Eladta az étkezőgarnitúrát és a már nem használt komódot. A pénzből kifizette az állatorvosi látogatást és takarmányt vett. Az állatorvos egy régi sérülést diagnosztizált, ami kezeléssel javulhat, bár valószínűleg enyhe sántítást fog eredményezni. Pihentetést, az istálló padlójának átalakítását és kontrollvizsgálatokat javasolt, mielőtt bármilyen tenyésztési tevékenységet fontolgatna.

Elena hónapokig tanulta, hogy ne keverje össze a jó hírt a teljes megoldással. Megjavította mások kerítéseit, bérmentve főzött, és alkonyatkor hazament, hogy megnézze Relámpago létét. Mariana néha hétvégén elutazott, hogy segítsen neki. Néha a konyhaasztalnál tanult, miközben anyja befőttesüvegeket töltött.

Egy esős éjszakán Elena rajtakapta Marianát, amint vödröket pakol a lyukas tető alatt.

– Alhatsz apádnál, amikor jössz – mondta neki. – Van ott egy száraz szoba.

– Felajánlotta, hogy fizet egy lakásért, ha nem jövök többé.

Elena letette a vödröt a földre.

– Nem kell választanod közöttünk.

– Már mondtam. Azért jöttem, mert itt akarok lenni.

Másnap együtt javították meg a tető legrongálódottabb részét. Beto segített nekik felemelni a cserepeket, és soha többé nem említette a vevőt.

Eltartott egy ideig, mire a La Noriából származó feljegyzések felszínre kerültek. Nabor felkutatta a tenyészfarm korábbi vezetőjét, és másolatokat szerzett a feljegyzésekről. Relámpago száma megegyezett egy, a régióban nagyra becsült bikától származó borjúéval. Az állatorvos később megerősítette, hogy a reprodukciós tesztek kedvezőek. A lába annyira javult, hogy felügyelt spermavételt végezhetett anélkül, hogy bármilyen fájdalmas megerőltetésnek tette volna ki.

– Megpróbálhatjuk – mondta az állatorvos. – Meg is állíthatjuk, ha nem érzi jól magát.

Elena bólintott. Meg akarta menteni a ranchot, de minden egyes lépésnek tisztességes életet kellett biztosítania Relámpago számára.

Az első megállapodás szerény összegű volt, egy Naborban ismert tenyésztővel. Írásban rögzítették a költségeket, a higiéniai feltételeket és a további teendőket. Sokáig tartott, mire egyetlen alom sem akadt, amit értékelni lehetett volna. Amíg várt, Elena folytatta a lekvárok árusítását. A vízpumpa háromszor is meghibásodott, és egy vihar ledöntötte a frissen javított kerítés egy részét.

Amikor megszületett az első borjú, Mariana még hajnal előtt szólította. Elena ferdén lógó csizmával érkezett a legelőre. A borjú megpróbált felállni, elesett a nedves fűre, majd újra próbálkozott, miközben az anyja mellette maradt.

„Még mindig nem tudjuk, hogyan fog növekedni” – figyelmeztetett Nabor, aki nem sokkal később érkezett.

– Tudom – felelte Elena. – Hadd lássam, ahogy feláll.

Az eredmények lassan jöttek. Néhány borjú megerősödött és felhívta magára a figyelmet; mások átlagosak voltak. Elena mindkettőre felfigyelt. Megtanulta elolvasni az egészségügyi feljegyzéseket, kiszámolni a költségeket, és elutasítani azokat az ajánlatokat, amelyek sok pénzt ígértek anélkül, hogy elköteleződtek volna az állatok megfelelő gondozása mellett. Mariana befejezte tanulmányait, és úgy döntött, hogy a régióban fog dolgozni. Együtt új karámokat építettek, segítséget fogadtak, és nevet adtak a bejáratnak: Rancho El Encuentro.

Julián négy évvel később hallott a helyről, bár először nem ismerte a nevét. Szarvasmarha-tenyésztése nehéz időszakon ment keresztül. Drága állatokat vásárolt, de nem hozta meg a várt eredményeket, és a vezetője megmutatta neki a magasra értékelt utódokkal rendelkező tenyésztők listáját.

„Ezen a tanyán olyan állatok élnek, amelyek hasznosak lehetnek számunkra” – mondta. „A vérvonal egy Villám nevű bikától származik.”

Julian addig olvasott, amíg meg nem látta a címet. Megkérte a vezetőt, hogy szervezzen meg egy látogatást, de nem mondta el neki, hogy ismeri az utat.

Elena a konyhában fogadta a hívást. Mariana vele szemben ült, és néhány lemezt nézegetett.

– Csütörtökön jön – mondta Elena, miközben letette a telefont.

– Gondoskodhatok róla.

Elena megrázta a fejét.

– Majd megmutatod neki az állatokat. Én itt leszek.

Csütörtökön Julián felismerte az út kanyarulatát és a bejáratnál álló mesquite fát. Elegyengették a kocsifelhajtót, lefestették a házat, és egy fészert építettek oda, ahol egykor rozsdás fémlemezek hevertek felhalmozva. Ugyanabban az udvarban parkolt le, ahonnan elindult.

Mariana kijött, hogy üdvözölje őket egy mappával a kezében. Üdvözölte a férfit, és tájékoztatta a vezetőt a rendelkezésre álló állatokról. Julián alig figyelt oda. Látta Elenát az udvar túloldalán, amint két munkással beszélgetett egy javításról. Mariana befejezte az utasításokat, mielőtt odament volna.

– Üdvözlünk, Julian.

Először a házra nézett, majd a táblára.

– Mindezt te csináltad.

„Segítséggel” – mondta. „És évek munkájával.”

Mariana a karámhoz vezette őket. Relámpago az árnyékban volt, szélesebb, mint amire Julián emlékezett, fehéres szőrrel a pofája körül. Hátsó lábát még mindig óvatosan a földre helyezte. Amikor Elena közeledett, felemelte a fejét, és felé indult.

Julian megállt a bal szeme feletti folt előtt.

– Ő az.

– Ő az – erősítette meg Elena.

A vezető kinyitotta a mappát. Belül állatorvosi vizsgálatok, származási feljegyzések és az utódok értékelése volt. Érdeklődött az árak és az elérhetőség felől; Mariana nyugodtan válaszolt. Az idénybeli állatokat már kifogták. Felvehetik őt a jövőbeni eladások listájára, ugyanolyan feltételekkel, mint bármely más vevőt.

Julian megvárta, amíg a vezető elment, mielőtt egy másik karámot vizsgált volna meg.

– Tudok többet fizetni.

– Az ár a mappában van.

– Amint lehet, fejlesztenem kell az állományomat.

Elena a tekintetét állta.

– Akkor korábban kellett volna jönnöd.

Lehalkította a hangját.