Mostohája szándékosan kényszerítette arra, hogy rongyos ruhát viseljen kegyetlen tréfaként, de a herceg felállt, amikor a nő belépett.
Águeda szabóollóval vágta át Inés ruháját, majd közölte vele, hogy a hintó 8-kor indul.
A lány csak akkor vette észre a hasítékot, amikor egyedül maradt a szobájában. Hosszú és rendezett volt: a csípőjénél kezdődött és a térdénél ért véget. A kék selyem az anyjáé volt, és Águeda tudta, hogy Inésnek nem volt más ruhája aznap estére a bálra.
Az udvarról mostohanővérei hangjai szűrődtek be. Leonor néhány szalag színén vitatkozott; Catalina egy szobalányt hívott, hogy igazítsa meg a fürtjeit. Új ruhái papírral bélelt dobozokban érkeztek a fővárosból. Inés három hetet töltött átszabással, a varrószoba ablakánál ült, ujjain tűk nyomai látszottak.
Azon a reggelen kérte, hogy részt vehessen Don Sebastián Villaseñor bálján. Apja, Jacobo Ortega megígérte, hogy bemutatja a társaságnak, de előbb meghalt. Águeda, akit özvegység után feleségül vett, a következő néhány évben lefoglalta Inést a háztartási számlákkal és a varrással. Inés akkor töltötte be a 24. életévét. Belefáradt abba, hogy meghívást várjon a saját életébe.
Águeda túl korán elfogadta.
Inés most már értette, miért. Fény felé tartotta a ruhát. A csipke is levált a szegélyéről. Leült az ágyra, és hagyta, hogy a selyem átcsúszjon a térdén. Ha nem megy el, Águeda azt fogja mondani, hogy meggondolta magát. Ha így jelenik meg, mindenki látni fogja a kárát.
Kinyitotta a varródobozát.
Sötétkék cérnát talált, ami különbözött a selyem finom árnyalatától. Megpróbálhatta elrejteni a vágást és elbukni, vagy rögzítette a széleket, hogy a ruha egész éjjel kitartson. Az utóbbit választotta. Erős, látható öltéseket varrt, egyiket a másik után, amíg a vágás be nem zárult. Alatta egy fehér alsószoknyát helyezett. Eltávolította a szakadt csipkét, és kis ollóval kiegyenesítette a szegélyt.
Addig dolgozott, amíg majdnem minden fény ki nem oltódott. Miközben felvette a ruhát, a tükörben egy sötétkék sebhelyet látott a szoknyáján. Arra gondolt, hogy leveszi. Aztán eszébe jutott minden este, amit mások ruháinak foltozásával töltött, hogy senkinek ne kelljen szégyellnie magát.
Összefogta a haját, fogta a fiók egy rejtett rekeszében tartott néhány pesót, és lement a földszintre. A családi hintó már elment. Inés kiment az utcára, és taxit fogadott.
1889-ben Querétaróban még mindig voltak olyan utcák, ahol a kerekek olyan erővel csapódtak a macskakőhöz, hogy a beszélgetés lehetetlenné vált. Inés szívesen fogadta a zajt. Útközben a kezében tartotta a szoknyáját, attól tartva, hogy a varratok kibomlanak, mielőtt megérkeznének.
Sebastián Villaseñor háza egyik végétől a másikig ki volt világítva. Több haciendával rendelkezett, és évekkel korábban katonaként szolgált; a régió legbefolyásosabb családjai érkeztek lányaikkal. Azt mondták, hogy abban az évszakban választ magának feleséget.
Belépéskor Inés átadta a meghívóját. A szolgáló felolvasta a nevét, majd megnézte a ruháját. Beengedte.
Águeda meglátta a lépcső tetejéről. Két oldalán Leonor és Catalina állt, új ruháikban pompázva. Catalina a szája elé kapta a kezét. Águeda mozdulatlan maradt, olyan arckifejezéssel, amelyet Inés jól ismert: ugyanazzal, amelyet akkor viselt, amikor csapdát várt.
A vendégek elcsendesedtek. Inés morajlást hallott maga mögött, és ki tudta venni a „törött” szót. Megragadta a korlátot, hogy felmásszon. Félúton a lépcsőn felfelé úgy érezte, nem tud egy lépést sem tenni.
Aztán a mostohájára nézett. Águeda nem vette el a tekintetét. Inés elengedte a korlátot, és befejezte a mászást.
Sebastián Villaseñor a zenészek közelében állt. Az estét azzal töltötte, hogy családokat üdvözölt, akik a földjükről, lányaikról és a jó időről beszélgettek. Azért vette észre az újonnan érkezőt, mert a zenészek abbahagyták a játékot. Látta sápadt arcát, a szoknyája mellett összekulcsolt kezét, és az öltések sorát, amelyek a selymet a helyén tartották.
Felállt és átment a szobán. Inés meglátta közeledni, és felkészült a hírre, hogy mennie kell. Sebastián megállt előtte és meghajtotta a fejét.
– Ortega kisasszony, örülök, hogy eljött. Táncolhatok én is?
Inés a felé nyújtott kézre nézett. Senki sem mozdult körülötte.
– Elszakadt a ruhám, Villaseñor úr.
–Látom. Azt is látom, hogy megjavítottad.
A nő a férfi kezére tette a kezét. A zenészek, akik a háztulajdonosra figyeltek, játszani kezdtek. Sebastian a szoba közepére vezette, és megvárta, míg megtalálja a ritmust, mielőtt ő is elkezdhette volna a játékot.
„Ha rálépek, kinyílhatnak a varratok” – figyelmeztetett Inés.
– Akkor óvatosan fogunk táncolni.
Arra számított, hogy kérdéseket fog feltenni neki, de egy ideig a szobában uralkodó melegről és a zenéről beszélgettek. Inés végre fellélegezni tudott. Amikor Sebastián megkérdezte, ki tönkretette a ruhát, az oszlopok felé pillantott, ahol Águeda úgy tett, mintha egy hölggyel beszélgetne.
– A mostohaanyám.
Sebastian követte a tekintetét.
– Be tudod bizonyítani?
– Nem láttam, hogy csinálta. Így találtam a ruhát, miután lehozatta a padlásról.
Bólintott anélkül, hogy bármit is ígért volna. Inésnek tetszett, hogy nem tettette, mintha többet tudna, mint amennyit valójában.
Amikor a tánc véget ért, odavitte Inés-t egy asztalhoz, ahol nagynénje, Teresa Villaseñor, egy özvegyasszony ült. Teresa megkérte, hogy hozzák ki Inésnek a vacsorát, és helyet adott neki maga mellett. Mielőtt megérkezett volna az étel, Águeda megjelent a lányaival.
