Renata hivatalosan kérte a vonatkozó dokumentációt. A válasz késett, de Ledesma ezúttal már nem tudta mindent egy laza beszélgetésre redukálni.

Végül találkozót kért velük.

Elővett egy mappát, és a kezét a borítóján tartotta.

Don Baltasar valóban aláírta a földterületre vonatkozó dokumentumokat. Ledesma eltitkolta a hátterét, amikor Víctor nyomást gyakorolt ​​rá, hogy adja el az egész területet.

„Elfogadtam a pénzt” – vallotta be. „Aztán azt hittem, meg tudom oldani anélkül, hogy bárki megtudná.”

Alma érezte, hogy ég az arca.

Miközben a lánya pénzérméket számolgatta, hogy pelenkát vegyen, valaki azért támadott, hogy eltörölje a lánya jövőjét.

„Nem javította meg” – mondta. „Csak remélte, hogy nem tudjuk majd, hogyan kell keresni.”

Ledesma átadta Víctor hitelesített másolatait és közleményeit. Renata ellenőrizte azok eredetét, és csatolta azokat az aktákhoz. A közjegyző magatartását is vizsgálják.

A dokumentumok visszaszerzése nem vetett véget a konfliktusnak. Víctor kifogásokat emelt és megkérdőjelezte az eladást. Hónapokig kellett válaszolniuk, ellenőrizniük a határokat és várniuk.

Aztán elkezdődtek a pletykák.

Alma opportunista volt. Estebant összezavarta a gyász. A lány csak ürügy volt arra, hogy megtartsa a ranchot.

A piacon egy ismerőse ezt elismételte előtte.

Alma letette a táskáit egy padra.

„A lányom nem mentség. A férjem évekig itt dolgozott. Olyasmit védek, ami jogosan az övé volt.”

A nő lesütötte a tekintetét.

Alma összeszedte a szatyrok és folytatta a vásárlást. Délután dühösen sírt, de másnap visszatért a piacra.

A meghallgatás előtti éjszakán Luz Esteban vállán aludt el. Már felismerte a lépteit, és kinyújtotta a karját, amikor meglátta közeledni.

Alma a dátumokat nézegette az asztalnál.

– Mi van, ha nem hisznek nekünk?

– Renata azt mondja, hogy van bizonyítékunk. Azt is mondja, hogy senki sem ígérheti meg a kimenetelt.

Becsukta a mappát.

– Szükségem volt rá, hogy elmondd az igazat.

Letette Luzt a kiságyába.

– A másik igazság az, hogy veled akarok maradni, ha ennek vége. Akár megnyered, akár elveszíted a földet.

Alma megfogta a kezét.

– Én is. De először bemegyek abba a szobába, és a magam nevében beszélek.

A bíróságon Victor egy ügyvéddel érkezett, aki megpróbálta a kútról szóló levelet kényelmes kitalációként beállítani.

Renata nem az elszigetelt levélről beszélt. Bemutatta a háttérinformációkat, a visszaszerzett dokumentumokat és az eladó Ledesmával folytatott kommunikációját.

A közjegyző elismerte tettét. Nicanor beszámolt az utakat anélkül, hogy bármit is hozzátett volna, amire ne emlékezett volna.

Amikor arra céloztak, hogy Alma földterületért kereste meg Estebant, a lány választ kért.

– A tanyán laktam, mielőtt találkoztam vele. Az első este nem kértem tőle földet. Időt kértem, hogy ne menjek ki a viharba. Az a tény, hogy később egymásba szerettünk, nem változtat a dátumokon vagy az aláírásokon.

Az ügyvéd átnézte a papírjait, majd egy másik kérdésre tért át.

Esteban elmagyarázta, mikor találta meg a dobozt, és miért döntött úgy, hogy átadja.

„Megtarthattam volna” – mondta. „De tudtam volna, hogy a megvásárolt lelki békém egy részét az adja, hogy elvettem az övékét.”

Nem született azonnali győzelem. A bíróság áttekintette a bizonyítékokat, és hetekkel később megszületett az ítélet, amely elismerte Mateo megállapodásából eredő jogait. A hagyatéki és bejegyzési eljárások lehetővé tették Alma és Luz számára, hogy megtartsák a déli telket.

Esteban vásárlását a fennmaradó területhez igazították. A felelősökkel szembeni pénzügyi követelések továbbra is fennálltak.

Viktor nem kapta meg a követelt fizetséget.

Alma a folyosón ülve értesült a hírről. Mozdulatlan maradt, amíg Luz egy játékkal meg nem ütötte a térdét.

Aztán átölelte és sírni kezdett.

– Apád hagyott rád valamit, szerelmem.

Esteban letérdelt melléjük.

Alma is megölelte.

Hónapokkal később, amikor a föld már nem volt függőben lévő kérdés, meghívta, hogy sétáljon át a gyümölcsösön.

– Meg akarlak kérni a feleségemnek.

Mielőtt befejezte volna, elmosolyodott.

– És miért nézel ki úgy, mintha marhákat akarnál eladni?

– Mert én jobban értek a szarvasmarhák eladásához.

Alma megfogta mindkét kezét.

– Igen, Esteban.

Egyszerű asztaloknál házasodtak a fák alatt. Clara sírt; Doña Pilar utasításokat osztogatott, mintha egy újabb szülést szervezne. Nicanor a legkényelmesebb széket foglalta el.

Luz virágokat cipelt egyik asztaltól a másikig, míg el nem aludt Esteban karjaiban.

Ő és Alma úgy döntöttek, hogy megtartják a főépületet, és a gyümölcsösben lévő kis házat felújítják a vendégek számára. A földterület továbbra is a lány javára lett fenntartva. Házasságuk nem követelte meg ennek a jognak vagy Mateo nevének törlését.

Röviddel ezután, egy délután, Luz meglátta Estebant megérkezni az istállóból, és feléje rohant.

-Apu!

Mozdulatlan maradt.

Aztán lehajolt és széttárta a karjait.

-Itt vagyok.

A lány a nyakába kapaszkodott. Alma remegő mosollyal figyelte őket az ajtóból.

Évekkel később Luz megtudta, hogy volt egy apja, aki szerette őt, mielőtt megismerte, és egy másik, aki úgy döntött, hogy minden nap gondoskodik róla. A fényképek még mindig a nappaliban lesznek.

Amikor a lovon ülő férfiról kezdett kérdezősködni, Alma elővette a cipőket, amiket az első éjszaka óta őrizgetett.

– Mateo volt az. Szeretett énekelni, bár sosem tanulta meg teljesen a dalokat.

Luz nevetett, és kért még egy mesét.