—Az adásvétel hiteles — erősítette meg a közjegyző —, de a végleges bejegyzési igazolás hiányzik, és az utolsó fizetésről szóló bizonylat sem található meg az iratokban.

Leopoldo pontosan olyan lendülettel rendelkezett, amire szüksége volt.

Rafael azt javasolta, hogy nézzék át a Santa Lucía történelmi archívumát. Három délutánon át Mercedesszel átnézték a nedves könyveket, nyugtákat és szerződéseket. Egy leltárban egy kulcsfontosságú utalást találtak: „Eusebio Chávez, északi összeesküvés, 14. könyv, 32–39. nyugták.”

A 14. könyv eltűnt.

Azon az éjszakán, amikor Mercedes és Mateo visszatérőben voltak El Miradorba, füstoszlopot láttak a kávéültetvények mögött. Visszafutottak. A régi archívum lángokban állt. A munkások vödrökből álló láncot alkottak, miközben Rafael megpróbált dobozokat húzni ki a füstön keresztül.

Amikor eloltották a tüzet, száraz szalmát találtak a polc alatt, ahol Euszebiosz iratait keresték, valamint egy kívülről betört ablakot.

„Ez nem egyedül kezdődött” – mondta Mateo.

Egy napszámos azt állította, hogy egy ismeretlen férfit látott, amint egy lámpával távozik a területről.

Leopoldo felbukkant a füstön keresztül.

— Micsoda szerencsétlenség.

Mercedes felé fordult.

– Milyen kényelmes.

Másnap, elszenesedett papírok között találtak egy fél lapot, amelyen még mindig olvasható volt: „Példány küldve a San Miguel Tepecintla plébániára. Eladó: Eusebio Chávez.”

De mielőtt útra kelhettek volna, Leopoldo megérkezett El Miradorba egy írnokkal.

– A határidő ma jár le. Írd alá az önkéntes megadási nyilatkozatot, és vége mindennek.

-Nem.

– A tűz után nehéz lesz bizonyítani a történetét.

Mercedes lezárta a dossziét.

– Akkor imádkozzatok, hogy a tűz jobban égjen, mint mi.

Leopoldo 7 napot adott neki a hivatalos eljárás megindítása előtt.

Rafael alkonyatkor érkezett meg.

–Kifizethetem a cég által követelt összeget, és ezzel leállíthatom ezt.

Mercedes otthagyta a kalapácsot a kerítésen.

-Nem.

– Később kivizsgáljuk.

– Ha fizetsz, továbbra is itt fogok élni, mert egy másik Valdiviának volt elég pénze ahhoz, hogy megmentsen.

Rafael tiltakozni próbált, de Mercedes Juliánról, az elhunyt férjéről beszélt. Először a férfi törlesztette az adósságait és vásárolt dolgokat, hogy „segítsen”. Később ő döntötte el, mire költi a pénzét, kivel beszél, és mikor mehet el szórakozni.

„Nem azt mondom, hogy olyan vagy, mint ő. Azt mondom, hogy tudnom kell, hogy ez a föld az enyém, mert az apám fizetett érte, nem pedig azért, mert valaki fizetett érte nekem.”

Rafael lesütötte a tekintetét.

– Akkor nem fizetek. Majd én kiderítem az igazságot veled.

Mateóval San Miguel Tepecintlába utaztak. A pap megtalálta az eladásról szóló feljegyzést, de a teljes aktát évekkel később elküldték a Zacatlán Városi Levéltárba. Ezzel a nyommal tértek vissza, és nyitva találták az El Mirador ajtaját.

A ház egy káosz volt.

Mateo az istállóba rohant, ahol két férfi várta. Amikor Mercedes megérkezett, a bátyja tántorgó léptekkel, felhasadt ajakkal, ütéssel a szeme alatt és fájdalommal a bordáiban jött ki.

– Mit kerestek?

– Apa papírjai.

Másnap Mateo eszébe jutott az egyik támadó.

— Santa Luciában dolgozott. A neve Nicasio.

Rafael felismerte a nevet. Nicasio Cruzt ideiglenesen Leopoldo alkalmazta.

Rafael szembeszállt unokatestvérével, de a vita véget ért, amikor Doña Amalia belépett az irodába egy mappával.

– Nem Rafaelnek kellene magyarázkodnia – mondta –. Neked kellene, Leopoldo.

Több adósságvásárlási szerződést és kisbirtokosok jelzáloghitelét helyezte az asztalra.

„Itt látható a meghatalmazásom” – folytatta. „És ezt soha nem írtam alá.”

Leopoldo most először vesztette el a hidegvérét.

– Te adtad nekem a hatalmat, hogy megvédjem az örökséget.

– Az aratás irányítására adtam neked a hatalmat, nem arra, hogy meghamisítsd a nevemet.

Rafael átnézte a dokumentumokat. El Mirador nem volt az egyetlen célpont. Voltak köztük özvegyek, kisgazdák és egész családok, akiknek az adósságait felvásárolták, hogy visszaszerezzék a Santa Lucía környéki földeket.

– Hány ingatlant próbáltál elvenni? – kérdezte Rafael.

– Azok, akik a birtok egyben tartásához szükségesek.

Amália a padlóra csapódott a botjával.

– Semmit sem raksz össze. Kirabolod a házakat.

Mercedes ekkor megértette, hogy a harca már nem csak a családjáé. Leopoldo kiépített egy rendszert, amellyel a régi adósságokat a vagyonvesztés eszközévé alakította.

De még mindig tisztára akarta mosni apja nevét.

„Mindent ki akarok vizsgálni” – mondta –, „de El Mirador esetében külön kell bizonyítást kérni. Nem akarom, hogy holnap valaki azt mondja, csak azért tartottam meg, mert Leopoldo más dokumentumokat hamisított.”

Három nappal később a kerületi polgári bíróság kitűzte a tárgyalást. Rafael Zacatlánba indult, hogy átvegye az önkormányzati iratokat. Mercedes megérkezett Mateóval, aki még mindig fájdalmakat érzett, valamint Doña Refugióval és Eusebio okiratával együtt.

Leopoldo egy váltót mutatott be, amelynek aláírása majdnem megegyezett Mercedes apjáéval.

A közjegyző összeadta a régi bizonylatokat. A hiányzó összeg pontosan megegyezett a váltón szereplő összeggel.

Mormogás futott végig a szobán.

– Akkor kellett volna – suttogta valaki.

Leopoldo most először mosolygott.

– Chávez asszony, továbbra is átadhatja az ingatlant anélkül, hogy ez még fájdalmasabbá válna.

Mercedes a dokumentumra nézett, és valódi félelmet érzett.

Aztán egy kisteherautó fékezését hallották a bíróság épülete előtt. Rafael porosan jelent meg, kezében egy hitelesített mappával.

–Megtaláltam a Zacatlán-aktát.

Celestino elolvasta a pecsétet, átnézte az oldalakat, majd felnézett.