Mostohája szándékosan kényszerítette arra, hogy rongyos ruhát viseljen kegyetlen tréfaként, de a herceg felállt, amikor a nő belépett.

– Elnézést kérek – mondta, Sebastiánra nézve. – Inés rosszul érezte magát ma délután. Megkértük, hogy pihenjen, de úgy döntött, egyedül megy ki.

– Jól voltam – felelte Inés.

Águeda szomorúan rámosolygott.

„Lányom, hónapok óta zavarban vagy apád halála óta. Délután felvágtad anyád ruháját. Amikor megpróbáltalak megállítani, bezárkózol a szobádba. Megértheted az aggodalmamat.”

Leonor lesütötte a tekintetét. Catalina az anyjára nézett, majd tétovázva Inésre. Inésnek szüksége volt rá, hogy felemelje a hangját, de tudta, hogyan hangzana egy vita a szoba közepén. Mindkét kezét az asztalra helyezte.

– Azt kértem, hogy reggel elmehessek a táncra. Beleegyeztél, és elhozattátok a ruhát. Felvágva találtam, amikor kinyitottam a ládát.

– Azt hiszed, erre emlékszel – mondta Águeda.

Teresa letette a villáját. Sebastián továbbra is Inés mellett állt.

– Ortega asszony – kérdezte –, ha félt, hogy Inés megsérül, miért ment el anélkül, hogy gondoskodott volna róla, hogy legyen kísérője?

Águeda habozott.

–A lányaim a hintóban vártak. Azt gondoltam, egy kis csend megnyugtatja.

– És most el akarja vinni?

– Teljesen egyetértek. Az én felelősségem.

Inés felkelt.

– 24 éves vagyok. Ma estére itt akarok maradni.

Teresa kihúzta neki a széket, hogy újra leülhessen. Águeda néhány másodpercig Sebastián tekintetét fürkészte, majd rájött, hogy ha folytatja, azzal csak még több figyelmet vonz magára. Hívta a lányait, és kiment a szobából.

Inés alig evett. Induláskor elfogadta, hogy Sebastián hazavigye. Teresa ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a kijáratig, és kezet rázott vele.

– Holnap meglátogathatsz – mondta neki. – Nyitva leszek az ajtóm.

Amikor Inés visszatért, Águedát a kialudt kandalló mellett találta, amint várakozott rá. Mostohanővérei már lefeküdtek.

– Ma sikerült rávenned őket, hogy beszéljenek rólad – mondta Águeda. – Holnap majd meghallgatják, mit kell mondanom.

Inés levette a kabátját.

–Mondhatsz nekik, amit akarsz. Tudom, mit tettél.

Águeda közeledett, de Inés nem hátrált meg. Látva, hogy sem bocsánatkérést, sem könyörgést nem kap, elengedte. Inés felment a szobájába, és eltette a ruhát, amely a varrásának köszönhetően még ép volt.

Másnap reggel a szakács adott neki egy vödröt és egy kefét. Águeda kirúgta a padlót súroló nőt. Azt mondta, hogy Inésnek magának kell majd gondoskodnia az élelméről és a szállásáról, miután olyan kínos helyzetbe került, amit okozott.

Inés nem akart még egy jelenetet okozni a szolgáknak, amit esetleg el kell viselniük miatta. Letérdelt és súrolni kezdett. A maró szappan belekerült az ujjain lévő apró sérülésekbe. Átsétált a konyhán, majd a folyosón, és Teresa meghívására gondolt. Beszélnie kellett vele, de Águeda megparancsolta, hogy senki ne menjen el anélkül, hogy szólna neki.

Délelőtt felé kopogtak az ajtón. Teresa és Sebastián lépett be. Egy szolgáló szólt nekik, hogy Inés nem fogad látogatókat; Teresa azt válaszolta, hogy megvárja, amíg megtalálják. Ahogy átmentek a folyosón, látta, hogy Inés feltűrt ingujjal térdel.

Águeda megjelent mögöttük.

„Családi ügyről van szó” – jelentette ki.

Teresa odalépett Inéshez, és a vörösödő kezeire nézett.

– Meghívtam, hogy látogasson meg – mondta. – Ha Inés elfogadja, akkor most azonnal jöhet.

Sebastian felajánlotta, hogy segít neki felállni, de megvárta a válaszát.

Inés a kukába tette az ecsetet. Elzsibbadtak a lábai.

„Menni akarok” – mondta.

– Nem viheted ki a holmijaimat ebből a házból – felelte Águeda.

Inés felnézett.

– A ruháim és a papírok, amiket lemásoltam, az enyémek.

Évekig vezette a háztartási könyvelést. Tudta, hogy Águeda lakat alatt tartja az eredeti könyveket, de azt is, hogy ő maga másolta a fizetéseket és a nyugtákat az összegek ellenőrzésére. Teresával felment a szobájába, megtöltött egy kis ládát, és elővette a jegyzetfüzeteit egy laza padlódeszka alól. Ahogy lement a földszintre, Águeda meglátta a kötetet, amit Inés a mellkasához szorított. Aznap reggel először látszott rajta, hogy megijedt.

Teresa háza csendes és kicsi volt, a terasz tele cserepes növényekkel. Inés két napig pihent ott. A harmadik napon a jegyzetfüzeteit az íróasztalhoz vitte, és segítséget kért egy közjegyző megtalálásához. Nem akart a házigazdái költségén élni. Az anyja egy San Rafael nevű gyümölcsöst hagyott rá, vagy legalábbis az apja ezt mesélte neki, amikor még élt. Águeda ragaszkodott hozzá, hogy az ingatlant azért adták el, hogy kifizesse az adósságait.

„Ha ez a helyzet, akkor látni akarom, hogy ki kapott fizetést” – mondta Inés.

Sebastián időpontot egyeztetett egy megbízható közjegyzővel, de az hagyta, hogy Inés magáért beszéljen. A lány összehasonlította a másolatait a családi vagyonkezelő irataival. Kiderítették, hogy a gyümölcsöst soha nem adták el. Águeda három éven át beszedte a bérleti díjakat, és a pénz egy részét háztartási költségként könyvelte el. Ezek a kiadások magukban foglalták Leonor és Catalina ruháit, valamint azokat az utazásokat, amelyekre Inés soha nem tudott elmenni.

A közjegyző megtalálta Jacobo Ortega által aláírt dokumentumot is: Inés 21 éves korában átvette volna San Rafael városának vagyonkezelését. Águeda visszatartotta a dokumentumot, és továbbra is a saját nevében szedte be a pénzt.

Inés visszatért a teraszra a hitelesített másolattal. Sebastián egy ablakzárat javított, ami folyton csapkodott a szélben. Amikor meglátta, letette a szerszámait.

„Anyámé volt” – mondta. „Eddig végig az enyém volt.”