– Nem az unokám – sziszegte Beatrice, és végre kitört belőle a méreg. – Egy beteg, fogyatékos kis árva, akit egy állami csoportos otthonból szedtél fel, mert nem sikerült férjet találnod magadnak, akitől igazi örökösöket szerezhettél volna nekem. Csak örökbe fogadtam . Nem vér szerinti rokon.

Elállt a lélegzetem. Dr. Keller rám nézett, szeme tágra nyílt a döbbenettől, miután meghallotta a telefonból visszhangzó rekedtes, kegyetlen hangot.

– Ha megtörténik a legrosszabb – folytatta Beatrice hátborzongatóan gyakorlatias hangon –, akkor elég gazdag vagy ahhoz, hogy egy ügynökségen keresztül egy másikat szerezz. Egy egészségesebbet. Most pedig hagyd abba az utazásunk elrontását, hagyd abba az önzést, és utald át a húszezer dollárt, hogy a húgod ne tűnjön szánalmas parasztnak Lombardia hercege előtt.

Kattintson

Letette a telefont.

Lassan leemeltem a telefont a fülemről. A tárcsahang monoton, búgó hangot adott. Térdeltem a fagyos betonon, és üres tekintettel bámultam a klinika ablaktábláin pókhálóként felkúszó jeget.

Valami elpattant a mellkasomban.

Nem a családi kötelékek lassú, gyengéd felbomlása volt ez. Egy acél függőkábel éles, határozott, erőszakos reccsenése, amely hatalmas, zúzó nyomás alatt elpattant. Az élethosszig tartó, szánalmas fájdalom, hogy szeressenek azok a nők, akik osztoztak a DNS-emben, a kétségbeesett vágy, hogy megvásároljam a szeretetüket, teljesen elpárolgott a fagyos alpesi levegőben.

Felnéztem Leóra.

A szeme hátraforgatta a fejét. Mellkasa befelé húzódott, bordaközi izmai a bordáinak feszültek, miközben egy csepp levegőért küzdött. Ajkai már nem halványkékek voltak, hanem rémisztő, szürkéslilára váltottak.

Nem volt időm sírni. Nem volt időm gyászolni az anyámat, aki soha nem volt igazán az én anyám.

A kétségbeesett, zokogó, az emberek kedvében járó lány eltűnt. A klinika padlóján halt meg.

És a helyén egy hideg, számító építész bukkant fel, aki a teljes, felperzselt földdel átszőtt romlást építette.

4. fejezet: A digitális guillotine

Nem járkáltam fel-alá a szobában. Nem kiabáltam a málladozó vakolatú falakra. Nem omlottam össze.

Felálltam. Letöröltem a könnyeimet, arckifejezésem a tiszta, hamisítatlan összpontosítás maszkjává merevedett. Digitális pénzügyi bérgyilkossá váltam.

– Adja be neki az adrenalin injekciót! – parancsoltam Dr. Kellernek, a hangom hirtelen hátborzongatóan nyugodt és parancsoló lett. – Adjon nekem öt percet!

„Kockázatokat hordoz a szívére nézve” – figyelmeztetett Dr. Keller.

„Csináld meg!” – parancsoltam.

Megnyitottam a telefonomon a privát vagyonkezelő portálomat. Kikerültem a kiürült, haszontalan közös számlát, és egyenesen az elsődleges, korlátozott nyugdíjvagyonomhoz mentem. Kiválasztottam egy magas hozamú technológiai részvényportfóliót, amelyet egy évtizede építettem fel.

Nem haboztam. Azonnal végrehajtottam egy gyors, büntetésekkel járó hatvanezer dolláros likvidációt.

Egy figyelmeztető képernyő ugrott fel élénkpiros betűkkel: Figyelmeztetés: Ezen eszközök idő előtti felszámolása 30%-os szövetségi adóbírságot és a felhalmozott kamatok elvesztését vonja maga után. Folytatja?

