Korán érkezett a tél. Egy viharban Lucero megbetegedett, és Gabriel az istállóban töltötte az éjszakát. Mateo takarókat hozott. Clara kávét hozott. Beatriz az ajtóban állt, és anélkül beszélgetett a lóval, hogy odament volna. Hajnalban Lucero felállt. Beatriz megkönnyebbülten sírt, Gabriel pedig kimerülten Mateo vállára tette a kezét. Clara az istálló ajtajából figyelte őket, és rájött, hogy már nem négy embert lát, akik történetesen egy fedél alatt vannak. Anélkül, hogy bárki bejelentette volna, megszokták, hogy gondoskodnak egymásról.

Teresa januárban küldött egy levelet. Nem kért közvetlenül bocsánatot. A gyerekekről, a télről és Lucero állapotáról kérdezett. Gabriel otthagyta a levelet az asztalon. Clara nem válaszolt helyette, de nem is tépte szét. Némelyik kibékülés, gondolta, kínos kérdésekkel kezdődött.

Márciusban egy keverék kutya jelent meg az istállónál. Sovány volt, sántított, és nyakörv nélkül. Roque adott neki egy falatot. A kutya másnap és az azutáni napon is visszatért.

Beatriz Chatónak hívta, mielőtt bárki is beleegyezett volna, hogy marad.

– Nem fogadhatunk el mindent, ami az utunkba kerül – mondta Clara.

Roque Gabrielre nézett.

– Attól függ, kit kérdezel.

Chato a veranda mellett aludt, és soha nem ment el.

Az esküvő áprilisban volt, amikor a völgy újra zöldellni kezdett. Nem volt nagy ünneplés. Roque volt a tanú. Teresa egyedül érkezett.

Egy kis dobozt cipelt.

– Ez Elenához tartozott.

Belül egy kék hajszalag volt.

–Nem azért jöttem, hogy megkérjelek, használd. Azért jöttem, hogy visszaadjam Gabrielnek. Összekevertem a nővéremre való emlékezést azzal, hogy megakadályoztam az élet folytatódását.

Klárának eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Köszönöm, hogy eljött.

Nem teljes megbocsátás volt. Ez egy kezdet volt.

A szertartás alatt Mateo Gabriel mellett állt, mert Gabriel kérte meg rá. Beatriz Clara mellett állt vadvirágokkal. A karámból villámok látszottak. Lucero, miután felépült, távolabb legelt. Chato egy pad alatt aludt.

Gábriel nem ígérte meg, hogy megmenti Clarát.

Clara sem ígérte, hogy szüksége lesz rá.

Megígérték, hogy megosztják a munkát, gondoskodnak a gyerekekről, beszélnek, mielőtt döntenek egymás helyett, és nem változtatják a halottakat láncokká az élők számára.

Azon az éjszakán Clara az ablaknál találta Gabrielt. Mateo és Beatriz azon vitatkoztak, hogy Chato bent aludjon-e.

– 11 ajtó – mondta.

– És egy, ami kinyílt.

– Majdnem hozzá sem értem.

– Majdnem ki sem nyitottam.

Klára elmosolyodott.

-Akkor szerencsénk volt.

Gábriel gyengéden megrázta a fejét.

– Nem. Te nyúltál hozzá.

Kint villám csapott a földbe. Chato felvakkant. Beatriz kiszaladt az udvarra, Mateo pedig követte.

Clara a gyerekeire nézett, és rájött, hogy hónapokig azt gondolta, hogy egy helyet találni annyit tesz, mint elfogadni őket a sorsuk ellenére is.

Végül pont fordítva történt.

A megfelelő hely az volt, ahová senkinek sem kellett megbocsátania neki, hogy a gyerekeivel érkezett.

Miután annyiszor hallottam, hogy senki sem akarna egy özvegyet és két gyereket magadhoz venni, az igazság sokkal egyszerűbbnek bizonyult.

Nem volt szükségük senkire, aki hajlandó volt vinni őket.

Szükségük volt valakire, aki képes mellettük sétálni.

Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️

Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönjük, hogy elolvastad! 👇