázar. –
Van egy vendégem.
– Rendkívüli kötelezettségei vannak a családjával.

Valéria tett egy lépést.

– A nagybátyám 40 000 pesót kapott ezért a kötelezettségvállalásért.

A férfi abbahagyta a mosolygást.

– Vigyázz, mit mondasz.
– Eltettem a számlákat.

Alcázar Gabrielre nézett.

„Ez családi ügy.”
Az emberei megkötözve hozták be.

Az egyik társ lesütötte a tekintetét.

Alcázar felmérte az esélyeit, azzal fenyegetőzött, hogy visszatér, és megfordította a lovát.

Valeria megvárta, amíg eltűnnek, mielőtt mindkét kezét a korlátra tette. Eddig még hangosan beszélt, most már alig bírta a lábát tartani.

Gábriel odahozott egy széket.

„Egész végig féltem” – vallotta be.
„Én is.”

Ismerte Leandro Serranót, a chihuahua-i bíróság számára információkat gyűjtő nyomozót. Egy ideje már követte az Alcázarhoz kapcsolódó földeladásokat, de hiányoztak a dokumentumok, amelyek lehetővé tették volna számára, hogy összerakja az eseményeket.

Gabriel írt egy levelet. Valeria az éjszakát azzal töltötte, hogy elkészítette a saját példányát, valamint részletes magyarázatot is fűzött hozzá. Kézbesítette anélkül, hogy megkérte volna Gabrielt, hogy döntsön helyette.

Aztán tintával foltos kezével visszatért a konyhába.

Mellékelt egy ellenőrzőlistát, amelyen ellenőrizhette az egyes példányokat: az eladó nevét, a telek helyét, a vonatkozó bizonylatot és azt a hivatalt, ahová be kell jegyeztetni. Az apja megtanította neki, hogy olyan könyvelést vezessen, amelyet valaki más is átnézhet anélkül, hogy kizárólag arra a személyre kellene támaszkodnia, aki állította. Valeria emlékezett rá, hogyan adta vissza neki az apja a lapokat, ha hiányzott egy dátum. Ezek a javítások, amelyek gyerekként végtelennek tűntek, végül egészen a tanyára kísérték.

„Apám vezetéknevéről fognak beszélni.
” „Azt is ki fogják deríteni, hogy mit tettél.”

Az emberek már beszéltek, bár sokkal kevesebbet tudtak.

Egy férfival élő, otthonról élő nő látszólag engedélyt adott nekik a többi kitalálására. Lisztvásárlás közben Gabriel kihallgatta a házigazda tisztességességéről szóló megjegyzéseket.

„Mielőtt eldöntenéd, milyen nő ő, kérdezd meg, mit tettek vele” – válaszolta.

Doña Mercedes, a postásnő, később megérkezett egy üveg őszibarackkal. Tudni akarta, mi az igazság.

Valeria kijött az istállóból, ahol Brumát kefélte, és magában beszélt. Mercedes félbeszakítás nélkül hallgatta. Elment, megígérve, hogy kijavítja, amit elbeszélt.

Szombaton Valeria elkísérte Gabrielt a piacra.

Mielőtt bement, még mindig körülnézett minden utcán. Ennek ellenére bemutatkozott a boltosnak, rákérdezett az árakra, és sikerült valami másról is beszélnie, mint a szökéséről.

Aztán megjelentek az Alcázarból érkező férfiak.

„Fogy a türelmed” – mondta az egyik.
„A dokumentumaim úton vannak a bíróságra.”

A boltos letette a mérlegre tett tárgyat.

– Az emberek ide jönnek vásárolni vagy szórakozni.

A férfiak elmentek. Valeria összeszedte a csomagjait, és megköszönte a boltosnak, hogy meghallgatta. A nő röviden megfogta a kezét, mielőtt átnyújtotta neki a visszajárót.

Alcázar válasza egy ügyvéd közvetítésével érkezett. Azzal vádolta meg az asszonyt, hogy dokumentumokat lopott, Gabrielt pedig azzal, hogy együttműködött vele. Csatolta Esteban vallomását unokahúga állítólagos instabilitásáról.

Valeria a végéig elolvasta az újságot.

„Nem akarnak az összegekről beszélni.”
„Azt akarják, hogy senki ne higgyen neked.”

Vasárnap úgy döntött, hogy a templom előtt fog beszélni.

Gabriel mellette állt, miközben körülbelül 60 ember gyűlt össze. Valeria elmesélte, ki volt az apja, mit fedezett fel, és hogyan próbálták a rokonai házasságra kényszeríteni.

Elővette a jegyzetfüzetét.

– Be tudom bizonyítani, mi történt 3 család földjével.

Megnevezte a Salinas családot és más érintetteket. Egy nő felismerte a testvére vezetéknevét. Egy boltos emlékezett egy vásárlóra, aki elvesztette a földjét, anélkül, hogy értette volna, miért.

Alcázar még azelőtt megérkezett az ügyvéddel, hogy vége lett volna.

– Egy asszonyt hallgatnak, akit apja halála kétségbeesett.

Valeria a mellkasához emelte a jegyzetfüzetet.

– A fájdalmam nem változtat meg egy dátumot, és nem változtatja igazivá a hamis aláírást.

Az ügyvéd megmutatta Esteban vallomását.

Gábriel a dokumentumra mutatott.

—Annak a férfinak az aláírása, aki átvette a pénzt.

A kereskedő előrelépett a tömegen keresztül.

– Én is tanúsíthatom, amit láttam, amikor elfoglalták azokat a földeket.

Alcázar az arcukra nézett, és rájött, hogy már nem csak az ő verzióját hallgatják. Távozott, bejelentette, hogy mindent a megfelelő csatornákon keresztül fognak megoldani.

– Pontosan ezt kérem – felelte Valeria.

Amikor a tér kiürült, remegni kezdett. Gabriel a közelben maradt, és nem fogta meg a karját, amíg a lány ki nem nyújtotta a kezét.