Amikor Luz végre elaludt, még néhány percig sétált tovább, attól tartva, hogy meghiúsítja azt a kis csodát.

Napokkal később épített egy bölcsőt. Alma végigfuttatta az ujjait a csiszolt fán.

– A virágokat is ő készítette?

– Inés mindig lerajzolta őket a füzetébe. Emlékszem.

Ez volt az első alkalom, hogy a felesége nevét mondta ki abban a házban.

Alma nem vette el a kezét.

– Szépek.

Miközben a kút szegélyét javította, Esteban egy laza követ talált. Mögötte egy viaszosvászonnal letakart bádogdoboz volt.

Nyugtákat, egy térképet és Don Baltasar levelét tartalmazta: „A déli telek Mateo Villaseñoré. Octavio őrzi a dokumentumokat. Ennek a példánynak a ranchon kell maradnia.”

Esteban egyenesen Almához vitte.

Felismerte a kézírást.

– Mateo nem kitalálta.

Luzzal a karjában leült, és újra elolvasta a sorokat.

– Miért titkolták el?

— Még nem tudjuk.

Másnap meglátogatták Octavio Ledesmát, az adásvételt intéző közjegyzőt. Doña Pilar a beszélgetés alatt a lánnyal maradt.

Ledesma megvizsgálta a papírt, és megigazította a szemüvegét.

– Ez nem tulajdonjog-átruházást jelent. Ez egy személyes megjegyzés.

Alma rámutatott a fájlra való hivatkozásra.

– Akkor keresd meg az általad említett dokumentumokat.

– Lehet, hogy ez egy soha be nem fejezett projekt.

– Mindenesetre nézd meg.

A közjegyző megígérte, hogy kivizsgálja az ügyet, és értesíti őket. Napok teltek el hír nélkül.

Esteban azt javasolta, hogy konzultáljanak egy független szakemberrel. Megtalálták Renata Solís ügyvédet, aki elkérte a vételi szerződés másolatait, a háttérellenőrzéseket és Mateo dokumentumait.

„Nem fogom azt mondani, hogy ez a levél visszaad neked egy földdarabot” – figyelmeztetett. „Ad egy támpontot, amit követnünk kell.”

Alma a megtakarításaiból alkalmazott segítséget fogadott, a fennmaradó összeget pedig varrónőként dolgozva fedezte. Esteban saját maga fedezte a jogi költségeit.

Nem akarta, hogy a földhöz való jövőbeli joga a férfinak felhalmozott adósságától függjön.

A reakció egy fekete autóval érkezett.

Víctor Rentería, Don Baltasar unokaöccse, egy mappával jött le. Ő tárgyalta az eladást a család nevében.

„Problémát okoznak nekünk valami miatt, amit a nagybátyám tett” – mondta.

Alma abbahagyta a söprést.

– Ez egy megállapodás volt a férjemmel.

Viktor alig nézett rá.

– Arriaga, ezt meg tudjuk oldani egymás között. Fizessen egy plusz összeget, és elkerülhetjük az egész tranzakció megtámadását.

– Fizessek neked azért, hogy ne kérdezd meg, mit adtál el?

– Évekig tartó pereskedéstől akarom megkímélni őt.

A házra mutatott.

– És bölcs dolog lenne ennek a hölgynek másik helyet keresnie. A jelenléte bonyolítja a dolgokat.

Alma előrelépett, amíg Esteban mellé nem ért.

– Itt vagyok. Beszélj hozzám.

Viktor megvetően mosolygott.

– Nincsenek okmányai, asszonyom. Szomorú története van.

Esteban összekulcsolta a kezét, de Alma válaszolt először.

– Akkor nem kellene annyira aggódnod amiatt, hogy keressük őket.

Victor elment, bejelentette, hogy ügyvédeken keresztül újra beszélnek.

Azon az estén Alma elővette a bőröndjét.

Esteban egy takarót hajtogatott, miközben rajtakapta.

– Már eldöntötted, hogy elmész?

A lány bólintott anélkül, hogy ránézett volna.

– Lelki nyugalmat vásároltál. Amióta megérkeztünk, csak könnyeket, kiadásokat és fenyegetéseket kaptál.

Az ajtóban állt, anélkül, hogy a csomagjaihoz nyúlt volna.

„Elmehetsz, ha akarsz. De nem kell megtenned azért, hogy megvédj a döntéseimtől.”

– Elveszítheti a pénzt. Talán az egész vásárlást.

– Ezért hallgatok egy ügyvédre. Nem Victorra.

Alma leült.

– Félek, hogy megszokom ezt a házat.

Esteban a bölcsőre nézett.

– Félek bevallani, mennyire örülök, hogy itt vagy.

Felemelte az arcát.

– Nem akarom, hogy csak azért legyen rám szükséged, mert egyedül vagy.

–Akkor jobban meg kell ismerned engem. És én téged.

Alma nyitva hagyta a bőröndjét aznap este. Másnap reggel újra összepakolta a ruháit.

Nem ígértek szerelmet. Úgy döntöttek, hogy nem hagyják, hogy a félelem válasszon helyettük.

A hónapok munkát, dokumentum-áttekintést és közös vacsorákat hoztak. Alma varrást és befőtteket árult. Esteban két napszámos segítségével helyreállította a zöldségeskertet.

Egyik délután Inés felől érdeklődött.

A nevetéséről, az erős kávéjáról beszélt, és arról, hogyan veszekedett a csirkékkel, amikor azok bejöttek a konyhába.

– Még mindig szeretem – mondta, miután befejezte.

-Természetesen.

– Azt hittem, ez zavarni fog téged.

Alma Luz szobája felé nézett.

–Még mindig szeretem Mateót. Nem akarok olyan életet, ahol úgy kell tennünk, mintha soha nem is léteztek volna.

Esteban megkönnyebbülten felsóhajtott.

Röviddel ezután két fényképet helyeztek el a szobában: Inés egy virágcserép mellett, Mateo pedig egy lovat tart a gyeplőnél fogva.

Clara egy látogatás során meglátta őket, és szó nélkül megölelte a testvérét.

Eközben Renata ellentmondásokat talált a dossziéban szereplő dátumokban. Alma körbejárta a várost, és megkérdezte, hogy ki volt Baltasarral az utolsó hónapjaiban.

Doña Pilar emlékezett Nicanorra, egykori elöljáróra, aki az unokájával élt.

Alma meglátogatta őt a másolatokkal.

Az öregembernek szürkehályogja volt, és szüksége volt rá, hogy a nő felolvassa neki a levelet.

„Elvittem Baltasart ahhoz a közjegyzői irodához” – mondta. „Kétszer. Legutóbb azzal állt ki, hogy Mateo végre hagyhat valamit a gyerekeire.”

– Szólhatnék erről az ügyvédnek?

– Mindent elmondhatok, amire emlékszem. Amire nem emlékszem, azt nem fogom kitalálni.

Átadott egy jegyzetfüzetet, amibe az utakat és a kiadásokat jegyezte fel. Dátumok, benzinszámlák és az eljárás leírása is szerepelt benne.