Hamarosan megértette, mi történt. Aurelio most egy Arturo Valdéshez köthető cégnél dolgozott. Már azelőtt eladta az információt, hogy Elena egyáltalán betette volna a lábát Coahuilába.

Azon az estén megérkezett egy távirat.

„Ne rontsd el a családot. A nagybácsik azt mondják, fogadd el Valdés ajánlatát. Egy nő nem tudja ezt egyedül megoldani.”

Elena pislogás nélkül elolvasta, majd beírta a jegyzetfüzetébe.

Gábriel összeszorította az állkapcsát.

– A saját családod adta neked a tervet?

– Nem ez az első alkalom, hogy megkérdezés nélkül eldönti, mit tehetek.

– Mit tervezel csinálni?

–Ugyanez történt, amikor átvették apám vállalkozását. Folytasd.

A következő két hétben a stand egyre bővült. La Herradurából a férfiak kilométereket utaztak, hogy ott étkezzenek. Pedro, egy 22 éves mezőgazdasági munkás, segíteni kezdett Elenának a bab és a tűzifa betakarításában. Dani ügyeket intézett és leveleket kézbesített. Doña Matilde korrekt áron adott el nekik lisztet és fűszereket.

Arturo aztán beváltotta a fenyegetését. Épített egy nagy éttermet 150 méterre északra, 3 alkalmazottal, egy új táblával és egy pesóval olcsóbb ételekkel.

Az alkalmi vendégek vele tartottak.

Elena napi 31 fogásról 14-re növelte a felszolgálási arányát.

– Lejjebb adhatnám az árat – mondta Pedro.

„És rosszabbul főzök, hogy túléljem” – válaszolta. „Nem azért jöttem ide, hogy bebizonyítsam, olcsón tudok eladni. Azért jöttem ide, hogy bebizonyítsam, vissza tudom csalogatni őket.”

Gabriel megérkezett aznap délután, és rajtakapta a lányt, amint minden eladást leír.

„Arturo tud a leengedésről” – mondta.

Elena felnézett.

A Los Encinosból induló nagy marhahajtás volt az igazi célja: 86 cowboy több száz szarvasmarhát terelni az állomás felé. Hónapokkal korábban írt a főnöknek, Julián Peralesnek, felajánlva neki, hogy megállhat az út mentén enni.

– Akkor nincs több időnk – mondta.

-Van?

Elena ránézett.

Gábriel nem nézett félre.

„Földre, raktárra, két kályha felállításához szükséges emberekre és elegendő vízre van szükséged. Az megvan nekem. Neked megvan az élelem, a kapcsolatok és a terv. Ha továbbra is úgy teszünk, mintha ez két különálló üzlet lenne, Valdés darabonként fog sarokba szorítani minket.”

Elena emlékezett Arturo 65-35-ös eredményére.

– Fele-fele arányban. Minden költséget írásban rögzítünk. Az én nevem szerepel a szerződésen. Én vagyok a felelős a konyháért és a beszállítókért.

– Én pedig intézem az állatállományt, a földet és a személyzetet. A többit ketten döntjük el.

– Tudsz így dolgozni egy nővel?

Gabrielnek mindössze egy másodpercre volt szüksége.

– Így tudok dolgozni egy partnerrel.

2 nappal később aláírták.

Elena Salgado jelent meg először.

De a csapás még azelőtt ért, hogy bármit is ünnepelhettek volna.

Julián Perales előrehozta a zászlólevonást. Nem 5 hét, hanem 10 nap múlva volt.

Elena elkezdte bővíteni a tábort: bádogtetőt, munkaasztalokat, egy másik tűzhelyet, egy víztartályt és egy száraz tárolóhelyet építettek. Minden készen állt négy nappal az érkezésük előtt.

Másnap reggel 5:20-kor Elena nyitva találta az ajtót.

A liszteszsákok felszakadtak. A só földdel keveredett. Az összes tölgyfa tűzifa eltűnt.

Nem sikított.

Elővette a jegyzetfüzetét, és felírta az időt.

Gabriel 30 perccel később megjelent Hilarióval és 3 munkással.

– Valdés – mondta.

-Valószínűleg.

– Megkeresem őt.

-Nem.

– Elena…

„Ha dühösen érkezel, tudni fogja, milyen bizonyítékaink vannak, és mi hiányzik. Először is, tudunk majd főzni. Aztán verekedni.”

Doña Matilde lisztet szerzett. Egyik unokaöccse 35 kiló marhaszegyet talált. Gabriel egy tölgyfával megrakott szekeret hozott egy La Herradura-i birtokról.

Amikor Elena látta, hogy személyesen intézi el a dolgot, megértett valamit, ami jobban aggasztotta, mint a szabotázs: megbízott benne.

Nem azért, mert védte, hanem mert soha nem próbálta meg helyettesíteni.

Délután Dani egy hivatalos borítékkal tért vissza Sabinasból.

Arturo Valdés panaszt tett. Azt állította, hogy Elena vállalkozása megsértette a marhautak közelében lévő versenytárs létesítményekre vonatkozó új önkormányzati rendeletet. Ha a panaszt sikeresnek ítélik, be kell zárnia, és bírságot kell fizetnie, ami miatt tőkét veszíthet.

Elena felolvasta a rendelés dátumát.

Két hónappal azután hagyták jóvá, hogy elküldte az első leveleit.

Aztán elolvasta az előléptető tisztviselő nevét: Federico Peña.

Rogelio testvére.

– Ez ki volt tervezve – mondta Gabriel.

Dani elővett egy újabb papírlapot.

– Az önkormányzati alkalmazott mondott nekem valamit. A panaszt 10 napon belül fellebbezni lehet. Vidéki közösségekben pedig a tárgyalást nyilvános ülésen is meg lehet tartani, ha vannak tanúk és egy önkormányzati képviselő.

Elena a naptárba nézett.

A folyó lesüllyesztése 2 nap alatt történne.

Aztán ránézett a két kályhájára, a megjavított pincére, a visszaszerzett tűzifára és a jegyzetfüzetre, amelybe az ajánlatokat, fenyegetéseket, késedelmes szállításokat, számlákat és károkat datálták.

„Akkor nem megyünk az önkormányzathoz” – mondta.

Gábriel hamarabb megértette, mint a többiek.

– Ide fogja hozni az önkormányzatot.

Elena becsukta a jegyzetfüzetet.

–86 cowboyt fogok etetni, összegyűjtöm az összes fickót, és arra kényszerítem Arturo Valdést, hogy megvédje a panaszát azok előtt, akiket megpróbált élelem nélkül hagyni.

3. RÉSZ
A leengedés napján Elena 4 órakor gyújtotta meg az első tüzet. Pedro 15 perccel később érkezett meg. Dani egy kölcsönkötényben jelent meg. Doña Matilde tortillákat hozott, Gabriel pedig padokat küldött La Herradurából.

Fél hétkor az a bódé, amit Arturo „útszéli hölgynek” nevezett, úgy nézett ki, mint egy közös konyha.