Ezután a Constructora Vértice-szel kötött szerződésről beszélt, és attól való félelméről, hogy Federico közvetítő cégeket fog igénybe venni az előlegből való pénz elvételére.

A bíróság megkapta a valódi orvosi jelentést, a klinika válaszát, valamint annak az orvosnak a vallomását is, akinek az aláírását hamisították.

A Leticia által bemutatott gondozó végül bevallotta, hogy alig látta Ernestót, és hogy pénzt kapott azért, hogy eltúlozza a memóriaproblémáit.

A kihívás kudarcot vallott.

A végrendeletet érvényesnek nyilvánították.

A folyosón Leticia utolérte Adrianát.

– Tönkretetted ezt a családot.

– Nem. Fenyegetések, hamisított okmányok és becsvágy tette tönkre.

– Az a cég tönkre fog tenni téged.

– Ha hibázom, az az én hibám lesz. De senki sem fog többé helyettem dönteni.

Röviddel ezután Federico vállalta a felelősséget az események egy részéért, és továbbra is együttműködött. Claudia elvesztette az állását, és hamisítással, valamint a cselszövésben való részvételével vádolták meg. Mauricio üzeneteket és fájlokat adott át, hogy együttműködését figyelembe vegyék.

Nem kerülte el a következményeket.

Elvesztette az állását, visszaadta a bónuszt, és a neve összefüggésbe került a botránnyal.

Adriana kezdeményezte a válást.

Mauricio még egyszer utoljára látni akarta.

–Most már millióid vannak. Tényleg kéred a lakás rád eső részét?

– A házasságunk alatt vettük azt a lakást, és az a házastársi vagyon része.

– De szinte mindent én fizettem.

– Évekig azt mondogattad, hogy semmi sem az enyém, mert nem keresek fizetést. Attól, hogy gondoskodtam a házról, még nem lettél az életem ura.

Mauricio lehajtotta a fejét.

–Megpróbálhatjuk újra. Átöltözöm.

– Remélem, megváltozol, és soha többé nem bánsz így senkivel.

Eladták a lakást, kifizették az adósságot, és felosztották a jogilag esedékes vagyont. Az örökséget kizárták a megállapodásból.

Hónapokkal később Adriana hivatalosan is megkapta a Terminales Cárdenas részvényeit.

Nem neveztek ki vezérigazgatót. Megtartotta Ernesto csapatát, és átvette a pénzügyi területet, amíg visszanyerte tapasztalatait.

Hamarosan jött az első válság.

Egy bank a jogi botrány miatt felfüggesztette a hitelkeretét, veszélyeztetve ezzel egy bővítési projektet. Az igazgató elbocsátást javasolt.

Adriana tíz napot kért.

Éjszakákat töltött azzal, hogy jelentéseket nézzen át a könyvelővel. Azt találták, hogy a pénz veszteséges befektetésekben, kihasználatlan raktárakban és egy felesleges projektben, új vállalati irodák vásárlásában volt lekötve.

Lemondták a vásárlást, újratárgyalták a bérleti szerződéseket, és átirányították az erőforrásokat.

Nem voltak elbocsátások.

Ezután új pályázati eljárást szerveztek. Egy bizonyított tapasztalattal, szilárd garanciával és átlátható beszállítókkal rendelkező cég nyert.

A munkavállalók most először nem úgy tekintettek rá, mint „az unokahúgra, aki mindent örökölt”.

Egy évvel később Diego logisztikát kezdett tanulni. Mariana továbbra is a kórházban dolgozott.

Federicót okirat-hamisítással és lopással kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el. Claudiát egy időre eltiltották a szakmai tevékenységtől. Leticiát a hamis okmányok használata és a tárgyalás során rá nehezedő nyomás miatt is következményekkel kellett szembenéznie.

Mauricio munkát kapott egy kis cégnél.

Néha ezt írta:

„Remélem, jól vagy.”

„Emlékszem rád.”

„Beszélhetnénk?”

Adriana soha nem válaszolt.

Ernesto halálának évfordulóján a család a temetőbe ment.

Aztán elkísérték Diegót az Északi buszpályaudvarra. Három hónapos szakmai gyakorlatra Querétaróba készült.

Miközben Mariana tanácsokat adott, Adriana a padra nézett, ahol aznap reggelt töltötte egy bőrönddel, 480 pesóval és azzal az érzéssel, hogy vége az életének.

Gábriel közeledett.

– Még mindig nyomaszt ez a hely?

Adriana tagadta.

– Az életem nem ért véget itt. A magánytól való félelmem is itt ért véget.

Diego felszállt a buszra.

Adriana telefonja rezegni kezdett.

Mauricio volt az.

„Sosem értettem, hogy tudsz ilyen gyorsan elfelejteni.”

Elolvasta az üzenetet, és letette a telefonját.

Nem felejtettem el.

Egyszerűen megtanult valamit, amire kilenc éven át senki sem engedte, hogy emlékezzen:

Az, hogy szeretsz valakit, nem jelenti azt, hogy megadod neki a jogot, hogy eldöntse, ki vagy.

Adriana megfogta Mariana karját, és a kijárat felé indult.

Egy évvel korábban Mauricio azt hitte, hogy üres kézzel hagyja őt egy terminál előtt.

A valóságban, anélkül, hogy tudta volna, kinyitotta az egyetlen ajtót, amelyet évekig ragaszkodott ahhoz, hogy zárva tartsa: az ajtót, amelyen keresztül Adriana újra felfedezte önmagát.