A hatalmas adóterhek elszenvedése nem számított. A kamat elvesztése sem számított. Pontosan három percbe telt, mire a vészhelyzeti átutalás jóváírásra került a fő folyószámlámon.

Miközben arra vártam, hogy a saját pénzem elfogyjon a fiam megmentéséhez, a figyelmemet a Milánóban pezsgőt iszogató parazitákra fordítottam.

Megnyitottam a banki átutalási portált. Kiválasztottam Harper külső folyószámláját. Pénzt akart a luxus utazási díjára. Azt követelte, hogy finanszírozzam az arisztokraták utáni álarcosbálját, miközben a fiam fulladozik.

A hüvelykujjaim jeges pontossággal cikáztak a digitális billentyűzeten.

Átutalás összege: 1,00 USD.

Megjegyzés: 1 USD egy doboz zsírkréta vásárlására. Rajzold meg a saját remekművedet. Jó éjszakát a milánói járdán. Halott vagy számomra.

Megnyomtam a küldés gombot. Láttam, ahogy megjelenik a zöld pipa, megerősítve, hogy a dollár megérkezett a számlájára.

Akkor kezdődött igazán a mészárlás.

Megnyitottam az American Express alkalmazást. Elsődleges számlatulajdonosként én kezeltem a Platinum kártyákat, amelyeket évekkel ezelőtt kiállítottam nekik – ugyanazokat a kártyákat, amelyekkel Beatrice dizájner ruhatárát, Harper drága vacsoráit és a chicagói belvárosban lévő luxus penthouse lakásukat fizették.

Nem csak úgy lefagyasztottam őket. A lefagyasztásuk túl kedves volt. Felhívhatták őket, és biztonsági kérdések megválaszolásával feloldhatták a lefagyasztásukat.

Rákattintottam a „Kártyaellopás/Csalárd tevékenység jelentése” gombra .

Az alkalmazás arra kért, hogy válasszam ki a csalárd vádakat. Minden egyes négyzetet kipipáltam. Minden egyes tranzakciót, amit az elmúlt 48 órában Olaszországban végrehajtottak – a Michelin-csillagos vacsorákat, a Prada butikban történő vásárlásokat, a fagylaltos standokat – teljesen jogosulatlanként jelöltem meg.

Ez a lépés nemcsak azonnal érvénytelenítené a fizikai műanyagot a dizájner pénztárcáikban, hanem hatalmas biztonsági zárolást is eredményezne a személyazonosságukra vonatkozóan a nemzetközi európai bankhálózaton belül. Nevüket mostantól aktív hitelcsalással hozták összefüggésbe.

Megnyitottam egy böngészőt, és bejelentkeztem a chicagói közműportálokra. Töröltem a folyószámlaadataimet Harper tetőtéri lakásának automatikus fizetési beállításaiból. Lemondtam Beatrice lízingelt Mercedesének biztosítását és automatikus fizetését. Hadd találják ki ők, hogyan tartsák bekapcsolva a fűtést, és hogyan tartsák távol a kárfelvevőket a kocsifelhajtójuktól.

De ez nem volt elég. A reneszánsz festmény. Kiszívták érte a fiam vérét. Azt hitték, megszerezték a zsákmányukat.

Megtaláltam a bankom elit, non-stop működő csalásmegelőzési osztályának nemzetközi telefonszámát. Felhívtam a közvetlen vonalat, azonosítva magam a legmagasabb szintű biztonsági PIN-kódjaimmal és hangfelismerő rendszeremmel.

– Victoria Vance vagyok – jelentettem ki melegségtől mentes hangon. – Jelentenem kell egy hatalmas, jogosulatlan, 149 800 dolláros banki átutalást a Sotheby’s milánói aukciósházába. A közös számla jogosult felhasználói a beleegyezésem nélkül, csalárd ürügyekkel kezdeményezték ezt, miközben cselekvőképtelen voltam.