– De azt sem fogom megengedni, hogy az unokatestvére ellopja a birtokát.

Rodrigo felnézett.

– Mit fedeztél fel?

– A levél szerint Jerónimo szeptemberben kötötte le a földeket. De a közjegyzőnél hagyott dokumentumon októberi pecsét van.

– Ez nem bizonyítja a hamisítást.

– Azt is írja, hogy Mexikóvárosban írták alá. A dokumentumon szereplő közjegyző azonban augusztusban meghalt.

Rodrigo mozdulatlan maradt.

Elena folytatta:

„Az unokatestvérednek nem kell, hogy megházasodj. Azt akarja, hogy a fővárosba utazz, hogy rákényszerítsd egy olyan adósság elismerésére, amit soha nem halmozott fel.”

Rodrigo elvette a dokumentumot és átnézte.

— Hogyan tudjuk bizonyítani?

—A közjegyző eredeti könyvét keresem. Ha a pecsét hamis, az szerepelni fog a nyilvántartásban.

–Jerónimónak vannak kapcsolatai.

– Akkor szükségünk lesz valakire, aki nem fél tőle.

Doña Jacinta megjelent az ajtóban.

–Ismerem a polgári anyakönyvvezető bírót. Ismerek egy közjegyzőt is, aki szívességgel tartozik ennek a családnak.

Rodrigo ránézett.

– Tudtad, hogy Jerome ezt tervezte?

–Gyanítottam valamit. Ezért hoztam Elenát.

– Őt választottad, hogy segítsen a dokumentumokkal?

– Azért választottam őt, mert szükséged volt egy nőre, aki nem engedelmeskedik neked.

Elena ekkor megértette az idős asszony valódi tervét. Nem csupán feleséget keresett az unokájának. Olyan valakit keresett, aki képes szembeszállni vele, megvédeni őt, és megakadályozni, hogy a félelme egész életében eluralkodjon rajta.

Ugyanazon a napon mindhárman postakocsival utaztak Mexikóvárosba. Az út hosszú és fárasztó volt. Rodrigo azt szerette volna, ha Elena a fő fülkében utazik, de a lány ragaszkodott hozzá, hogy Doña Jacinta mellett üljön.

– Ha a felesége akarok lenni, jobb, ha most megtanulok kényelmetlenül utazni.

Rodrigo a szemközti ülésről nézett rá.

– Ez azt jelenti, hogy elfogadta?

– Ez azt jelenti, hogy még gondolkodom.

Most először mosolygott könnyedén.

Miután megérkeztek a fővárosba, a család házában szálltak meg. Jerónimo ott várta őket két ügyvéddel és a hitelezők képviselőjével.

– Rodrigo – mondta megkönnyebbülést színlelve. – Jó, hogy eljöttél. Csak vissza kell ismerned az aláírásodat, és minden el lesz intézve.

A dokumentumot az asztalra helyezték.

Elena anélkül figyelte, hogy hozzáért volna.

– Láthatom én?

Jerónimo hangosan felnevetett.

– Ez egy férfi dolga.

– Akkor nem kellene félnem egy nőtől, aki elolvassa.

Rodrigo átnyújtotta neki a papírt.

Elena megvizsgálta a pecsétet, a tintát és a dátumot.

—A dokumentumot a közjegyző halála után készítették.

Az egyik ügyvéd összevonta a szemöldökét.

— Honnan tudhatod ezt?

– Mert a nagynéném megtanított szerződéseket olvasni. Ráadásul az itt használt tinta indigót tartalmaz. Az ilyen típusú tinta árusítása több mint egy éve megszűnt a fővárosban.

Jerónimo elsápadt.

— Te nem tudod, miről beszélsz.

– Azt is tudom, hogy Don Rodrigo aláírása fémtollal van írva. Lóhúsos tollal írja alá, és mindig hagy egy kis foltot az utolsó betűn.

Rodrigo elvette a dokumentumot.

Elena az aláírásra mutatott.

– Nincs itt folt.

A vezető ügyvéd Jerónimóra nézett.

– Honnan szerezte ezt a dokumentumot?

– Jogilag be volt jegyezve.

– Akkor nem bánod, ha ismertetjük az eredeti könyvet.

Jerónimo izzadni kezdett.

Doña Jacinta a botjával a földre csapott.

– Túl sokáig éltem ahhoz, hogy hagyjam, hogy egy középszerű játékos tönkretegye a családom hírnevét.

Ugyanazon a napon a bíróhoz fordultak. Az eredeti főkönyv megerősítette, hogy a pecsét hamis volt. A közjegyző hónapokkal korábban meghalt, és soha nem jegyezte be az állítólagos tartozást.

Jerónimo hamisította Rodrigo aláírását, hogy rákényszerítse a La Soledad egy részének eladására és a pénz megtartására.

Amikor szembesítették, elvesztette az arroganciáját.

„Csak egy esélyt akartam” – mondta.

– Sok volt neked – felelte Rodrigo. – Háromszorosan is kifizettem az adósságaidat. Eladtad a lovaidat, az ékszereidet, sőt még az édesanyád házát is. Semmi sem volt elég.

– A birtok mindig is a családé volt.

– A birtok nem azé, aki elpusztítja.

Jerónimót hamisítással és csalással vádolták. A hitelezők ügyvédei visszavonták a keresetüket, miután rájöttek, hogy becsapták őket.

De a konfliktus ezzel nem ért véget.

Azon az éjszakán Elena Rodrigót a ház udvarán találta. A templomoszlopot lámpások világították meg, és az utcáról behallatszott a hintók zaja.

– Nem kell hozzám feleségül jönnöd – mondta.

-Tudom.

–Visszamehetsz La Soledadba, elintézheted az ügyeidet, és kereshetsz egy feleséget, akinek van vezetékneve, pénze és szalontapasztalata.

– Nem akarok egy ilyen nőt.

– Most is ezt mondja.

Rodrigo lassan közeledett.

– Elena, nem ígérhetek neked nehézségek nélküli életet. A családom továbbra is bonyolult lesz. Az emberek beszélgetni fognak. Lesznek napok, amikor fáradtak leszünk, és apróságokon veszekszünk.

– És mit tudsz nekem ígérni?

–Hogy nem fogom úgy kezelni, mint az adósságomat. Hogy soha nem fogom a szegénységét arra használni, hogy kisebbrendűnek érezze magát. Hogy ha valaha is elveszítjük a megértést, beszélünk, mielőtt csatatérré változtatjuk a házat.

Elena lesütötte a tekintetét.

– Én sem ígérhetem meg neki az engedelmességet.

– Nem akarom őt.

– Megkérdőjelezem a döntéseidet.

– Remélem is.

– És nem szándékozom feladni a könyvelést vagy a földeket.

– Azt akarom, hogy te intézd el a dolgaidat velem.

Felnézett.

– Tényleg szeret engem?

Rodrigo a kezébe fogta az arcát.