Egész nap senki sem tette fel neki ezt a kérdést.

– Egyelőre igen.

–Akkor gyere be. A szoba kicsi, de az ajtó becsukódik.

Azon az éjszakán Magdalena többször is elfordította a kulcsot, mielőtt lefeküdt.

Nem az ő háza volt.

De azt az ajtót becsukhatta volna egyedül.

Hajnalban rájött, hogy Gabrielnek több segítségre van szüksége, mint amennyit bevallott.

A sajtnak szánt fészerben rosszul mosott vödrök, nedves rongyok és repedt darabok voltak, amelyek romlott tej szagát árasztották.

Magdalena megállt a bejáratnál.

– Itt semmit sem árulnak, amíg ki nem takarítjuk.

Gábriel kinyitotta a száját, körülnézett, majd becsukta.

A délelőttöt azzal töltötték, hogy vizet hordtak, edényeket mostak és átrendezték a teret. Ő megjavította a laza deszkákat és szúnyoghálókat szerelt fel, ahol a legyek bejutottak.

Nem kérdőjelezte meg az utasításait.

Ő kérdezte.

Ez megkönnyítette Magdalena számára, hogy ne úgy tekintsen rá, mint egy szívességet kínáló emberre, és inkább úgy, mint aki dolgozik.

Néhány nappal később elkészítették az első darabokat. Gabriel figyelte, hogyan bánik a túróval.

– Könnyűnek tűnik, amikor megcsinálod.

– Könnyűnek tűnik lovagolni, amíg a földre nem érsz.

Szombaton 12 sajtot vittek a piacra.

Az első órában senki sem vásárolt semmit.

Aztán egy nő megkóstolt egy darabot, és felismerte az ízét.

– Ezek Eulalia sajtjai!

Magdalena, mint mindig, úgy érezte, bólintania kell.

Ezúttal nem tette.

–Ezek azok, amiket régen nála csináltam. Most máshol csinálom őket.

A nő figyelmesen nézte.

– Nos, adj nekem kettőt, lányom. És mondd meg a neved, hogy megfelelően ajánlhassam őket.

Dél előtt mindent eladtak.

Gabriel visszatérte után átadta neki a fizetését.

Magdalena lassan számolta az érméket. Ez volt az első alkalom, hogy a munkája olyan pénzzé vált, amit senki sem fog helyette kezelni.

Kifizette a szobát, a többit pedig egy bádogdobozba tette.

„Mire spórolsz?” – kérdezte Remedios.

– Egy házra. Még egy kicsire is. Azt akarom, hogy a nevem egyszer ott szerepeljen, ahol a „tulajdonos” szó szerepel.

Az özvegy bólintott.

Nem mondta el neki, hogy túl sokat álmodik.

A következő hetek munkával teltek. Gabriel megtanulta, hogyan kell a sajtokat anélkül megfordítani, hogy összetörnék őket, Magdalena pedig elkezdte megérteni az állatállományról szóló beszámolókat.

Ahogy leszállt az este, kávét és apró darab piloncillót (finomítatlan nádcukrot) fogyasztottak.

Azt mondta neki, hogy 14 évesen elhagyta otthonát, hogy öszvérhajtogatóként dolgozzon. Húsz éven át mások állatait hajtotta, és ott aludt, ahol befejezte a munkanapját.

– Több reggelt is ugyanazon fedél alatt akartam tölteni.

Magdalena a kezében tartotta a csészéjét.

– Tudni akartam, hogy nem rúghatnak ki a kezem alól.

Csendben maradtak, felismerve valami ismerőst a másik vágyában.

Pletykák is elkezdtek keringeni.

Remedios egy nap megkeményedett arccal tért vissza a faluból.

– Azt mondják, Eulalia megmentése új gazdára talált.

Magdalénának összeszorult a torka.

Az özvegy letette a kosarát az asztalra.

–Mondtam nekik, hogy te fizeted a szobádat és keresed meg a fizetésedet. De nem fogom az életemet azzal tölteni, hogy elmagyarázzam nekik a tisztességedet. Meg kellene tanulniuk gondoskodni a sajátjukról.

Azon az estén Magdalena addig számolgatta a megtakarításait, amíg megnyugodott.

A hónap végén Gabriel mosolyogva lépett be a fészerbe.

– Már vannak ügyfeleink, akik előre rendelnek. Most pedig beszéljünk, partner.

Megtörölte a kezét.

– Meg kell írnunk a megállapodást.

A mosoly lassan eltűnt.

– A szavam a kezességem.

– Nem állítottam az ellenkezőjét.

– Szóval, mi értelme van egy darab papírnak?

Magdalena a polcon álló régi bőröndjére mutatott.

– Mert a keresztanyám szava végül abban kötött ki.

Gabriel megsértődött. Egész életét a hírnevének védelmében töltötte, és a kérést vádnak vette.

– Nem fogom őt itt hagyni.

– Mi van, ha meghal? Mi van, ha megnősül? Mi van, ha holnap tartozik valamivel, amiről nem tudok?

Elfordította a tekintetét.

Magdaléna észrevette.

—Mi történik?

-Semmi.

Fogta a kalapját és elment.

Azon az estén Remedios azt mondta neki, hogy Gabriel még mindig tartozik pénzzel a föld egy részéért. Emellett három tehenet is vett hitelre, abban a reményben, hogy több tejet tud eladni.

Magdalénát mély csalódás töltötte el.

Nem azért, mert szegény volt.

Mert arra kérte, hogy ossza meg vele a jövőt anélkül, hogy megmutatta volna neki a számlákat.

Másnap szembeszállt vele.

Gábriel végül bevallotta.

– Azt hittem, ha tudná, akkor elmenne.

– És azt szerette volna, ha én nem veszek tudomást róla?

Nem válaszolt.

Napokig csak a munkáról beszélgettek.

Aztán a szárazság súlyosbodott.

A fű sárgulni kezdett. A kút egyre kevesebb vizet adott. A tehenek egyre kevesebb tejet adtak, és Gabriel egész napokat töltött takarmány keresésével.

Rodrigo egy délután megjelent egy lovas hintóval.

Magdalena felismerte a hangját a fészerből.

—A határidő 30 nap múlva jár le. A tanya vevője is akarja ezt a földterületet.

Gábriel időt kért.

Rodrigo megrázta a fejét.

– Már megadtam, amiben megegyeztünk. Ha nem fizeted ki a díjat, a szerződés értelmében fel kell mondanunk az adásvételt.

Amikor elment, Magdalena a kerítésnél találta Gabrielt.

– Most pedig látni akarom az összes papírt.

Átadta őket.

Sötétedésig ültek a számlákkal. Még mindig jelentős összeg hiányzott, bár az ár jó részét már kifizették.