Most először zárta be ő. Egy résen keresztül ujjaik egymáshoz súrlódtak.

Aztán leszállt az éj.

Rosalía a konyha mellett ült, amikor hangokat hallott a járda felől. Először azt hitte, utazók, de aztán hat fényt látott a fák között himbálózni.

Fáklyák.

Eusebio jelent meg elöl, vállán a puskával.

–Rosalía! Még mindig kimehetsz!

Kinyitotta az ajtót.

-Mit akarsz?

– Ami mindig is a családomé volt.

–Ez is Tomásé volt. És jogilag még mindig az enyém.

Eusébio mozdulatlan maradt.

– Szóval már láttad az újságokat.

-Igen.

Az arckifejezése megváltozott.

– Akkor ma este rosszul választottál.

Az első fáklya a tetőre hullott.

A száraz szalma azonnal lángra kapott.

Rosalía megpróbálta elérni a kutat, de egy másik fáklya repült be az ablakon. Füst töltötte be a konyhát. Egy égő sugár a hátsó ajtó elé hullott, és eltorlaszolta a kijáratot.

– Joaquín!

A sikoly visszhangzott az udvaron.

Egy ordítás hallatszott a fészerből.

Aztán fémrobbanás hangja hallatszott.

Ledobtak egy deszkát.

A férfiak hátrahőköltek, amikor a lény felbukkant a szilánkok és a szétszakadt láncok között. Nagyobb volt, mint korábban, mellkasát sötét szőrzet borította, sárga szemei ​​pedig a holdfényben ragyogtak.

Beto felemelte a machetét.

A fenevad rá sem nézett.

Az égő ház felé rohant.

Vállával áthatolt egy vályogfalon, és eltűnt a füstben.

Rosalía, szinte lélegzetvisszafojtva, az asztalnál térdelt, amikor két sárga szemet pillantott meg közeledni a tűzön keresztül. A lény hihetetlen gyengédséggel felemelte, a mellkasához ölelte, majd eltűnt a falon lévő lyukon keresztül.

A kert nedves földjében hagyta, chili és tök növények között.

Aztán a férfiakhoz fordult.

Eusébiot kirúgták.

Az ütéstől a lény megpördült.

Az ezüstgolyó a váll közelében hatolt be, és az azt követő üvöltés visszhangzott az egész völgyben.

Rosalía sötét vért látott hullani a földre.

Joaquín nem esett el.

Euszebioszra rontott.

A puska a sárba repült, a férfi pedig a hátára landolt, a fenevad fölé magasodott. Karmai a feje két oldalába mélyedtek. Fogai centikre voltak a torkától.

Eusébio sírni kezdett.

– Vedd le! Vedd le!

Senki sem mozdult.

Joaquín 23 éven át láncra verte magát, hogy elkerülje ezt a pillanatot. 23 éven át tűrte a sebeket, a magányt és a félelmet, nehogy egy reggel valaki más vérével a kezén ébredjen.

De most az ezüst a testét égette, a ház lángokban állt, és a felelős férfi alatta feküdt.

Rozália futott.

– Joaquín!

A teremtmény megremegett.

– Nézz rám!

A sárga szemek felé fordultak.

Rosalía közeledett, míg már csak pár lépésnyire nem volt tőle.

– Te voltál az, aki kinyitotta nekem az ajtót. Te voltál az, aki besétált a tűzbe. Ne hagyd, hogy ő döntsön rólad.

A fenevad felnyögött.

Eusebio megpróbált elkúszni.

Egy karom végigsuhant az arcán, három mély vágást hagyva, de Joaquín nem állította össze az állkapcsát.

Rosalía újra hívta.

– Joaquín. Gyere vissza velem.

Valami megváltozott a szemében.

A lény hátrált.

Eusebio felkelt, ahogy csak tudott, és elmenekült az úton. Beto, Nazario és a többiek utánafutottak, fáklyáikat hátrahagyva.

Joaquín néhány másodpercig támolyogva maradt az udvar közepén.

Aztán bement a hegyekbe.

– Joaquín!

Nem válaszolt.

Rosalía meglátta a vérnyomot, és követte.

Órákon át gyalogolt kövek és tövisek között. A hold lenyugodni kezdett. Hajnal felé egy forrás mellett találta Joaquínt, immár emberi alakot öltött, egy sziklán fekve, olyan sápadtan, hogy halottnak látszott.

Kinyitotta a szemét.

-Magamat.

Rosalía letérdelt.

-Csendben maradj.

Letépett egy csíkot a szoknyájából, és a sebre nyomta.

A körülötte lévő bőr szürkés fényű volt.

– Ez ezüst – mormolta Joaquín. – Nem úgy gyógyul, mint más sebek.

– Akkor Filomenával megyünk.

– Rosalía, nézz rám. Majdnem megöltem.

Tovább húzta össze az anyagot.

– Te is megtehetted volna, de úgy döntöttél, hogy abbahagyod.

– Mert ott voltál.

– Nem. Mert még ott voltál.

Joaquín lehunyta a szemét.

– Most már mindent láttál.

– Igen. Láttam egy szörnyeteget, amint elszakítja a láncokat. Láttam, ahogy ugyanez a szörnyeteg belép egy égő házba, hogy megmentsen engem. Láttam egy férfit, aki 23 évet töltött bezárva, hogy ne bántson másokat. Nem fogom azt színlelni, hogy az egyik dolog kitörli a másikat.

Némán sírni kezdett.

Rosalía a fejét az ölébe hajtotta.

– Nem tudom, hogyan kell valakivel együtt élni – mondta egy idő után.

– Én sem tudom, hogyan kell élni engedélykérés nélkül. Majd megtanuljuk.

Doña Filomenának csipesszel sikerült eltávolítania az ezüst egy részét, és borogatással fedte be a sebet. Joaquín túlélte, bár egy beesett heg maradt utána, amely minden teliholdkor égett.

A ház azonban szinte teljesen elpusztult.

Rosalía ünneplő városra számított, de a tűzvész megváltoztatta a dolgokat. Eusebio emberei túl sokat beszélgettek egymással. Kiderült, hogy ő okozta a tüzet. Az is kiderült, hogy Rosalía megőrizte a cím másolatát.

Egy jalpani ügyvéd segítségével feljelentést tett tulajdonvesztés, fenyegetés és gyújtogatás miatt. Az eljárás sem gyors, sem gördülékeny nem volt. Eusebio megpróbálta eladni a földet, de az ügylet elakadt, mert Rosalía aláírása hiányzott. Hónapokkal később beleegyezett, hogy visszaadja a házat és a töltést, cserébe elkerülve egy hosszabb polgári pert, amíg a gyújtogatással kapcsolatos bűnügyi nyomozás folytatódik.