Kinevették, amiért a hegyekbe lovagolt… Egészen addig, amíg rá nem talált az elveszett, megrakott szekerekre.

A brigádvezető egy lehetséges leszármazottról is tudott. Clara Quiñones, egy özvegyasszony és több kecske tulajdonosa, a falutól délre élt. A konyhájában Jacinta megmutatta neki Amalia naplóját. Clara felismerte férje nagyanyjának a nevét, aki egy beteg lány volt az utazók között.

„A férjem abban a hitben halt meg, hogy a családja megmenekült a szégyentől” – mondta könnyek között. „Nem szégyen volt. Félelem volt.”

Clara két napon át utazott szekerén tanyáról tanyára. Összegyűjtötte a Quiñones, Salgados, Menas és Treviño családok 11 leszármazottját. Míg a fegyveresek Jacintát keresték az utakon, ő az özvegy hátsó szobájában maradt. Valdés emberei soha nem kérdezték meg, miért utazik ilyen messzire egy kecskékkel rendelkező nő.

A megbeszélt reggelen Julián Arriaga két szövetségi csendőr kíséretében érkezett San Jerónimóba. Jacinta a nyereg árnyékában várakozott Martínnal, Eusebióval, Clarával és a tizenegy örökössel.

„Bármi is történik, add át a bizonyítékokat” – követelte.

Márton lassan megrázta a fejét.

– A bizonyítékok számítanak, de te is. Amióta vérben úszva jöttél le a patakon, már nem gondolom, hogy ez csak egy adósság Tomás iránt.

Jácinta megértette, amit a férfi nem tudott kimondani.

– Úgy tervezem, hogy megélem a többit is.

Kiment a térre. A portréja a politikai vezető épületére volt ragasztva, a GYILKOS felirat alatt. Ugyanazok az emberek, akik gúnyolták, hátráltak, amikor látták, hogy nyugodtan a felügyelő felé sétál.

– Jacinta Robles vagyok. Mielőtt megpróbálsz letartóztatni, ellenőrizned kell néhány szövetségi címet mindenki előtt.

Arriaga a megrendelésre, majd a dokumentumok csomagjára nézett.

– Azzal vádolják, hogy meggyilkolta Nicanor Leyvát.

– Nicanor megmentett Octavio Valdés hat emberétől. Valdés később meggyilkolta őt, és kitalálta ezt a parancsot. Eusebio Rivas tanúja volt ennek.

Mormogás futott végig a téren. Don Octavio megjelent a politikai vezetővel és négy fegyveres férfival.

„Ez a nő teljesen megőrült! Ellopta a tulajdonomat és megölt egy alkalmazottat.”

Jacinta felemelte a kezét. Clara és a leszármazottai előbukkantak az árnyékból, és mögé álltak.

– 29 éve azt mondod, hogy ezek a családok halottak. Kérdezd meg az unokáidat, hogy egyetértenek-e ezzel.

Arriaga összehasonlította a pecséteket, aláírásokat és terveket. Aztán felbontotta Tomás levelét. Don Octavio elrendelte a politikai vezetőnek, hogy tartóztassa le a nőt, de a csendőrök közbeléptek.

„Senki sem nyúlhat a hölgyhöz vagy ezekhez a dokumentumokhoz” – jelentette ki a felügyelő. „Ha az aláírások hitelesek, a bűncselekmény szövetségi földterületeket és számos halálesetet érint.”

Hangosan felolvasta a levelet. Minden mondat Tomás nevének egy darabkáját adta vissza neki, és egy újabb hatalmi darabot vett el Valdéstől. Bernarda a tömegben megpróbált elbújni a nők mögé, akik korábban vele nevettek.

Amikor Arriaga befejezte, Jacintára nézett.

– Az apja bejelentette, hogy az igazság más kezekbe kerül.

– Már eltemették – felelte. – És nem fogják újra eltemetni.

Don Octavio a kabátja alá nyúlt a pisztolyáért. Martín az ajtóból fogta rá, Eusebio a politikai vezetőre fogta a fegyverét, a csendőrök pedig lefegyverezték mindkettőjüket. Valdést megbilincselt kézzel hagyták ugyanazon a téren, ahol Jacinta eladta anyja fésűjét, hogy töltényt vegyen.

A nyomozás hónapokig tartott. A pénztárgép főkönyvei kenőpénzeket, hamisított diplomákat és két felfedező halálának kifizetését tárták fel. Eusebio 20 évnyi bűnrészességet vallott be, annak ellenére, hogy tudta, hogy elítélhetik.

A tárgyalás során Valdés ügyvédei megpróbálták Jacinta holttestét bizonyítékként felhasználni. Azt állították, hogy egy ekkora termetű nő nem kelhetett át a hegyvonulaton, ezért Valdés kitalálta a felfedezést. Letette Tomás monogramjával ellátott táblát az asztalra, leírta az ösvény minden kanyarulatát, és átadta Canela kopott patkóit. A szövetségi szakértő megerősítette, hogy a holttesten talált sár és kövek a völgyből származnak. A tárgyalóteremben a nevetés azok ellen fordult, akik megpróbálták megalázni.

„Az ember az utolsó tisztességes tettét azzal töltheti,” jelentette ki a bíró előtt, „én pedig azzal töltöm az enyémet, hogy kimondom az igazat.”

Jacinta és Arriaga szólaltak fel a nevében. Börtönbüntetést kapott, de nem a maximális büntetést, és évekkel később visszatért feleségéhez és két lányához. A politikai vezetőt elmozdították hivatalából. Don Octaviót gyilkosságért, csalásért és vagyonvesztésért ítélték el. Mielőtt a kivégzőosztag elé vitték, Jacintát kereste a tárgyalóteremben. A nő addig nézte, amíg Don le nem sütötte a szemét.

Nem vett részt a kivégzésen. Nem akarta látni a halálát; azt akarta látni, hogy amit megpróbált kitörölni, életre kel.

A tulajdoni helyek visszaszálltak az örökösökre, és Tomás telke jogilag visszakerült Jacintára. Ő azonban úgy döntött, hogy a völgyben telepedik le. A családok arra kérték, hogy maradjon, mert ismerte az útvonalat, a napi beosztást és a föld visszaszerzésének költségeit. Épített egy kunyhót egy dombon. Martín hetente négyszer lovagolt fel erős pej lován, hogy segítsen a gerendák, kerítések és karámok építésében.

„Meg tudja csinálni egyedül is” – mondta neki egy délután. „Mindig meg tudta csinálni.”

– Az, hogy valaki egyedül tud cipelni dolgokat, nem jelenti azt, hogy egész életében ezt akarja csinálni.

– Szóval azt akarod, hogy folytassam a látogatásomat?

– Azt akarom, hogy hagyja abba a napok számolását, és maradjon.

Martín azzal a szinte láthatatlan mosollyal mosolygott, amire már megtanult számítani. Azon a nyáron házasodtak össze a fenyők között, a hat szekér tanújaként. Egy idős Salgado, akinek az édesanyja egyike volt Tomás által megmentett lányoknak, elkísérte Jacintát az oltárhoz.