– Most ő fogja elviszni a hírt – mondta Julian –. Severino több emberrel fog visszatérni.

Inés hamuszürke arccal bukkant elő az asztal alól.

– Elfogadja a válaszomat is: Nem jövök vissza.

Julián lőszert, takarókat és a revolvert gyűjtötte össze a halott férfiaktól. Ezután megnyugtatta az elfogott lovat, és két rudat kezdett kötni a nyereghez, hogy hordágyat készítsen.

– Megszökhetsz azzal az állattal – mormolta Inés. – Már így is tönkretettem az életedet.

– Az életem tönkrement, mielőtt megérkezett.

Munka közben Julián bevallotta, hogy katona volt. Egy hadjárat során egy felettese elrendelte neki, hogy gyújtson fel egy falut, hogy megbüntesse a lázadók segítésével vádolt családokat. Engedelmeskedett. Később egy beomlott tető alatt egy kislány kendőjét találta. Megszökött és a hegyekben rejtőzött el.

– Azóta elhatároztam, hogy soha többé nem engedelmeskedem egy olyan embernek, aki mások vérével kapja meg a parancsait.

– És azt hiszed, hogy a megmentésem ezt eltörli?

– Nem. De megtenném újra, ha itt hagynám.

Inés megértette, hogy nem egy hőssel néz szembe, hanem valakivel, aki minden nap küzd azért, hogy ne váljon újra gyávává.

Mielőtt elment, elárulta, miért hallgatott. Mateo liszteszsákokba rejtett üzeneteket küldött neki. A bányában munkások haltak meg a megelőzhető omlások miatt, de Severino még a föld alatt használt gyertyák költségét is levonta a fizetésükből. Amikor több özvegy is kártérítést követelt, Ramón számlákat hamisított, hogy igazolja, már kifizették őket. Mateo megtalálta a számlákat, és jelenteni akarta őket. Aztán eltűnt.

– Severino azt mondta, hogy földcsuszamlásban halt meg – magyarázta Inés. – Ha Ramón azt állítja, hogy él, akkor őt fogják felhasználni, hogy rákényszerítsenek a pénz átadására.

– Ezért vett el 80 000 pesót?

„Ez a bányászoknak járó bér. Egyetlen fillért sem tartok meg.”

A leleplezés megváltoztatta Julian nézőpontját. Az a nő nemcsak erőszakos otthonból menekült el, hanem egy árvákra és sírokra épült birodalom pénzügyi szívét is kitépte.

Alkonyatkor indultak útnak. Inés a hordágyon fekve, szőrmékbe csavarva utazott, míg Julián egy lejtőn vezette fel a lovat, ahol minden lépés a szakadékba zuhanhatott volna. Éjfél felé a láz emészteni kezdte. Köhögött, a sebe újra felszakadt, és a takaró újra átázott.

A ló megcsúszott, miközben átkelt egy jégfolton. A hordágy a szakadékba lendült, és az egyik rúd ott lógott a szakadék felett. Julián a hámnak vetette magát, térdét a hóba vájta, és addig támasztotta a súlyt, amíg az állat visszanyerte az egyensúlyát. Inés látta, hogy a kötél feszül a tenyerében, de nem engedte el. Amikor végre szilárd talajra értek, Julián a ló izzadt nyakához támasztotta a homlokát, és olyan gyengédséggel beszélt hozzá, amit még soha senkinek nem mutatott.

– Jó barátom. Most már vége.

Inés megértette, hogy a férfi keménysége nem kegyetlenség volt. Egy fal volt, amit minden köré épített, ami még fájdalmat okozhatott neki. Elővett egy zsebkendőt a ruhájából, és engedély nélkül bekötözte Julián kezét.

– Ne szokj hozzá – mormolta.

– Te sem.

– Hagyj békén! – könyörgött. – Keresd meg Mateót, és add oda neki a pénzt.

– Még lélegzik.

– Ne változtasd a lovat teherhordó állattá, hogy hullát vonszoljon.

Julián megigazította a gyeplőt, és folytatta a mászást. Hajnalban egy sziklákkal körülvett mélyedésbe értek. Egy kiugró rész alatt szinte füstmentes tüzet gyújtott, felhevítette kése pengéjét, és kiégette a sebet. Inés sikolya visszhangzott az egész völgyben. Amikor a láz alábbhagyott, Julián mellette maradt, havat olvasztott, és ivásra kényszerítette.

Órákkal később Julián távcsövével a kezében felmászott egy sziklára. Tizennégy fegyveres férfi jelent meg a hágónál. Severino lovagolt elöl, makulátlanul fekete kabátjában. Ramón mellette volt.

Közöttük egy székhez kötözött fiú sétált, zúzódásos arccal és kötéllel a nyaka körül.

Inés felismerte Mateót, és megpróbált felállni.

Severino a szurdok szélén megállította a társaságot. Aztán feltartott egy papírlapot, hogy a szél kiterítse: egy halotti anyakönyvi kivonat volt, amelyen Inés neve szerepelt. A férje nem azért jött, hogy visszaszerezze. Azért jött, hogy megölje, kimondja, hogy betegségben halt meg, és törvényesen megtartson mindent, ami a Salvatierra családhoz tartozott.

Aztán Mateo fejéhez szegezte a fegyvert, és azt kiáltotta, hogy ha Inés nem jelenik meg naplemente előtt, a fiú hal meg először.

3. RÉSZ
Julian leengedte a látcsövet anélkül, hogy levette volna a szemét az ösvényről.

– Nem támadhatjuk meg őket, amíg a testvérük középen van.

– Akkor kimegyek.

– Akkor két holttestet kapnának.

Inés elvette a Julián által visszaszerzett revolvert, és mindkét kezével megszorította. A karjai remegtek, de a tekintete nem.

– Mateo hónapokat töltött a föld alatt bizonyítékokat gyűjtve. Nem fogom kérni, hogy haljon meg, amíg én bujkálok.

Julian szemügyre vette a terepet. A medencéhez vezető ösvény egy keskeny, laza sziklás sávon vezetett le. Nyugaton egy befagyott patak tűnt el a sziklák alatt, majd a menedék közelében bukkant fel újra. Nem sebesülteknek való ösvény volt, de egy olyan útvonal, amelyet az üldözők felülről nem láthattak volna.

Kidolgozott egy tervet. Elfoglal egy hasadékot a szurdok felett, és ott tartja fel a csoportot. Inés a folyómeder mentén egy Mateóhoz közelebb eső sziklaalakzathoz megy. Az elfogott ló a hordágyon marad elrejtve; csak így tudták kihozni a két sebesültet, ha sikerült kiszabadítaniuk.