A vályogház állt. Nyáron visszatértek almát szedni, kerítéseket javítani és megenni a kenyeret, amit Marisol végre megtanult gömbölyíteni.
Egyik délután Leandro látta, hogy a fia segít Catalinának az asztalnál, miközben a lány közöttük szaladgál.
– Egy sírt jöttem keresni – mondta Teresának.
Megigazította az inggallérját.
– És találtunk egy helyet, ahol folytathatjuk az életünket.
Ahogy leszállt az est, Marisol megszámolta a tányérokat, mielőtt kipakolta volna őket. Már nem kellett elraknia a maradékot. Catalina kinyitotta az ajtót, hogy mindenki beengedje, és ezúttal senki sem maradt a túloldalon
