Fernanda tudta?

– 5 nappal ezelőtt tudta meg.

– Ki által?

– Az egyik befektető felesége miatt.

Renáta lehunyta a szemét.

„Sebastian vizsgálta a lehetőséget. Még nem döntött” – tisztázta Alejandro. „Válaszokat akart kapni, mielőtt aggódna miatta.”

– Nem titokban kutatsz utána, hogyan költözhetnél egy másik városba egy héttel az esküvőd előtt.

– Megpróbáltam megvédeni egy olyan problémától, ami talán soha nem is létezne.

„Nem védtem őt. Kihagytam a saját életéből.”

Alejandro megragadta a kormánykereket.

– Néha jobb olyan problémát felvetni, amire van megoldás is.

– Így kell vállalkozást vezetni. Egy pár nem vállalkozás.

– Tudomásom van róla.

-Nem vagyok benne biztos.

Megszólalt Renata telefonja. Fernanda anyukája volt az.

– Ofélia nagymama tud valamit – tájékoztatta.

Az idős asszony felvette a telefont.

– Fernanda felhívott, mielőtt elment.

– És nem figyelmeztetett minket?

– Azt kérte, hogy ne tegyem.

– 140 ember vár rá.

– Száznegyvenhét – javította ki Ophelia.

– Nagymama, ez nem segít. Mit mondott neked?

Ofélia hallgatott, mielőtt megismételte egyetlen mondatát:

– „Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy készen állok-e a házasságra, de senki sem kérdezi meg, hogy Sebastian készen áll-e velem házasságot építeni.”

Renata megértette az igazságot.

Fernanda nem félt Monterreybe költözni. Félt egy olyan férfihoz hozzámenni, aki még mindig hitt abban, hogy fontos döntéseket egyedül is meg lehet hozni.

– Fordulj meg – utasította Renata.

Hová megyünk?

– Ofélia nagymama régi házához.

Az ingatlan évekig lakatlan volt. Amikor Fernanda gyerek volt és a szülei veszekedtek, a folyosón keresett menedéket. Az első szakítása után is oda járt, és amikor otthagyta a jogi egyetemet, hogy építészetet tanuljon.

Ez volt az a hely, ahol elbújt, amikor nem volt szüksége senkire, aki megpróbálná megjavítani.

Érkezéskor Renata először a fehér házat látta meg, majd a folyosót, végül pedig Fernandát.

A menyasszony a lépcsőn ült, mezítláb, még mindig fehérben, és egy családi zacskóból chiliszószt majszolt.

Renata odafutott hozzá.

– Olyan ruhát viselsz, ami többe került, mint az autóm, és vörös krumplit eszel.

– Éhes voltam.

Renata rá akart sikítani, de leült mellé.

Percekig nem említette a vendégeket, a zenét vagy a késést. Csak a táskájába nyúlt.

Fernanda ellökte magától a lányt.

– Az enyémek.

Mindketten nevettek, és a feszültség enyhült.

Alejandro elindult a teherautó felé.

– Várj – mondta Fernanda. – Te Alejandro vagy, ugye?

Megfordult.

– Sebastian Monterreybe akart menni?

Alejandro megvédhette volna a barátját. Biztosíthatta volna, hogy ez csak egy lehetőség, vagy elmondhatta volna Fernandának, amit tudnia kellett, hogy visszahozhassa.

Ehelyett így válaszolt:

– Egy része mégis akarta.

Fernanda lesütötte a tekintetét. Renata meglepetésére megkönnyebbültnek tűnt.

-Köszönöm.

-Mert?

– Mert nem mondtad meg, mitől gondoltad, hogy visszajövök.

Fernanda felállt.

– Nem fogom lemondani az esküvőt.

Renata kifújta a levegőt.

– De még nem megyek vissza. Beszélnem kell Sebastiannal, mielőtt megígérem neki az egész életemet.

Alejandróra nézett.

– Hozd ide.

Mire Renata és Alejandro visszatértek a haciendába, a szertartásnak már el kellett kezdődnie. A zenészek ugyanazokat a dalokat játszották újra és újra, a vendégek pedig az óráikat nézték.

Sebastian kiment a szobából, amikor meglátta őket.

– Megtalálták őt?

– A nagymamájánál van – mondta Renata. – Beszélni akar veled.

Fogta a zsákját.

Menjünk.

Alejandro megállította.

– Ne beszéddel érkezz.

– Nincs erre időm.

– Igen, érted. Ne magyarázd el Monterreyt. Ne adj neki egy ötlépéses tervet, és ne ígérd meg neki, hogy mindent megoldasz. Hallgass rá.

Renata Alejandróra nézett. Ugyanaz a férfi volt, aki órákkal korábban még amellett érvelt, hogy előbb válaszokat kell kapni, mielőtt megosztanánk egy problémát.

Valami megváltozott benne.

Amikor megérkeztek a házhoz, Sebastián a folyosó felé rohant. Fernanda nem mozdult. Leült mellé.

Renata megpróbált közelebb lépni, de Alejandro gyengéden fogta a karját.

– Ez a beszélgetés rájuk tartozik.

Tíz perc telt el. Aztán húsz.

5:07-kor Fernanda sírni kezdett.

– Közeledni fogok – mondta Renata.

– Hadd sírjon.

– Ő egy barátnő.

– A menyasszonyok híresek arról, hogy ezt csinálják.

Renata majdnem elmosolyodott.

– Mi van, ha lemondják?

Alejandro figyelte a párt.

– Talán mégsem a legrosszabb dolog lemondani egy esküvőt.

– Majdnem 150 vendég van. Egy vagyont költöttek el.

– A pénz visszaszerezhető. Egy hazugsággal kezdődő házasság sokkal többe kerülhet.

Renata most először látta meg a hideg üzletember mögött rejlő férfit.

5:24-kor Sebastian és Fernanda kézen fogva sétáltak feléjük.

– Összeházasodunk – jelentette be a nő.

– És Monterrey? – kérdezte Renata.

– Még nincs eldöntve – felelte Sebastian. – A nászút után együtt megyünk. Majd megismerkedünk a projekttel, és együtt döntünk.

Fernanda megszorította a kezét.

Az „együtt” szó fontosabb volt, mint bármelyik város.

93 perccel később tértek vissza a haciendába. Ofélia nagymama kölcsönadott két antik gyűrűt, mert a káoszban senki sem emlékezett a kék dobozra.

Fernanda naplementekor végigsétált a folyosón. Sebastián sírt, mielőtt Fernanda megérkezett. Renata is sírt, bár úgy tett, mintha a szél port fújt volna a szemébe.

A folyosó másik oldalán Alejandro figyelte őt.

Órákkal később Renata kiment a kertbe friss levegőt szívni. Alejandro követte.