– Azonnal, Ms. Vance – felelte a csalásspecialista, miközben ujjai gyorsan kattogtak a billentyűzeten. – Látom a függőben lévő tranzakciót. Mivel nemzetközi átutalásról van szó, jelenleg a klíringházi fázisban van.

„Azt akarom, hogy a letéti számlán lévő összeget azonnal zárolják be” – követeltem. „Azt akarom, hogy a tranzakciót vonják vissza, és hivatalos szövetségi vizsgálatot indítsanak elektronikus csalás miatt.”

– Kész, Ms. Vance – erősítette meg a szakember. – Most jelöljük meg az irányítószámot. Az összeget hivatalosan zároltuk és visszahívtuk. A milánói kereskedőt azonnal értesítjük a SWIFT hálózaton keresztül, hogy a fizetés visszapattant, és szövetségi csalásmegelőzési vizsgálat alatt áll.

„Tökéletes” – mondtam

A telefonom rezegni kezdett az arcomon. Egy értesítés gördült le a képernyő tetejéről. A felszámolt részvényalapok megérkeztek a számlámra.

Letettem a telefont a bankkal, és odamentem Dr. Kellerhez. Épp most fejezte be a vészhelyzeti adrenalin injekció manuális beadását Leo lábába. Leo mellkasa hevesen megremegett, és egy szaggatott, sípoló lélegzetet vett.

– A pénz készen áll – mondtam az orvosnak, és felnyújtottam a telefonomat, amelyen az egyenleg volt. – Hívd fel a zürichi egészségügyi diszpécsert. Mondd meg nekik, hogy dacoljanak a viharral. Mondd meg nekik, hogy Victoria Vance fizet.

5. fejezet: A milánói száműzetés

Gyötrelmes negyvenöt percet kellett várnunk, mire a nehézgép felkapaszkodott és áttört a hóviharon. Az adrenalin dübörgése volt az egyetlen dolog, ami visszatartotta a teljes pánikrohamomat. Leo mellé ültem, fogtam a hideg, apró kezét, és olyan ígéreteket suttogtam neki, amiket nem hallott.

Anyagilag megbénítottam anyámat és nővéremet, elvágtam a bankszámláimhoz vezető szálakat. De ők még mindig Milánóban ültek, elszigetelten az általam biztosított elit, luxus szállás által.

Harmincezer dollárt fizettem, hogy lefoglaljam nekik a Bulgari Hotel látványos királyi lakosztályát, egy hatalmas penthouse-t, ahonnan kilátás nyílt a botanikus kertre.

Úgy döntöttem, azonnal leszedem róluk a szigetelést.

Tárcsáztam a szálloda VIP portaszolgálatának nemzetközi számát.

„Bulgari Hotel Milano. Lorenzo vagyok, itt. Miben nyújthatok kiváló szolgáltatást ma este?” A hang sima, kifinomult és európai luxust sugárzott.

„Lorenzo, Victoria Vance vagyok. Én vagyok a fő számlatulajdonos és a Királyi Lakosztály foglalásának egyetlen finanszírozója, amelyet jelenleg Beatrice és Harper Vance néven foglaltak.”

– Ó, igen, Signora Vance! Örülök, hogy beszélhetek önnel – dorombolta Lorenzo. – Az édesanyja és a nővére nagyon jól érzik magukat nálunk. Úgy tudom, jelenleg egy gálán vannak. Miben segíthetek?

– Lorenzo, figyelj rám nagyon – mondtam, a hangom úgy hasított át udvarias megjegyzésein, mint egy sebészeti szike. – Súlyos pénzügyi csalás áldozata vagyok, amit ma este követtek el annak a lakosztálynak a lakói. A bankom már elindította a szövetségi visszaterheléseket minden jelenleg birtokolt hitelkártyájukon.

Rövid szünet következett. Lorenzo hangjából eltűnt a melegség, helyét egy olyan ember óvatos, éber hangja vette át, aki a szállodája nyereségét védi. – Értem.

„Mint a foglalásért fizető személy, élek a jogommal, hogy lemondjam a tartózkodás fennmaradó részét. Azonnali hatállyal.”

– Signora… Milánóban már elmúlt éjfél – dadogta Lorenzo, hangjában a szakszerűtlen döbbenet hallatszott. – A Királyi Lakosztály éjszaka közepén történő lemondása példa nélküli. A kései lemondásért járó anyagi büntetések…

– Nem érdekelnek a büntetések. Tartsa meg a kauciót! – vágtam közbe simán. – Le akarom zárni a lakosztályukat. Deaktiválni akarom az elektronikus belépőkártyákat. Teljesen vissza akarom vonni az összes VIP-kiváltságot, a szobaszervizt és a wellness-díjakat. Küldje fel oda a biztonsági csapatát, pakolja be a dizájnertáskáikat, és amint visszatérnek, azonnal kísérje ki őket a gyönyörű előcsarnokból.

„Signora, ha éjfélkor eltávolítjuk őket a helyszínről… az utcán lesznek” – figyelmeztetett Lorenzo. „Vannak alternatív megoldásaik? Ma este elég hevesen esik az eső Milánóban.”

– Ez teljes mértékben az ő bajuk – válaszoltam hidegen. – Ha megengedi nekik, hogy még egy üveg szénsavas vizet a nevemre írassanak, vagy akár egyetlen másodpercet is eltöltsenek abban a szobában, személyesen beperlem a Bulgari Hotelt nemzetközi átutalási csalásban való bűnrészesség miatt. Világos a dolog?

– Kristálytiszta, Signora – mondta Lorenzo, és a hangja teljes engedelmességre váltott. – A kulcskártyákat azonnal deaktiváljuk. A biztonságiakat riasztják a lakosztályba, hogy összepakolják a holmijukat.

„Továbbá” – tettem hozzá – „törlöm az első osztályú retúrjegyüket Chicagóba. Ne segítsenek nekik az átfoglalásban.”

„Értettem. Köszönöm, Vance asszony.”

Letettem a telefont.

Épphogy elsötétült a képernyő, amikor egy új hang hasított át a kint tomboló szélen. Nem a vihar volt az. Katonai minőségű helikopterek nehéz, ritmikus, fülsiketítő rotációja visszhangzott a hóviharban. A klinika ablakai hevesen zörögtek. Odakint a hó hatalmas, vakító örvényben kavargott.

Megérkezett a Medevac.

A fiam életéért vívott háború az ég felé közeledett. De családom teljes, megalázó pusztulása már majdnem elérte Olaszország nedves járdáját.

6. fejezet: A vihar szeme

A következő két óra félelmetes, kaotikus elmosódás volt villogó vörös fényekből, kiabáló, nehéz téli felszerelésben lévő mentősökből és egy viharos, erőszakos emelkedésből a sötét, havas alpesi égbe.

Az elit orvoscsapat egyetlen másodpercet sem vesztegetett. Berontottak a klinika ajtaján, és másodpercek alatt megvizsgálták Leót. Repülés közben stabilizálták, miközben a helikopter hevesen rázkódott a szélviharban. Rémült áhítattal néztem, ahogy egy repülőápoló nagy hatékonyságú, porlasztott adrenalinnal kinyitotta a görcsben lévő légutakat, és zökkenőmentesen csatlakoztatta egy hordozható, legmodernebb gyermeklélegeztetőgéphez.