Úgy tűnik, hogy a házat, a befektetéseket és a különféle vagyontárgyakat Alejandro nevére írták át olyan dokumentumokon keresztül, amelyeket állítólag én írtam alá másfél évvel korábban.

– Ezt sosem írtam alá.

– Persze – felelte Beatriz. – Fáradt voltál a műszak után. Alejandro hozott neked néhány papírt, és te aláírtad őket anélkül, hogy elolvastad volna őket.

Emlékeztem arra az éjszakára.

Emlékeztem, ahogy az ujja lapokra mutatott.

“Ez csak egy eszközfrissítés.”

A fáradtságomat használták fel arra, hogy kiraboljanak.

Aztán Beatriz közeledett.

„Ha békésen elváltok, nagylelkűek lehetünk. Ha megpróbáljátok tönkretenni a fiamat, tönkretesszük a karriereteket… és az apátokét is.”

A testem megdermedt.

Tudott valamit Ernestóról.

Egy régi szövetségi ügy, majdnem harminc évvel ezelőttről, ahol megkérdőjelezték a vádemelési eljárásokat.

Ez nem jelentette azt, hogy apám bizonyítékokat gyártott volna, de annyi hiba volt benne, hogy egy komoly nyomozásból botrány lett volna.

És Beatriz hajlandó volt használni.

Ennek ellenére folytattam.

Alejandro egykori szeretője e-maileket, átutalásokat és üzeneteket küldött nekem.

Az ügyészség érdeklődni kezdett az ügy iránt.

Aztán felhívtam Danielát.

A legjobb barátom a főiskola óta.

Abszolút mindent elmondtam neki.

„A végéig veled megyek” – biztosított rólam.

Két nappal később eltűnt egy nő, aki tanúskodni készült.

Később egy bíró érvénytelenítette a bizonyítékaink egy részét.

Ezután Alejandro panaszt tett, azt állítva, hogy azzal fenyegettem, megölöm.

Volt egy szemtanú.

Daniela.

Amikor megláttam az aláírását, úgy éreztem, Mateo másodszor is meghalt.

Egyenesen a lakásába mentem.

Daniela már sírt, mielőtt egy szót is szólhattam volna.

-Meddig?

— Három év.

– Három év mit csináltál?

—Beatriz tájékoztatása a dolgokról.

Hányingerem lett.

-Mert?

–Fizeti anyukám idősotthonát. Én nem engedhetném meg magamnak.

– Szóval eladtad az életemet.

– Marianna…

— A fiam meghalt.

Daniela eltakarta az arcát.

– Soha nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok.

– De megérkezett.

Kitöröltem őt az életemből.

Beatriz aztán minden fenyegetését beváltotta.

Névtelen panaszokat nyújtottak be a kórházba, ahol dolgoztam: gondatlanság, gyógyszerlopás, érzelmi labilitás. Felfüggesztettek, amíg kivizsgálták az ügyet.

Aztán megtudtam, hogy terhes vagyok.

Nyolc hét.

Alexandertől.

Amikor ezt megtudta, ügyvédei azonnal intézkedéseket kértek a jövőbeni együttélési jogok garantálására.

És három héttel később apám szívrohamot kapott.

Túlélte.

De botra támaszkodva hagyta el a kórházat.

Egyik este egyedül ültem Mateo régi szobájában, és átöleltem az elefántját.

Szinte mindent elvesztettünk.

Munka.

Pénz.

Hitelesség.

Barátok.

Egészség.

Csak egyetlen ember maradt, aki megerősíthette volna, mit tett Alejandro aznap este.

A nő, aki vele volt.

Szófia.

Az irodája előtt találtam rá.

– Nincs mit mondanom neked – mondta.

Megmutattam neki a korábbi nők fényképeit és vallomásait.

– Mindannyian azt hitték, hogy mások.

Az arckifejezése megváltozott.

–Alejandro szeret engem.

– Máté is szerette őt.

Mozdulatlanul maradt.

– A fiam az apja felől érdeklődött, mielőtt meghalt. Alejandro veled volt. Tizenhétszer hívtalak.

Zsófia elsápadt.

– Azt mondta, túloztál.

—Máté 11:47-kor meghalt.

Remegni kezdett a szája.

Aztán megértettem valamit.

Ő sem tudta a teljes igazságot.

Három nappal később felhívott.

—Szembesül Alejandroval.

-ÉS?

Csend lett.

-Súlyos.

Mély lélegzetet vett.

– Mondd meg, mit kell tennem.

Lehunytam a szemem.

– Mondd el pontosan, mit csinált azon az éjszakán.

Sofia egy olyan mondattal válaszolt, ami mindent megváltoztatott:

„Szóval készülj, Mariana… mert nem csak úgy figyelmen kívül hagyta a hívásaidat. Tudom, miért kapcsolta ki a telefonját, és van valamim, amiről az anyja soha nem gondolta volna, hogy megtartom.”

3. RÉSZ

Sofia egy átlátszó zacskóban lévő régi telefonnal érkezett az ügyészségre.

„Alejandro megkért, hogy dobjam ki” – magyarázta. „Megmondtam neki, hogy kidobtam.”

Nem a személyes telefonja volt.

Ez egy másik eszköz volt, amit fogadásokra, privát üzenetek küldésére és az anyjával való beszélgetésekre használt.

Voltak fényképek, hangfelvételek és automatikus biztonsági mentések.

Köztük volt egy beszélgetés Matthew halálának éjszakáján.

10:38-kor, miközben az orvosok a fiam állapotának stabilizálásával küzdöttek, Beatriz ezt írta:

„Ne válaszolj neki! Mariana mindig dramatizálja a helyzetet, amikor a gyerek felidegesedik.”

Alehandro így válaszolt:

„Már elhallgattattam.”

11:21-kor kapott egy másik üzenetet.

– Még mindig Sofiával vagy?

“Igen”.

– Akkor holnap elintézzük a többit.

Mateo huszonhat perccel később meghalt.

De volt még több is.

Azon a telefonon beszélgetések jelentek meg a nevemben aláírt dokumentumokról.

A kölcsönökkel kapcsolatban.

A biztosításról.

A Danielának fizetett összegekkel kapcsolatban.

Azokról a nőkről, akiket Beatriz hallgatásra kényszerített.

És a családi vállalkozások és a külföldi számlák közötti pénzügyi tranzakciókról.

Amikor az ügyész befejezte az anyag egy részének átnézését, rám nézett.

– Ez már nem csak házassági probléma.

A nyomozást átadták a pénzügyi bűncselekményekre szakosodott hatóságoknak.

Alejandrót néhány nappal később ideiglenesen őrizetbe vették.

Láttam, ahogy ügynökökkel körülvéve elhagyja az irodáját.

Mateo halála óta először éreztem úgy, hogy talán egy hatalmasnak kell majd felelnie azért, amit tett.

De Beatriznek még volt egy utolsó lapja, amit kijátszhatott.

Újságírókat hívott össze egy kormányzati épület elé.

Azt állította, hogy egy bűntudattól tönkretett anya vagyok.

Azt mondta, azért hanyagolta el Mateót, mert túl sokat dolgozott.

Bemutatta apám régi ügyével kapcsolatos dokumentumokat.

Azt állította, hogy Ernesto régi kapcsolatait felhasználva üldözést szervezett Alejandro ellen.

„A fiamat egy bosszúálló család áldozatává teszi” – jelentette ki a kamerák előtt.