Terézia kinyitotta a száját.

– Csak megpróbáltalak megtanítani…

—Cállese.

A szó úgy hullott alá, mint a kő.

Terézia mozdulatlan maradt.

Mariana még soha ezelőtt nem beszélt így vele.

– Soha többé ne mondd meg, hogyan éljek a szüleim házában.

Rodrigo közeledett.

– Ne izgulj túl. Jogilag még mindig az enyém.

Santiago összenézett Daniellel.

—Egyelőre van egy okirat, amelyet megtámadunk. Kértünk intézkedéseket is annak megakadályozására, hogy az ingatlant eladják, amíg az ügy rendezés alatt áll.

Rodrigo összeszorította az állkapcsát.

– Nem tudnak kihozni.

– Talán egy bírónak kell majd tisztáznia bizonyos kérdéseket – felelte Daniel –, de ön az előbb több tanú előtt beismerte, hogy a házasságkötése előtt vizsgálta Mariana vagyonát, és hogy tervben volt az aláírásának megszerzése. Azt javaslom, hagyja abba a beszélgetést.

Mauricio és a többi vendég már felállt.

Senki sem akart ott maradni.

– Jobb, ha megyek – mormolta az egyikük.

Kevesebb mint két perc alatt eltűntek a vendégek.

Rodrigo ide-oda járkálni kezdett.

–Ez mind ostobaság. Az a felvétel semmit sem ér.

„Ezt az ügyvédek és az illetékes hatóságok fogják eldönteni” – mondta Santiago. „Ma este azt kell eldönteniük, hogy folytatják-e a problémák okozását.”

Mariana Teresára nézett.

Aztán Karlához.

Aztán Rodrigóhoz.

Most először nem úgy néztek ki, mint az óriások.

Csak három ijedt ember volt.

Három embernek kellett lerombolnia az önbecsülését, hogy engedelmes maradjon.

„Azt akarom, hogy elmenjenek” – mondta.

Rodrigo hangosan felnevetett.

-Hogy?

– Azt akarom, hogy fogd a személyes holmidat és távozz.

– Nem te döntesz.

– Igen, én döntök.

A hangja nem remegett.

– Évekig elhitetted velem, hogy nem tudok élni nélküled. Ma már értem, hogy ti voltatok azok, akik nem tudtak élni nélkülem.

Karla elsápadt.

— És hová megyünk?

Marianna ránézett.

– Három éven át, valahányszor panaszkodtam, azt mondtad, hogy ha nem tetszik, kimehetek az utcára.

Szünetet tartott.

– Most rajtad a sor, hogy megoldd.

Terézia sírni kezdett.

– Mariana, gondold át a dolgokat. Mi család vagyunk.

-Nem.

Ez a szó még erősebb volt.

– A családom soha nem örült volna, ha sírni látnak.

Rodrigo hirtelen közelebb lépett.

– Ne merészeld kidobni az anyámat!

Megragadta a csuklóját.

Mielőtt Mariana reagálhatott volna, Santiago már előtte termett.

–Engedd el.

Rodrigo engedelmeskedett.

Nem volt szükség harcra.

Santiago tekintete elég volt.

„Csak érintsd meg még egyszer, és megváltozik a hangneme” – mondta.

Rodrigo felvette a kabátját.

– Ez itt nem ér véget.

– Nem – felelte Mariana. – Bíróság elé kerül a dolog.

A következő órában összepakoltak.

Teresa sírt, miközben elpakolta a ruháit.

Karla sértéseket motyogott.

Rodrigo kerülte a Marianára nézést.

Daniel az ajtó közelében maradt, figyelmesen, míg Santiago segített a húgának szétválogatni a holmikat, hogy elkerüljék a vitákat.

Végül három bőrönd és több táska maradt a folyosón.

Mielőtt elment volna, Teresa megfordult.

– Egy nap még megbánod, hogy tönkretetted ezt a családot.

Marianna nyitotta ki az ajtót.

– Sokkal azelőtt tönkretetted, hogy lett volna bátorságom bevallani.

Az ajtó becsukódott.

Olyan mély csend lett, hogy Mariana hallotta a hűtőszekrény zúgását.

Körülnézett.

Az ebédlő még mindig tele volt piszkos edényekkel.

Voltak félig kész csészék.

Egy szelet sütemény esett a földre.

De évek óta először senki sem parancsolta meg neki, hogy takarítson.

Mariana lassan a fotelhez sétált.

Leült.

És sírni kezdett.

Santiago térdelt le elé.

-Bocsáss meg.

-Mert?

– Mert nem jöttem vissza hamarabb.

Marianna megrázta a fejét.

– Én kergettelek el téged.

– Megsérültél.

– Szörnyű dolgokat mondtam neked.

– És túl büszke voltam ahhoz, hogy visszamenjek.

A két férfi megölelte egymást.

– Azt hittem, elfelejtettél – mondta Mariana.

Santiago lehunyta a szemét.

-Soha.

Egy pillanat múlva Marianna megkérdezte:

– Honnan tudtál te mindent?

Santiago mély levegőt vett.

A veszekedés után más országokban is elfogadott biztonsági állásokat. Majdnem két éven át győzködte magát, hogy Mariana boldog, és hogy az újbóli felbukkanása csak rontana a helyzeten.

Amíg egy volt szomszédja nem írt neki.

Azt mondta neki, hogy Teresa lakik a lakásban.

Aztán egy másik ismerőse megemlítette, hogy hallotta Rodrigot Marianát sértegetni.

Santiago nyomozni kezdett.

Ez idő alatt ismerkedett meg Daniellel, egy munkatársával, aki végül a partnere lett.

Együtt nyitottak egy biztonsági és tanácsadó céget Mexikóban.

Amikor a vállalkozás beindult, Santiago ügyvédeket és egy magánnyomozót fogadott.

„Hónapok óta tudok az ingatlanról” – ismerte el. „Azt is tudtam, hogy Rodrigo tartozik pénzzel.”

Mariana sértődötten nézett rá.

– És miért vártál?

– Mert féltem.

-Te?

Santiago szomorúan elmosolyodott.

„Féltem, hogy üres kézzel érkezem, és te megint őt választod. Elegendő bizonyítékot akartam, hogy még ha megint kirúgsz is, akkor is tudjak neked kiutat hagyni.”

Marianna megfogta a kezét.

– Már régen nem őt választottam. Csak már nem tudtam, hogyan válasszam meg magam.

Daniel, aki diszkréten maradt a konyhában, lesütötte a tekintetét.

Azon az estén hoztak egy kis süteményt, amit Santiago vett érkezése előtt.

Három gyertya: egy hármas és egy nulla.

„Nem voltam biztos benne, hogy tudunk-e ünnepelni egy ilyen katasztrófa után” – mondta Daniel.

Mariana a könnyein keresztül mosolygott.

– Évek óta ez a legjobb születésnapom.