Lucia azonnal felkelt.

Egy novemberi délután, miközben fahéjas sütiket készítettek, a lány a karjára hajtotta a fejét.

– Úgy illatozol, mint régen anya.

A kanál mozdulatlanul maradt Lucia ujjai között.

Gabriel az ajtóban állt. Arckifejezése megváltozott, majd nagy nehezen becsukta.

Mateo hirtelen felállt.

– Ő nem anya.

– Tudom – felelte Inés.

– Nos, ne mondj ilyet.

A fiú elment, mielőtt az apja megállíthatta volna.

Lucia várt néhány percet, és megtalálta az istállóban.

– Nem akarom átvenni senki helyét – mondta az ajtóból.

Máté háttal maradt.

– Már alig emlékszem a hangjára.

Ez a vallomás alig volt suttogás.

Lucia egy ládán ült.

–Megkérhetjük apádat, hogy meséljen róla nekünk. És le is írhatja őket, ha akarod.

A fiú megtörölte az orrát az ingujjával.

– Szilvalekvárt készített.

– Akkor azzal kezdjük.

Azon az estén Gabriel először beszélt a feleségéről anélkül, hogy felállt volna az asztaltól az emlékek közepette. Inés kérdéseket tett fel. Mateo könnyes szemmel hallgatta.

Lucía felírt egy receptet, amire senki sem emlékezett teljesen.

Együtt sikerült újjáépíteniük.

Miközben a házban folytatódott a beszélgetés, a városban is folytatódott a beszélgetés.

Ofélia a lopás vádját arra változtatta, hogy célozgatni kezdett egy özvegyember házában élő egyedülálló nőre.

„Engem a gyerekek aggasztanak” – mondta.

Lucía hallotta egy reggel a boltban.

Befejezte a bevásárlást, és visszatért a tanyára, olyan hideg kézzel, hogy alig tudta kibontani a csomagokat.

Ugyanezen a napon megérkezett Don Anselmo Villarreal, a szomszédos földek tulajdonosa.

Hónapok óta meg akarta venni az északi legelőt, amelyen keresztül egy öntözőárok húzódott, ami több tanya számára is elengedhetetlen volt.

Gábriel a kerítésnél fogadta.

Lucía nem hallotta a beszélgetést, de látta, hogy a főnöke teljesen mozdulatlan marad.

Amikor Anselmo elment, Gabriel bement a konyhába.

– Azt mondja, a pletykák veszélyeztethetik a vízügyi bizottságban való további jelenlétemet.

Lucia abbahagyta a hagymavágást.

– Kereshetek másik házat.

– Én nem ezt kérem.

– De a gyerekeid…

– A gyerekeim jól vannak veled.

Gábriel mindkét kezét az asztalra tette.

– Anselmo felajánlotta, hogy hallgat, ha eladom neki a legelőt. Mondtam neki, hogy nem.

Lucía ekkor rájött, hogy a nevét használják fel egy eladás kikényszerítésére.

Alig aludt aznap éjjel.

Tudta, mi történik, ha egy szegény asszony kellemetlenséggé válik a hatalmasok számára. Még ha Gabriel megvédi is, a gyerekek akkor is hallani fogják a gúnyolódást. Elveszíti szövetségeseit. Mindennek ára van.

Hajnal előtt elkezdte összepakolni a ruháit.

Mateo egy ruhát hajtogatott, és rajtakapta.

– Úgy lesz?

Lucia válasz nélkül maradt.

A fiú a bőröndre nézett és elfutott.

Azt gondolta, hogy elmegy megkeresni az apját. De amikor Gabriel visszatért a karámból, Mateo nem volt vele.

Amikor hívtuk, ő sem jelent meg.

Don Eusebio felfedezte, hogy a kis ló eltűnt.

Volt egy cetli a konyhaasztalon:

„Meg fogom nekik mondani, hogy nem lopott semmit. Így nem kell elmennie.”

A hegyek felől érkező szél hozta az első hópelyheket.

Gabriel kesztyű nélkül nyergelte fel a lovát. Lucia követte az udvarra.

– Én veled megyek.

A fehér utat nézte.

– Eusebioval, a kocsiban. Én megyek előre.

A fiút a híd közelében találták meg, félúton a falu felé. A ló elvesztette az egyik patkóját, és Mateo megpróbálta a gyeplőnél fogva vezetni. Ajkai sápadtak voltak, csizmái pedig átáztak.

Gábriel leszállt a lováról, és betakarta a kabátjával.

– Soha többé ne menj ki így.

Elcsuklott a hangja, ahogy átölelte.

Mateo sírni kezdett.

Amikor a szekér megérkezett, kétségbeesetten kereste Luciát.

– Nem tudtam megérkezni.

Odaült mellé, és megdörzsölte a kezét.

– Nem kellett volna megvédened.

– Ha nem viselkedem rosszul, akkor marad?

Lucia szorosan magához ölelte a mellkasához.

– Semmilyen viselkedéssel nem kell kiérdemelned a vonzalmamat.

A gyerek még hangosabban sírt.

Gabriel mellette maradt, és fogta a takarót, nehogy a szél fellebbentse.

Visszatérve Lucia kicsomagolta a bőröndjét.

A konfrontáció a következő pénteken, a vízügyi tanács ülésén történt.

Lucía saját szabad akaratából jött. Magával hozta az ajánlólevelét és egy másikat, amit éppen most vett át a postáról.

Ofélia több nő előtt tartóztatta le.

– A gyerekkel történtek után megérted majd, hogy a jelenléted zavart okoz.

Lucía a szokásos késztetést érezte, hogy csendben maradjon.

Ezúttal nem engedelmeskedett.

– Mateo elment, mert meglátott, hogy bőröndöt pakolok. A zavar akkor kezdődött, amikor meghallotta, hogy a felnőttek gúnyt űznek a munkámból.

Ofélia mosolya megkeményedett.

– Csak megismételtem, amit az Arriaga család mondott.

Lúcia felbontotta a levelet.

Hetekkel korábban levelet írt korábbi munkaadóinak, kérve őket, hogy tisztázzák a pletykát. Doña Mercedes Arriaga felháborodottan válaszolt: semmi sem tűnt el; Lucía otthagyta a pontos számlákat, és visszautasította a pénzt, amit felajánlottak neki, hogy elkísérje őket, mivel már munkát keresett a városban.

Lucía átadta a levelet az igazgatótanács titkárának.

— Kérlek, olvasd el.

Senki sem szakított félbe.

Miután végzett, Gabriel kiment a szomszéd szobából.

– Most szeretném, ha Don Anselmo megismételné a legelőmmel kapcsolatos javaslatát.

A szomszéd kínosan felnevetett.

– Magánbeszélgetés volt.

– Felajánlotta, hogy megvédi a hírnevem a földjeimért cserébe.

Több férfi Anselmo felé fordult.