—Igazad van.

Előhúzott egy padlódeszka alatt elrejtett vasdobozt. Bent egy megsárgult nyugta, egy prefektúra feljegyzése, amely elismeri a kis aranytámogatását, és több levél Juliantól.

A nyugtán a cég üzletének bélyegzője volt. Ez megerősítette, hogy Mateo öt évvel korábban 180 pesót fizetett kamatokkal együtt. Az Eusebio által bemutatott váltón azonban ugyanaz a sorszám szerepelt, csak későbbi dátummal.

Inés mindkét dokumentumot megvizsgálta.

– A váltót egy másik papírlapra írták. Nézd a szélét. Itt egy újabb könyvből téptek ki egy lapot.

Amália elolvasta azt, amit az apja aláírásának vélt. Valami nem stimmelt. Julián csak a kezdőbetűjét és a vezetéknevét írta alá, mert egy régi sérülés miatt nem tudta rendesen mozgatni két ujját. Azon a dokumentumon a teljes neve szerepelt, díszes betűkkel.

– Ez az aláírás sem az apámé.

Mateo lehunyta a szemét.

– Kezdettől fogva bíró elé kellett volna vinnem mindent.

– Igen – felelte Amália –, de most együtt megyünk.

A probléma az volt, hogy eljussanak a kerületi székhelyre anélkül, hogy Villaseñor megállítaná őket. A bíró nyolc nap múlva látogatta meg San Andrés del Ríót, ami egybeesett a vonat havi érkezésével. Szükségük volt egy újabb bizonyítékra, amely Eusebiot a hamisításhoz köti.

Inésnek eszébe jutott, hogy az apja a családi asztal egyik üres lábában rejtegette a dokumentumokat. Másnap reggel Amalia, Mateo és Jacinta lementek a romokhoz. A házat feldúlva, a tyúkólat üresen találták. Rogelio bácsi addigra már bekerítette a földet.

– Valamit kerestek – figyelmeztette Jacinta, meglátva a szétlőtt fiókokat.

Az öreg asztal elhagyatva hevert a karám mögött. Mateo letörte az üreges lábat, és három viaszos kendőbe csomagolt levelet húzott elő. Az egyik, Eusebio aláírásával, arról tájékoztatta Juliánt, hogy Mateo adósságát rendezték. Egy másik további 40 pesót követelt, hogy a földterületet ne csatolják a bolt vagyonához. Az utolsó fenyegetést tartalmazott: ha Julián feljelenti az adósságot, a lányai felelni fognak érte.

Rogelio egy puskával jelent meg.

– Hagyd itt azokat a papírokat.

Amália nem mozdult.

– Tudtad, hogy a tartozás ki van fizetve.

– Eusebio megígérte nekem a földdarabot. Nekem is vannak gyerekeim.

– És hogy biztosítsa családja jövőjét, megengedte, hogy testvére lányait eladják.

Rogelio Mateóra mutatott, de Jacinta már a szeme mögé pillantott az itatóvályú mögül.

– Dobd le a puskát, haver!

– Nem lőnéd le a saját véredet.

– A vér haszontalan, ha zárt ajtók mögött árulják.

Rogelio elejtette a fegyvert. Amalia felkapta a kártyákat, és egy szót sem szólva elment.

Azon az éjszakán olajszag ébresztette fel Mateót. Valaki lefújta a faház hátsó falát. Láng kúszott a rönkökön.

A nővérek vödröket húztak ki a kútból, miközben Mateo kiszabadította az öszvéreket az istállóból. Jacinta meglátta Ciriacót a fenyők között futni, és egy lövést adott le a földre, mire megállásra kényszerítette. A férfi újabb üveg tüzelőt cipelt.

Amalia hagyhatta volna, hogy Mateo megüsse. Ehelyett kötéllel összekötözte a csuklóit, és a kabátja alatt talált egy felbontott parancsot, amely felhatalmazta a dokumentumok elkobzását és a lányok faluba való visszavitelét.

„Most már van egy tanúnk” – mondta.

Ciriaco elvesztette az arroganciáját.

– Villaseñor kényszerített. Eusebio azt mondta, fel kellene gyújtanunk a házat, és úgy beállítani, mintha baleset történt volna.

– Ezt megismétli a bíró előtt.

Ciriaco a szekér hátuljához kötözve utaztak San Andrés felé. Inés egy viaszos zacskóban védte a papírokat. Jacinta tartotta a puskát. Luz Amalia és Mateo között ült, ugyanazzal a takaróval betakarózva, amit a viharban adott nekik érkezésükkor.

Eusebio a téren várta őket Villaseñor és több fegyveres kíséretében. Rogelio is ott volt, készen arra, hogy tanúskodjon unokahúgainak elrablásáról.

„Adják át a foglyot” – parancsolta Villaseñor. „Mateo Serranót letartóztatták egy tiszt szabadságvesztéséért.”

Amália felállt a kocsin.

– Ciriaco megpróbált élve elégetni minket a parancsodra.

A szomszédok gyűlni kezdtek. Ugyanazok voltak, akik tanúi voltak az árverésnek. Néhányan lesütötték a tekintetüket, amikor felismerték a lányokat, akik most már erősek, melegen öltöztek és láncok nélkül feküdtek.

Eusebio feloldotta a váltót.

– Ezek a fiatal nők szökött adósok.

Amália megmutatta az általa aláírt levelet.

– Itt elismeri, hogy az adósságot 5 évvel ezelőtt kifizette. És itt megfenyegeti apánkat, miután beszedte a pénzt.

Villaseñor megpróbálta elkapni az iratokat, de egy hang megállította. A kerületi bíró az őrsről érkezett egy jegyző és két vidéki rendőr kíséretében. Hallotta a kiabálásokat a fogadó felől.

Az áttekintés több órán át tartott. A titkár összehasonlította a pecséteket, dátumokat, oldalszámokat és aláírásokat. Megállapította, hogy az állítólagos szolgáltatási szerződést Julián halála után két nappal jegyezték be, annak ellenére, hogy úgy tűnt, mintha ő írta volna alá. A városi pecsét egy mindössze három hónappal korábban kinyitott könyvhöz tartozott. A Ciriaconak címzett végzés érvénytelen volt.

Ciriaco bevallotta a tüzet, és felfedte, hol tartotta Eusebio az eredeti számlakönyvet. A vidéki rendőrség a kantina pincéjében foglalta le. Mateo teljes befizetését tartalmazta, majd egy üzenetet, amely elrendelte, hogy ugyanazt a tartozást utalják át Juliánnak.

A bíró felfüggesztette az összes szerződést, és megfosztotta Villaseñort a nővérek feletti minden hatalmától. Eusebio, a polgármester és Ciriaco ellen hivatalos vizsgálatot indítottak hamisítás, zsarolás és gyújtogatás miatt. Rogelio elvesztette a földterületet, amikor bebizonyosodott, hogy hamis vallomásáért kapta azt.