Bizonyítékra volt szükségem.

Tomás felvette a kapcsolatot egy korábbi ügyéből ismert ügyésszel, Verónica Ibarra ügyvédnővel. Az ügyvédnő egyértelmű volt:

– A vérvizsgálat segít. Az üzeneteid segítenek. De ahhoz, hogy gyilkossági kísérlettel vádolhassuk őket, össze kell kapcsolnunk őket az anyaggal, és ha lehetséges, beismerő vallomást kell szereznünk tőlük.

Adriana néhány másodpercig gondolkodott.

Aztán elmosolyodott.

Volt egy ötletem.

Sminket, parókát és kontaktlencsét viselve, napokkal később „Eva Santillánként” mutatkozott be Hectornak, egy befektetőként, aki a bizalom ellenére érdeklődik a szállodalánc megvásárlása iránt.

Megbeszélte, hogy találkozik vele egy polancoi szálloda éttermében.

Hector kimerülten, kialvatlanul és kétségbeesetten pénzre szorulva érkezett.

Adriana mindkettőjüknek rendelt italt. Az övé alkoholmentes volt, az övé nem.

Három ital után Hector beszélni kezdett.

Először Adrianára panaszkodott.

Az örökség után.

Aztán mondott valamit, amitől a lány ökölbe szorította a kezét az asztal alatt.

– Túl sokat fizettem azokért a szállodákért – motyogta. – Egy egész évet vártam annak a nőnek a halálára, és mégis a síron túli problémákat hagyott rám.

A táskában elrejtett felvevő még mindig működött.

De mielőtt Adriana rávehette volna, hogy beszéljen, Hector mobilja rezegni kezdett.

Lorenától jött az üzenet.

És tartalmazott egy fényképet, ami teljesen megváltoztatta volna a tervet.

Adriana látta a képernyőn tükröződni.

Lorena egy másik férfit ölelgetett a saját otthonában.

És Adriana azonnal felismerte, hogy ki az.

Javier Salinas volt az, a versenytárs, aki évek óta próbálta átvenni az irányítást a szállodái felett.

Aztán rájött, hogy Lorena nemcsak a főnökét árulta el.

Hector bukását is előkészítette.

És amit Adriana később felfedezett, arra késztette, hogy még aznap este véget vessen a játéknak.

3. RÉSZ

Adriana nem szólt semmit Hector előtt.

Befejezte az italát, úgy tett, mintha átnézne néhány dokumentumot, és azzal az ígérettel búcsúzott el, hogy másnap felhívja.

Amint beszállt a kocsiba, ahol Tomás várta, levette a parókáját.

– Lorena Javier Salinasszal van.

Tomás a szeme sarkából rápillantott.

– A versenytárs?

„Ugyanaz, aki két év alatt három vételi ajánlatot tett nekem. Ha vele van, akkor ez nem egy egyszerű kalandként kezdődött a férjemmel. Az a nő a legelejétől fogva be akart kerülni a cégbe.”

Diego már talált egy másik darabot.

Kizárólag Adriana tulajdonosként megőrzött hozzáférését használva áttekintette a belső biztonsági mentéseket, és felfedezte, hogy Lorena olyan foglaltsági jelentéseket, szerződéseket és pénzügyi előrejelzéseket töltött le, amelyekre nem volt szüksége a munkájához. Ráadásul hetekkel Adriana feltételezett halála előtt dokumentumokat küldött egy személyes fiókra.

Verónica, az ügyész, mindent feljegyzett.

„Ez már nem tűnik csak egy gyilkossági kísérletnek” – mondta. „Úgy tűnik, mintha el akartak volna tűrni, majd kihasználni a káoszt, hogy felosszák, amit csak tudnak.”

Adriana lejátszotta az éttermi felvételt.

Hector hangja tisztán hallatszott:

„Egy egész éven át vártam, hogy az a nő meghaljon…”

Veronika felnézett.

– Ez fontos, de azt akarom, hogy ne kockáztass. Mostantól minden lépést velem kell összehangolnod.

Adriana egyetértett.

Mielőtt azonban befejezte volna, még egy utolsó dolgot kért.

– Azt akarom, hogy tudja, hogy még élek, mielőtt letartóztatják.

– Ez bonyolíthatja a dolgokat.

–Nem akarom megérinteni. Nem akarom megfenyegetni. Csak a szemébe akarok nézni, amikor megérti, hogy élve eltemett, és kudarcot vallott.

Thomas, aki az ajtóban állt, most szólalt meg először.

– És ott akarok lenni.

Azon az estén Adriana a saját számáról küldte el a videót, amin Lorena látható, amint átöleli Javiert a ház nappalijában.

Hozzátette a következő mondatot:

„Míg te a halálomat ünnepelted, ő már a szállodáim következő tulajdonosát kereste.”

Hector tizenegy óra körül kapta meg az üzenetet.

Öt perccel később felhívta Lorenát.

Nem válaszolt.

Aztán bement a házba.

Lorena ott volt, ruhákat és dokumentumokat gyűjtött.

„Mióta vagy Salinasszal?” – kérdezte Hector.

Mozdulatlan maradt.

– Nem tudom, miről beszélsz.

Hector megmutatta neki a videót.

Lorena arca megváltozott.

Néhány másodpercig egyikük sem színlelte a történteket.

– Ki küldte ezt neked?

– Adriana.

Lorena idegesen felnevetett.

– Adriana halott.

– Már egy hete üzenetet küldözgetsz a telefonod!

– Akkor valaki manipulál téged.

-Te?

– Ne légy nevetséges.

Hector azzal vádolta, hogy mindent előre kitervelt, hogy átvegye az irányítást az üzlet felett. Lorena, fáradt és sarokba szorítva, végül olyasmit mondott, amire Hector nem számított.

–Átvenni a vállalkozásodat? Soha nem volt a tiéd. Ez mindig is a te problémád volt. Te voltál Adriana férje, semmi több.

Az ütés egyenesen a büszkeségre mért találat volt.

– Nélkülem semmit sem értél volna el.

– Nélküle be sem tetted volna a lábad egy ilyen szálloda recepciójára.

Hector elsápadt.

Lorena elvette a táskáját.

„Megtettem, amit te egyedül nem mertél megtenni. Megszereztem a gyógyszereket, figyelemmel kísértem a beosztását, és eltussoltam a hibáidat. Te megígérted nekem a felét. Most kiderült, hogy még azt sem tudtad ellenőrizni, mit írtam alá, mielőtt eltemetted.”

Hector rámeredt.

A vita még nem ért véget.

„És Javier?” – kérdezte.

Lorena összeszorította az ajkait.

–Javier volt a B tervem.

– B terv?

„Ha örökölnél, veled maradnék. Ha nem örökölnél, szükségem lett volna valakire, aki olcsón tud vásárolni, amikor a cég válságba kerül.”

Hector szárazon felnevetett.

– Szóval sosem szerettél engem.