A következő napokban a jegyzetfüzetet régi levelekkel és fizetési feljegyzésekkel vetette össze. Alejandro a rendelkezésére bocsátotta a dossziét, anélkül, hogy beleavatkozott volna a következtetéseibe.

Egyik délután a könyvtár ablakánál beszélgettek.

– El kellett volna mondanod, amit tudsz – szemrehányást tett neki Isabel.

– Igen. Attól féltem, hogy azt fogja hinni, csak azért keresem meg, mert tartozásom van az apjának.

A hegyekre nézett.

–Attól féltem, hogy mindennek vége lesz, ha megtudja a vezetéknevemet.

Alejandro a kezét az asztalra tette, közel az övéhez.

– Nem akarom, hogy vége legyen.

Isabel hagyta, hogy az ujjaik összeérjenek. Így maradtak, amíg lépteket nem hallottak.

A döntő segítséget Rosa, egy 16 éves szobalány nyújtotta.

Sírva ment be a szobájába.

– Elrendezgettem a ruháit, de nem találtam semmilyen papírt. Renata kisasszony elküldött, hogy keressek selyempapírt. Amikor visszaértem, már a bőröndjét csukta be.

Izabella széket kínált neki.

– Szólhatna a bírónak?

Rosa megcsavarta a kötényt.

-Attól tartok.

-Tudom.

Pilar ezután elkísérte, hogy külön vallomást tegyen. Isabel nem kérte meg, hogy emlékezzen bármi másra, amit látott.

Gyertyaszentelő éjszakáján a termet tucatnyi gyertya világította meg. Ignacio Romero bíró először Rafaelt, majd Isabelt hallgatta meg.

Alejandro a háttérben maradt.

Rafael magabiztosan írta le a kifizetéseket és az aláírásokat.

–Ezek a dokumentumok bizonyítják a sikkasztást. A lány megpróbálta eltüntetni őket.

Izabella kérte, hogy hozzanak közelebb egy lámpát.

Feltartotta az első nyugtát, hogy a fény átsüthessen a papíron.

– Le tudod olvasni a gyártási dátumot?

Romero meghajolt.

—1810.

Isabel Tomás halotti anyakönyvi kivonatát maga mellé tette.

– Apám 1807-ben halt meg.

Megvizsgálták a leveleket. Mindegyik későbbi időszakból származott.

Rafael megtörölte a homlokát.

– Az eredeti példányok elhasználódtak. Másolatokat készítettem, hogy megőrizzem őket.

– Akkor miért mutatta be őket hiteles aláírásként? – kérdezte a bíró.

A menedzser kinyitotta a száját, majd újra becsukta.

Isabel átnyújtotta a zöld jegyzetfüzetet.

– Ez önmagában nem bizonyítja apám ártatlanságát. Ezért kerestem, hol tudom ellenőrizni a jegyzeteit.

A volt herceg kapott leveleket is, amelyekben ugyanezeket az összegeket említették. Egy egyházközségi anyakönyv megerősítette, hogy Thomas Windmere-től távol eső földeket mért fel olyan időpontokban, amikor állítólag személyes szállítóleveleket írt alá. Több napszámos is vallotta, hogy Rafael intézte a fizetéseiket.

A bíró csendben összehasonlította az okmányokat.

Aztán hallgatott Rosára.

Renata hazugnak nevezte. Pilar odaállt a fiatal nő mellé, és kérte, hogy hadd fejezze be.

Róza szó nélkül elmesélte a történteket.

Ekkor Matilda elvesztette az önuralmát.

– A bátyám azt mondta, hogy csak le kell tiltanunk Tomásnak a beszédet. Nem tudtam, hogy meg fog betegedni. Erről semmit sem tudtam.

Isabel érezte, ahogy a szoba távolodik.

Rafael megparancsolta a húgának, hogy maradjon csendben.

A bíró elrendelte, hogy mindkettőjüket külön hallgatják ki, és senki ne vigyen el semmilyen iratot.

A találkozó sem felmentéssel, sem elítéléssel nem végződött. A bizonyítékok őrizetbe vételével és a nyomozás újraindításával zárult.

De amikor Isabel kiment a szobából, senki sem merte többé tolvaj lányának nevezni.

Pilar átölelte a folyosón.

Isabel a vállának dőlve sírt, végre nem próbálta meg némán csinálni.

Azon az éjszakán csak néhány órát aludt. Annyiszor elképzelte már apja védelmének pillanatát, hogy nem tudta, mitévő legyen, ha vége lesz.

Hajnalban egy véletlenszerűen kiválasztott oldalon nyitotta ki a zöld füzetet. Volt rajta egy földmérés, és a margón egy virág ügyetlen rajza, amit kilencéves korában készített.

Évekig keresett nyomokat a számok között. Most arra is emlékezett, hogy az apja félretolta a kezét, hogy helyet csináljon neki az asztalnál.

Pilar rajtakapta, hogy a könnyein keresztül mosolyog, és mellette ült, amíg meg nem érkezett a reggeli.

A következő hónapokban számlakivonatok, összehasonlítások és bankszámlakivonatok jelentek meg. A pénz egy része Rafael által ellenőrzött számlákon jelent meg. Hamisítás és sikkasztás miatt elítélték.

Tomás halálának körülményeit vizsgálták, bár azokat nem sikerült véglegesen tisztázni.

Ártatlansága a sikkasztásban bebizonyosodott. Isabel olyan vagyontárgyakat kapott kártérítésként, amelyeknek soha nem lett volna szabad elveszniük.

A határozat egy példányával a temetőbe ment. Nem olvasta fel hangosan. A sírnál állt, és arra gondolt, milyen régóta nem mondta ki utoljára a vezetéknevét idegenek előtt.

Mielőtt elment, néhány virágot tett a kőre, és bemutatkozott a kertésznek, aki odament hozzá, hogy megkérdezze, szüksége van-e segítségre.

– Isabel Salcedo vagyok. A lányod.

Ezúttal nem javította ki magát, és nem fűzött hozzá semmilyen magyarázatot.

Matilda és lányai elhagyták Windmere-t. Elisa később levelet írt, amelyben bocsánatot kért, amiért aznap este félrenézett. Isabelnek sokáig kellett várnia a válasszal.

Nem tért vissza, hogy velük éljen.

Nem maradt Sándor védelme alatt sem.

Visszaszerezte apja kis házát, és egy táblát tett az ajtóra: „Isabel Salcedo. Méretek és térképek.”

Az első feladatok szerények voltak. Aztán jött egy, amelyen Windmere pecsétje szerepelt: a könyvtári térkép javítása.

Izabella elfogadta és elküldte az árajánlatát.

Alejandro habozás nélkül jóváhagyta.

Késő tavasszal visszatért a hágó menedékébe. Az ajtón új zsanérok voltak; száraz tűzifa és takarók védve voltak a nedvességtől.

Egy táblán ez állt: „Menedék a rászorulóknak.”

Isabel éppen olvasta, amikor lépteket hallott.

Alejandro megfelelő csizmában, kalapban és egy csomaggal a kezében ment felfelé.

– Ezúttal jobban felkészült – jegyezte meg.