„Nem fogom a megtakarításaimat olyan számlára tenni, amit nem értek” – figyelmeztetett.

– Nem kérdezem meg őket.

– Rendben. Kezdjük azzal, hogy mit tehetünk.

Gabriel eladta a három tehenet, amit hitelre vett, a fennmaradó összeget saját pénzéből fizette ki, és ezzel eltörölte ezt az adósságot. Maradt nyolc állata, kevesebb száj, amit etetnie kellett, és egy kicsit több, amiből meg lehetett élni.

Magdalena ellenőrizte a piaci rendeléseket. A sajtot a törzsvásárlóknak tartották meg, a dulce de leche-t pedig egy olyan boltnak készítették, amelyik jobban fizetett a jól becsomagolt darabokért és a rendszeres szállításokért.

Nem volt csodaszer. A cukor pénzbe került, az üzemanyag is, és ő minden kiadást számon tartott.

Gabriel megtanulta megkeverni a lábast, és felismerni, mikor kell levenni a keveréket a tűzről.

Addig dolgoztak, amíg a karjuk meg nem fájt.

Egyik este, miközben a tálcák kihűlésére vártak, megszólalt.

– Már az elején el kellett volna mondanom neki, mennyivel tartozik.

Magdaléna nem nézett fel.

-Igen.

– És nem kellett volna dühösnek lennem, mert meg akarta védeni magát.

Letette a kanalat.

– Az is.

Gábriel lassan lélegzett.

-Sajnálom.

A bocsánatkérés nem rendezte a tétet. De lehetővé tette számukra, hogy újra valami másról beszéljenek, mint a tejről és a pénzről.

Alig néhány nappal a határidő előtt rájöttek, hogy nem lesz elég pénzük.

Magdalena felismerte az eltűnt alakot.

Ez volt szinte az összes félretett pénze a kasszájában, fizetések és kisebb személyes jutalékok között.

Azon az éjszakán a térdén tartotta. Bent volt a függetlensége, a szobája, és a lehetősége, hogy engedély nélkül távozhasson.

Nem volt hajlandó őket egy újabb ígéretért elcserélni.

Hajnal előtt Gabriel kopogott Remedios ajtaján. Chile várt, felnyergelve, kis mennyiségű poggyásszal.

„Tárgyalni fogok a föld visszaadásáról” – mondta. „Amit visszaszerzek, abból rendezem a fennálló költségeket. Te megtarthatod a pénzed és a holmid.”

Magdalena a lóra nézett.

– Vissza fog térni öszvérhajcsárként dolgozni?

– Egy hét múlva indulás északra.

A férfi, aki arról álmodozott, hogy marad, távozni készült.

Bement a szobájába, és visszajött a dobozzal.

Gábriel hátrébb lépett.

– Nem. Az az ő háza.

-Pontosan.

Letette az asztalra.

– Nem adom oda, és nem is adom kölcsön. Azt javaslom, hogy vegyek egy részvényt. A pénzemnek, a munkámnak és a tudásnak, amely ezt a vállalkozást fenntartja, meg kell egyeznie egy értékkel. A föld felét és a sajtüzemet írásban akarom.

Gábriel mozdulatlan maradt.

– A fele sokkal több, mint azok az érmék.

– Sokkal több ez, mint puszta érmék, amiket ide tettem. És te magad is felajánlottad, hogy megosztod a kezdetektől fogva.

Remedios odahúzott egy széket, és nem tett úgy, mintha nem hallaná.

Magdaléna folytatta:

– Ellenőrizhetjük, hogy a megállapodás korrekt-e. De mielőtt bármit is átadnánk, valakinek, aki ért a dolgához, el kell magyaráznia mindkettőnknek a dokumentumokat.

Gábriel leült.

Ezúttal nem a bizalomról beszélt.

Mennyiségekről, eszközökről és felelősségekről beszélt.

Amikor befejezte, felnézett.

– Elfogadom. És ha a közjegyző bármi mást talál, mint amiben megállapodtunk, addig nem írjuk alá, amíg ki nem javítjuk.

Magdaléna kifújta a levegőt.

Együtt mentek be a városba. Rodrigo beleegyezett, hogy a tranzakciót a közjegyző irodájában bonyolítják le, ahol áttekintették a háttérinformációkat és elkészítették a szükséges papírokat. A pénzt a megállapodás hivatalossá tétele után, a nyugták és a világos feltételek bemutatásával adták át.

Amikor Rodrigo meglátta Magdalena nevét a vásárlók között, abbahagyta az érmék számolását.

– A nagynéném azt akarta, hogy legyen neked egy lakásod.

Állta a tekintetét.

– Tudom. De az akarás nem volt elég.

Lehajtotta a fejét.

– Adhattam volna neked időt. Nem tettem.

Magdalena nem ajánlott fel neki olyan megbocsátást, amit még ne érzett volna.

Elfogadta a bocsánatkérést, és visszament az íróasztalához.

Az írnok elolvasta az egész dokumentumot. Magdalena addig kérdezősködött, amíg meg nem értette. Aztán felvette a tollát.

Lassan aláírta.

A nevét Gábriel neve mellé írták, nem pedig a szolgák listája alá vagy egy alamizsna-elismervény végére.

Ahogy elment, sírni kezdett.

Gábriel mellette várt.

– Sajnálja-e?

Tagadta, könnyein át nevetett.

– Próbálok hozzászokni.

A szárazság még hetekig tartott. Óvatosnak kellett lenniük minden pénzzel és minden állattal. Senki sem gazdagodott meg. Magdalena továbbra is Remediosnál élt, miközben ők lassan felépítettek egy szobát a telken.

Amikor megjött az eső, kimentek az udvarra, hogy megnézzék, hogyan sötétíti el a víz a földet.

Chile a fejét rázta, bosszantották az esőcseppek. A kutya a szekér alatt keresett menedéket. A karám felől tehenek halk zizegése hallatszott.

Gábriel Rio.

Magdaléna is.

Hónapokkal később hozott neki egy új öntőformát, amelyet éjszaka faragott.

A háttérben egy M betű jelent meg.

– Hogy soha többé senki ne tévedjen azzal kapcsolatban, hogy ki készíti a sajtokat.

Végigfuttatta az ujjait a levélen.

Eulalia szereposztását a falra akasztotta. Nem akarta eltörölni a képből azt a nőt, aki megvédte, és aki cserbenhagyta.

Mindkét dologra emlékezni akartam anélkül, hogy tovább élnék bennük.

Magdalena és Gabriel között a vonzalom ezután sietség nélkül fokozódott. Amikor a férfi udvarlási engedélyt kért tőle, a lány elmosolyodott.

– Ez egy másfajta megállapodás.

-Tudom.