– Ha valami baj történik, ne próbálj megmenteni – parancsolta Julian.
– Nem azért tettem meg ezt a hosszú utat, hogy makacs emberek parancsait kövessem.
Most először mosolygott nyíltan.
Ahogy a 14 üldöző elérte a legmeredekebb részt, a Winchester puska dörgött. Julian a sorban utolsóként haladó ló lábára lőtt. Az állat a sziklára zuhant anélkül, hogy megölte volna lovasát, de elállta a visszavonulásukat. Egy újabb lövés elszakította egy ló gyeplőjét; a megriadt ló áttörte a menetoszlopot, és két férfit leterített. A fegyveresek célpontot kerestek, lövéseik mindenhol visszhangoztak.
„Védekezés!” – ordította Severino.
Nem volt hová fordulni. Julián a sziklának csapódott, pár centire Ramóntól, és a szilánkok feltépték az arcát. Aztán a Mateo kötelét tartó férfi vállát találta el. A fiú leesett a székről, és egy árokba gurult.
Inés a folyómeder mentén haladt, a jégfalakra támaszkodva. Minden lélegzetvétel égette sebes oldalát. Épp akkor ért oda Mateóhoz, amikor Ramón lefelé ereszkedett mögötte.
„Ne nyúlj hozzá!” – kiáltotta, és a revolverre szegezte a tekintetét.
Ramón megállt. Az arcán lévő vér alatt ugyanaz a kedves kifejezés jelent meg, amellyel évekkel korábban megígérte, hogy gondoskodik a testvére gyermekeiről.
„Tedd le ezt, unokahúgom. Mindent megtettem, hogy megvédjem a család nevét.”
– Elárult engem.
– Gazdag férjet szereztem neked. Apád adósságokat hagyott maga után.
Matthew vért köpött és felemelte a fejét.
–Ez hazugság, Inés. Apu semmivel sem tartozott.
Ramón elsápadt. Mateo elmagyarázta, hogy Severino papírjai között találta meg a család eredeti főkönyvét. A ranchot hat évvel korábban kifizették. Ramón meghamisította az adósságokat, átruházta a földet Severinóra, és cserébe részesedést kapott a bányában. Amikor Inés apja felfedezte a csalást, és azzal fenyegette, hogy feljelenti, Ramón megbabrált a lova kantárjával. A bukást mindenki balesetnek nevezte, gyilkosságnak nevezték.
Inés érezte, hogy elmúlik a hideg. Évekig hibáztatta magát, amiért nem mentette meg a házat, amiért nem volt engedelmes feleség, amiért Mateót bányába küldték. Most már megértette, hogy a nagybátyja minden egyes bűntudatot kitalált, hogy térdre kényszerítse.
– Apa megbízott benned.
– Apád semmivel sem akart hagyni – felelte Ramón. – Mindez jogosan az enyém volt.
Rávetette magát. Inés lőtt. A golyó áthaladt a kezén, mielőtt elérte volna a fegyvert. Ramón térdre rogyott, és felüvöltött.
Severino előbukkant egy szikla mögül, és fegyvere tusával Inésre sújtott. A revolver elrepült. Megragadta a haját, és pisztolyát az álla alá helyezte.
– Mindig is rossz befektetés voltál – suttogta. – De egy halott özvegy is tud profitot termelni.
Mateo megpróbált felkelni, de a kötél még mindig lefogta. Severino rámutatott. Inés elé lépett.
„A pénz már nem számít” – mondta. „Lemásoltam a számlákat. Ha megöl, eljutnak Durangóba.”
Hazugság volt, de mégis megteremtette a kétely pillanatát, amire szüksége volt. Inés megsebesítette Ramón kezét; a férfi Severinónak rogyott, és kivédte a lövést. Mateo meghúzta a kötelet, és lelökte a bányászt.
Severino felállt egy késsel. Mielőtt támadhatott volna, egy lövés kitépte az ujjaiból a fegyvert. Julián volt felül, de ő is vérzett. Egy golyó felszakította az oldalát a csata során.
– Legközelebb nem késsel fogom – figyelmeztetett.
Severino emberei közel 30 perce rekedtek csapdába, többen megsebesültek, lovaik pedig irányíthatatlanok voltak. Semmilyen fizetés nem indokolta volna, hogy halálra fagyjon egy olyan főnök, aki sógorát és feleségét emberi pajzsként használta. Az egyikük elejtette a puskáját. Aztán mások is követték. Severino aranyat, földet és előléptetéseket ígért nekik, de csak a szél válaszolt.
Ramón megpróbált lemenekülni a lejtőn. A jég beszakadt a csizmája alatt, és egy gyökéren lógva maradt a szakadék felett. Inés leejthette volna. Lefeküdt a hóra, és kötelet nyújtott felé.
„Miért mentesz meg?” – nyögte, amikor Mateóval sikerült felsegíteniük.
– Mert nem áll szándékomban olyan lenni, mint te.
A döntés végül megtörte a fegyvereseket. Ugyanazokkal a kötelekkel kötözték meg Severinót és Ramónt, amelyekkel Mateót is megkötözték. Julián a puskájára támaszkodva mászott le. Nem volt hajlandó beismerni a sérülése súlyosságát, amíg Inés le nem vette a kabátját, és meg nem látta a vért.
– Most pedig maradj nyugton – mondta.
– Nem tudja, hogyan kell kezelni a lőtt sebeket.
– Durango legkevésbé kedves emberétől tanultam.
A hordágyon vitték Juliánt, Mateót pedig Inés mögé ültették az elfogott lovon. Severino korábbi emberei vitték a sebesültjeiket és kísérték a foglyokat. Mielőtt elhagyták volna a medencét, Mateo egy bőrbe csomagolt csomagot vett elő Ramón nyeregtáskájából: benne volt a bánya számlakönyve, a hamisított nyugták és a Salvatierra-ranch eredeti tulajdonjogát igazoló okirat. Azért hagyta magát elfogni, mert másképp nem tudta elővenni ezeket a dokumentumokat.
„Tudtam, hogy Inés talál majd módot a visszatérésre” – mondta.
– Figyelmeztethetett volna minket – morogta Julian a hordágyról.
–A húgom sosem hallgat rám, amikor úgy dönt, hogy megment valakit.
– Ez a közös bennük.
Inés Juliánra nézett, és mindketten megértették, hogy ez a kifejezés már egy különös család tagjainak nevezi őket, amelyet nem szerződések vagy vezetéknevek alkotnak, hanem olyan emberek, akik nem hajlandók elhagyni egymást.
