A következő hónapok kevésbé látványosak, de fontosabbak voltak.

A polgári peres eljárás folytatódott. A végső szakértői jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott dokumentumon lévő aláírás nem Mateóé. A BNS bankszámlakivonatait csatolták az iratokhoz, és Brunónak minden tranzakcióról magyarázatot kellett adnia. Tomás tanúskodott a kiutasításról, és üzeneteiről biztonsági másolatokat készített. Don Julián okirata megerősítette, hogy Héctor nem rendelkezett a központi rész feletti rendelkezés jogával, amiről azt állította, hogy rendelkezhetett vele.

A tranzakciót megtámadták, és egy későbbi bírósági egyezség révén Mateo visszaszerezte az irányítást a műhely és a védett földterület rá eső részének felett. Egyéb pénzügyi kötelezettségek és lehetséges szabálytalanságok is felmerültek. Héctornak el kellett adnia személyes vagyonát, hogy fedezze a projekt adósságait, és le kellett mondania a családi irányításról. Bruno megtartotta vagyonának egy részét, de kifizette a rá eső részt, és felbontotta a Héctorral fennálló partnerségét. Senki sem változott varázsütésre szentté vagy filmes gonosztevővé.

Tomás minden reggel megjelent a régi műhelyben.

Mateo először még kávéval sem kínálta meg. Tomás majd kitakarít, ajtókat javít, és elmegy.

Egy nap átnyújtott neki egy villáskulcsot.

– Ez azt jelenti, hogy megbocsátottál nekem? – kérdezte Thomas.

–Ez azt jelenti, hogy ma helyesen cselekedtél. Majd meglátjuk holnap.

Mateóval sem próbáltam siettetni a dolgokat. Megtartottam a házamat és az állásomat Guadalajarában. Nem engedte, hogy új gépeket vegyek, így másban állapodtunk meg: az éttermeim akkor lesznek ügyfeleink, ha az ő termelése megfelel bármely más beszállító ár- és minőségi előírásainak.

„Nem kérek szívességet” – mondta nekem.

– Akkor küldj egy árajánlatot.

Először mosolygott úgy, mint az a férfi, akire emlékezett.

Miközben Don Julián régi irodáját takarította, Tomás egy dobozra bukkant egy beépített irattartó szekrény mögött. Nem egy véletlenszerű meglepetés volt, ami független volt a korábbi eseményektől. Arra a kérdésre adott válasz, ami a viszontlátásunk óta gyötört minket.

Benne volt az a 27 boríték, amit Mateo évekig az irodában hagyott, hogy a levelezéssel együtt elküldjék.

Néhányon bélyeg volt. Egyiken sem volt postabélyeg.

A földön ültem, a dobozzal a lábam között. Mateo egy hat évvel ezelőtti keltezésűt nyitott ki.

– „Ha még mindig vissza akarsz jönni, nem kell pénzzel jönnöd. Csak azt akarom tudni, hogy még mindig vissza akarsz jönni” – olvasta.

Befogtam a számat.

– Jöttem volna.

Mateo gondosan összehajtotta a lapot.

– Talán. De ha tovább rágódunk azon, hogy mi lehetett volna, Hector továbbra is döntéseket fog hozni helyettünk.

Nyolc hónappal később a műhely reggel 7 óra előtt megnyitott. Mateo három embert alkalmazott, és felélesztette chili-, kukorica- és zöldségtermesztését. Az éttermeim felvásárolták a termékeinek egy részét, a számlákat, szerződéseket és árakat mindketten átnéztük. Még mindig törvényesen házasok voltunk, de nem tettük, hogy hét év után egy csókkal és egy gyűrűvel be lehet gyógyulni.

Egyik reggel elvettem Doña Elvira ezüstgyűrűjét.

– Azt hiszem, ez a tiéd.

Mateo sokáig tartotta a kezében.

– Ha újra használom, az nem azért lesz, mert vissza kell térnünk ahhoz, amik voltunk.

—Akkor miért?

Felvette.

– Mert mi dönthetjük el, hogy mik vagyunk most.

Nem kaptuk vissza az éveket. Valami nehezebbet szereztünk vissza: a jogot, hogy elmesélhessük a saját történetünket anélkül, hogy egy testvér, egy adósság vagy egy hazugság beszélne helyettünk.

És te, ha a helyünkben lennél, megbocsátanál valaha is a hallgatásban maradt testvéreknek, vagy vannak olyan hallgatások, amelyek szintén árulást jelentenek?

Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy több ember is felfedezhesse.❤️

Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy tovább élvezhesd őket. Köszönöm szépen, hogy elolvastad.👇