A bizottság elnöke magyarázatot követelt. Két kisbirtokos ezután beismerte, hogy őket is nyomás alá helyezték, hogy adják el az öntözőárok közelében lévő földjüket.
Ami egy belföldi botránynak tűnt, az egész völgyet érintő érdekvitává fajult.
Luciának nem kellett a végéig maradnia.
Ofélia még mindig előtte állt.
– Nem számítottam rá, hogy idáig fajul a dolog.
– Én sem – felelte Lucía. – Csak dolgoznom kellett.
Felvette a levelét, és felemelt fővel távozott.
Gábriel utolérte az ajtóban.
Nem védekezett késlekedve. Fogta a kabátját, és mellette sétált.
Télen a pletykák elhalványultak. A bizottság helybenhagyta a vízmegállapodásokat, és Anselmo felhagyott a legelő megvásárlására irányuló kísérletével.
Lucía folytatta a főzést, tanította Inést leírni a nevét, és hallgatta, ahogy Mateo felolvas a tűzhely mellett.
De valami megváltozott közte és Gabriel között.
Egy januári délután két csészét tett az asztalra.
– Áprilisra gondoltam.
Lucia érezte, hogy összeszorul a mellkasa.
– Akkor lejár a szerződésem.
– Nem akarom, hogy elmenjen.
Lesütötte a tekintetét.
– Addigra a gyerekek jobban lesznek.
– Nem csak róluk beszélek.
Gábriel mély levegőt vett.
„Szeretlek, Lucia. Feleségül akarlak venni, ha te is akarod. És ha nem, megtarthatod az állásodat. Nem kell beleegyezned, hogy fedél legyen a fejed felett.”
Emlékezett rá, hogy egy másik férfi elmagyarázta neki, hogy ez nem elég.
Aztán Gabriel kezeire nézett: azokra a kezekre, amelyek megjavították az ajtaját, egy takarót tartottak, és egy csészét tettek a széke elé.
– Félek – vallotta be.
-Én is.
Lucia a könnyein keresztül mosolygott.
– Akkor majd tanulnunk kell.
Márciusban házasodtak össze, amikor a hó kezdett visszahúzódni a hegyekből.
Inés új nyakkendőt hozott a nyúlnak. Mateo olyan ünnepélyességgel adta át a gyűrűket, hogy Don Eusebio megríkatta a száját.
Ősszel, a falusi vacsora alatt a főasztalnál foglaltak helyet nekik.
Lucia egy fiatal özvegyet látott ülni a konyha mellett, a lánya a karjában aludt.
Felvette a tányérját.
Gábriel megértette, és felvette a sajátját. A gyerekek követték őket.
„Elkísérhetjük?” – kérdezte Lucia.
A nő meglepetten felemelte a fejét.
Lucía mosolyogva várta a válaszát. Mateo odahúzott egy másik széket, Inés leültette a nyulát, Gabriel pedig helyet csinált mindenkinek.
