– Tehát a történetek igazak.

Doña Filomena lassan megrázta a fejét.

–Az átok valós. A többit a félelem találta ki. Az embert arról ismerik fel, hogy mit kezd azzal, amit a szívében hordoz.

Az idős asszony azt tanácsolta neki, hogy menjen Jalpanba, ahol varrónőként találhat munkát. Rosalía zavartan tért vissza. Alig telt el két hónap azóta, hogy Joaquín befogadta, és Rosalía rémülten kellett bevallania, hogy már most is menedéknek tekinti azt a házat.

Másnap pirkadat előtt összepakolta a bőröndjét. A megjavított ingeket az asztalon hagyta, és egy papírdarabot írt két szóval: „Köszönöm, Joaquín.”

Nem jutott messzire.

Körülbelül 20 percre a háztól két férfi bukkant elő néhány mesquite fa mögül. Beto, „Az Egyszemű” és Nazario voltak, Eusebio napszámosai.

Beto megragadta a karját.

– A sógorod azt mondja, el kellene hagynod a környéket.

–Engedjetek el.

– Azt is mondta, hogy ha nem érted a könnyebb utat, segíthetünk eltűnnöd.

Rosalía, aki élete felét lehajtott fejjel töltötte, a férfi kezébe mélyesztette a fogát. Beto felsikoltott. Eldobta a bőröndöt, és felfelé rohant a dombon.

Joaquín már a kerítésnél volt, amikor meglátta a nőt megérkezni. Az egyik kezében a puskát tartotta. Rosalía pusztán ösztönösen elbújt mögé.

Nazario néhány méterrel lejjebb feltűnt, de megállt, amikor meglátta Joaquínt.

– Mondd meg Eusebionak, hogy jöjjön vissza személyesen, ha beszélni akar – mondta Joaquín.

Nazario visszavonult.

Amikor kettesben maradtak, Joaquín meglátta az ujjlenyomatokat Rosalía karján. Szeme egyre világosodott, míg végül furcsa sárgás árnyalatot nem öltött.

Több mély lélegzetet vett.

– Ki tette ezt veled?

—Euszebio népe.

Joaquín végighúzta a hüvelykujját a zúzódáson anélkül, hogy rányomta volna.

– Elindultál.

Ez nem kérdés volt.

-Igen.

– Nekem?

Rosalía válasza kis időbe telt.

– Amiatt, amit itt érzek.

Joaquín úgy húzta vissza a kezét, mintha a szavak égetnék.

28 nappal később újabb telihold érkezett.

Rosalía ezúttal nem engedelmeskedett.

Megvárta, amíg meghallotta a láncok zörgését. Fogta a kulcsot, amit Joaquín bedobott a résen, és kinyitotta a lakatot.

Belül egy több mint 2 méter magas, sötét szőrrel borított lény volt, hatalmas vállakkal, a földbe vájt karmokkal és rá szegeződő sárga szemekkel. A láncok megfeszültek.

Rosalía lebénult.

A lény elérhetné, ha csak egyetlen gyűrűt eltörne.

De ő az ellenkezőjét tette.

A falhoz hátrált, és elfordította az arcát, mintha szégyellné magát.

Rosalía letette a lámpát a földre, és leült az ajtó mellé.

Beszélni kezdett.

Mesélt neki a gyermekkoráról, amikor nevelőszülőként élt mások otthonában. Tomásról, az egyetlen férfiról, aki valaha is méltósággal bánt vele. A viharban bezárt ajtókról. A kis zöldségeskertről, amelyet Joaquín kérés nélkül előkészített.

A fenevad légzése lelassult.

Hajnalban a hatalmas test összehúzódott, míg Joaquin térdelt, meztelenül egy régi takaró alatt, remegve és vérezve a csuklójából.

Rosalía odalépett hozzá, és megfogta az egyik kezét.

– Nem kellett volna kinyitnod.

-Tudom.

– Megbánthattalak volna.

– De nem tetted.

Joaquín lehunyta a szemét.

– 23 év alatt senki sem várt a túloldalon.

Rosalía összeszorította az ujjait.

Egyikük sem beszélt a szerelemről.

Azonban attól a hajnaltól kezdve abbahagyta a bőrönd csomagolását.

Napokkal később Rosalía lement a faluba cérnáért és tűért. A boltban Doña Mercedes félreállította.

– Azt mondják, egy fedél alatt alszol azzal a döggel.

– Annak az embernek a teteje alatt alszom, aki kinyitotta nekem az ajtót, amikor te becsuktad.

A nő keresztet vetett és elsétált.

Mielőtt visszatért volna a hegyekbe, Rosalía megállt a polgármester-helyettes apró irodájánál. Egy titkárnő, aki ismerte Tomást, átnézte a cím másolatát, és diszkréten átnyújtotta neki.

– A neved még mindig itt van. Eusebio nem értékesíthet törvényesen az aláírásod nélkül. Ha tiltakozni akarsz ellene, tartsd meg ezt, és kérj jogi tanácsot Jalpanban.

Rosalía összehajtotta a dokumentumot, és a szoknyája bélése alá rejtette. Most először értette meg, hogy a sógora nemcsak gyűlöli, hanem azt is, hogy ne legyen útban.

A hír hamarosan elérte a falut, és Eusebio megértett valamit, ami félelemmel töltötte el: amíg Rosalía még él, törvényesen magáénak követelheti a házat, a rakpartot és a már meglévő földeket.

Aztán abbahagyta a megijesztését.

Úgy döntött, megöli.

És úgy döntött, hogy a következő teliholdas éjszakán teszi meg.

3. RÉSZ
Eusebio mindent olyan türelemmel készített elő, mint aki hiszi, hogy a kegyetlenség igazságszolgáltatásnak álcázható. A mise után felkereste a sekrestyést, és fizetett neki, hogy szerezzen be egy régi ezüstérmet, amely évek óta lógott a védőszent képéről. Titokban beolvasztották, és egy kovács egyetlen golyót készített belőle. Eusebio betöltötte a sörétes puskájába, és magához gyűjtötte Betót, Nazariót és három másik férfit.

A tervük egyszerű volt: felgyújtani a házat Joaquín átalakulása alatt. Ha Rosalía meghal a tűzben, a város a “szörnyeteget” fogja hibáztatni. Ha Joaquín megszökik, Eusebio a golyót használja.

A harmadik telihold száraz széllel érkezett, amitől a mesquite fák ropogtak.

Joaquín délután óta nyugtalan volt. Megjavította a láncokat és megerősítette a fészer gyűrűjét. Mielőtt bement volna, néhány másodpercig Rosalíát nézte.

– Ha bármi furcsa történik, fuss Filomena háza felé.

– Semmi sem fog történni.

—Prometemelo.

Rosalía a tekintetét állta.

– Ígérem, nem hagylak el téged.

Joaquín majdnem elmosolyodott, de nem vitatkozott.