– Egy gát kétszer annyiba kerülne, és a következő viharban átszakadna.

Rodrigo érdeklődve nézett rá.

— Honnan tudod ezt?

– Apám csatornákat javított. Mielőtt meghalt, megtanított a táj megfigyelésére.

– Soha nem mesélt nekem róla.

– Soha nem kérdeztél meg.

Délután könnyes esőben sétáltak a mezőn. Rodrigo abbahagyta a főnöki viselkedést, és partnerként kezdett hallgatni rá.

Elena megfigyelte, hogy a munkások tisztelik Rodrigót, annak ellenére, hogy félnek tőle. Tudja a nevüket, ellenőrzi a karámokat, és időben kifizeti a bérüket. Nem volt közömbös ember. Egyszerűen elfelejtette, hogyan kell kimutatni a szeretetét.

Amikor visszatértek, Doña Jacinta látta őket együtt belépni, sárral borítva.

– Úgy tűnik, Miss Robles már kezeli a birtokomat.

– Csak megakadályozza, hogy a termés elveszjen – felelte Rodrigo.

– Ezt teszik a jó feleségek.

Elena és Rodrigo egyszerre beszéltek.

– Nem vagyunk eljegyezve.

Doña Jacinta elmosolyodott.

-Még mindig.

Vasárnap este Elena megtalálta Rodrigót a ház mögötti elhagyatott kápolnában. Egy kis faládát tartott a kezében.

— Mit tartalmaz?

— Anyám levelei.

Rodrigo elmagyarázta neki, hogy a szülei a kényelem kedvéért házasodtak össze. Az anyja évekig színlelt boldogságot, amit nem érzett. Az apja megalázta, amiért nem adott neki fiúörököst. Végül mindketten meghaltak anélkül, hogy megbocsátottak volna egymásnak.

– Nem akarok egy csenddel teli házat – mondta Rodrigo. – Inkább gyermektelenül halok meg, mint hogy megismételjem ezt a történetet.

Elena megérintette a dobozt.

– Én sem akarok úgy élni, mint a nagynéném. Ő egész életében neheztelt mindenkire, mert senki sem szerette, de azt sem engedte, hogy bárki közel kerüljön hozzá.

Rodrigo ránézett.

– Talán ezért értjük meg egymást.

– Talán ezért kellene óvatosabbnak lennünk.

Néhány másodpercig más volt a köztük lévő csend. Már nem volt kínos. Egy ígéret volt, amit egyikük sem mert kimondani.

Hétfő reggel futár érkezett a fővárosból.

Jerónimo meghamisította Rodrigo aláírását egy garancialevélen. A hitelezők azonnali megjelenését követelték. Ha nem jelenik meg, a bíró elrendelheti a föld lefoglalását.

Rodrigo megkeményedett arccal olvasta el a levelet.

– Menned kell – mondta Elena.

-Igen.

—Én is.

– Elena…

„Ne kérj, hogy várjak ebben a házban, amíg a családoddal találkozol. Az emberek majd beszélnek rólad. Nem akarok teher vagy titok lenni.”

Rodrigo átment az étkezőn, és megfogta a kezét.

– Nem lesz titok.

– Mit szándékozol tenni?

– Vidd őt velem.

– A fővárosba? Elbújni egy házban, amíg rendezed az unokatestvéred adósságait?

-Nem.

Rodrigo a tekintetét fogta.

– Azt akarom, hogy a feleségem legyen.

Elena visszahúzta a kezeit.

-Nem.

Rodrigo arca elsápadt.

– Figyelj rám.

– Nem. Gyors megoldásra van szükséged. Egy vezetéknév nélküli feleség azt mutatná, hogy nem a nagymamád irányítása alatt állsz. Én lennék a tökéletes álca.

– Ez nem igaz.

– Te magad mondtad, hogy nem akarod megismételni a szüleid házasságát. És most egy családi válság kellős közepén szándékozol hozzám jönni feleségül.

– Mert szeretem őt.

A vallomástételt felfüggesztették a kettőjük között.

Elena érezte, hogy a szíve hevesen kalapál.

– Ne mondd ezt csak azért, mert mennem kell.

– Azért mondom ezt, mert nem tudom, hogyan állítsam meg.

– Egy hónap múlva megunja a szegénységemet. Egy év múlva gyűlölni fogja, hogy nem tudom, hogyan kell viselkednem az összejövetelein. Öt év múlva megbánja, hogy egy szükségletet házassággá változtatott.

Rodrigo nem emelte fel a hangját.

„Nem olyan nőt akarok, aki tudja, hogyan kell viselkedni a megbeszéléseken. Olyan nőt akarok, aki ellentmond nekem, aki vizsgálja a számláimat, és aki nem hajlandó selymet viselni, hogy mások azt higgyék, egy olyan világhoz tartozik, amely soha nem védte meg.”

Elena érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.

– Nem ígérheted meg nekem, hogy soha nem fogsz gyűlölni.

– Nem. De megígérhetem, hogy soha nem fogom színlelni, hogy szeretlek.

Hátrált egy lépést.

– Gondolkodnom kell.

– Hajnalig adom neki.

Rodrigo kiment az ebédlőből.

Elena egyedül maradt, és a lépcső melletti bőröndjét nézegette.

Aztán hangokat hallott az irodában.

Jeromos volt az.

Hamarabb érkeztem La Soledadba, mint vártam.

– Nem engedem, hogy egy család nélküli nő lerombolja azt, ami a Castañedáké – mondta az unokatestvér. – Ha Rodrigo feleségül veszi, elveszítjük a ranch feletti uralmat.

Elena a félig nyitott ajtóhoz lépett.

Rodrigo hidegen válaszolt:

– A birtok sosem tartozott hozzád.

– De hamarosan az enyém lehet. A dokumentumok alá vannak írva.

– Meghamisítottad a nevemet.

– És ezt senki sem fogja tudni bebizonyítani.

Jerónimo elmosolyodott.

– Hacsak az a szobalány nem talál valami bizonyítékot.

Elena hátralépett.

Abban a pillanatban rájött, hogy nem az adósság jelenti az igazi veszélyt.

Jerónimo nem akart elmenekülni a hitelezők elől.

Át akarta venni La Soledad irányítását.

Elena nem aludt aznap éjjel.

Gondolatban áttekintett minden dokumentumot, amit Rodrigo asztalán látott. Az évek során, amíg a nagynénjéről gondoskodott, megtanulta felismerni az aláírásokat, dátumokat és pecséteket, mivel a nő több ingatlan tulajdonosa is volt, és nem bízott az adminisztrátoraiban.

Hajnalban belépett az irodába.

Rodrigo kimerült arccal állt az ablaknál.

– Nem azért foglak feleségül venni, hogy megvédjem – mondta Elena.

Lehunyta a szemét.

-Értem.