A napok megszokott rutint vettek fel.

Isabel folytatta látogatásait Los Azaharesben. Andrés újra elkezdte megenni az ebédjét ahelyett, hogy bevitte volna az irodába. Mateo több időt töltött az apjával, miután az ideiglenes megállapodást felülvizsgálták.

Isabel nem helyettesítette a szakácsot, és nem irányította a munkásokat úgy, mintha megvette volna az életüket. Megtanulta a nevüket, meghallgatta a problémáikat, és kérdéseket tett fel, mielőtt bármilyen változtatást eszközölt volna.

Egyik délután Mateóval az ölében találta Andrést. Mindketten nagyon komoly arcot vágtak.

—Háblel.

-Miről?

– Abból, amit ő tud. Lovakból, ha úgy tetszik.

A konyhából hallotta, ahogy a fiúnak meséli a törött kerítés történetét. Mateo éppen egy gombot nyomogatott és nevetett.

Isabelnek meg kellett állnia, hogy hallgatózzon.

Az első szakítás hétfőn történt.

Patricia a szülés előtt érkezett, és Isabelt a karjában találta a fiával.

– Mennyit fizet neked?

-Semmi.

– Akkor nem mondott el mindent.

Andrés átment az udvaron.

Patricia könnyes szemmel nézett rá.

– Mesélj neki a moreliai házról. Mondd meg, mennyit ajánlottál, hogy otthagyjam Mateót nálad, és elmenjek.

Isabel úgy érezte, hogy a gyermek hirtelen sokkal többet nyom.

Andrés semmit sem tagadott.

Patricia felkapta a fiát és elment. Amikor kettesben maradtak, a fiú megpróbálta elmagyarázni.

– Azt gondoltam, adhatok neki egy házat és havi zsebpénzt. Hogy békében legyen, és a gyerek itt maradjon.

– Megkért, hogy mondj le róla?

Andrés összeszorította az állkapcsát.

-Igen.

Isabel visszaadta az üres takarót.

– Az igazat kérdeztem tőle.

Azon a délutánon visszatért a tanyájára.

Andrés másnap megérkezett. A kapun kívül várt.

Nem a tárgyalásról beszélt. A házasságáról mesélt neki: a csendes vacsorákról, a döntésekről, amiket a nő megkérdezése nélkül hozott, arról, amikor Patricia segítséget kért, és ő válaszul vett neki valamit.

– Azt hittem, a kötelezettségeim teljesítése fizetést jelent. Amikor elment, megpróbáltam ugyanígy megoldani.

Izabella keresztbe tett karral hallgatta.

– Ez nem törli el, amit tett.

– Tudom. Már visszavontam az ajánlatot. És bocsánatot kértem tőle.

Két napba telt, mire visszaért.

– Nem lesz több lehetőséged eltitkolni előlem valamit.

Beleegyezett.

Aztán jöttek a nyugodtabb hetek.

Andrés megmutatta neki a számlákat. Isabel duplikált kifizetéseket talált, és rámutatott, hogy az egyik alkalmazott évek óta ugyanannyit keres.

Mindkét hibát kijavította.

Egy Mateo állapotának felmérésére küldött látogató körbejárta a házat, és minden felnőttel külön-külön beszélt.

A különböző szobákról kérdezett.

Izabella nem hazudott.

–Azért házasodtunk össze, hogy segítsünk egymásnak. Nem tudjuk, mi fog történni ezután.

Az asszony tovább írt.

Azt is látta, ahogy Andrés átöltözteti Mateót, összepakolja a holmiját, és felismeri, mikor van szüksége segítségre. A ház működése nem Isabel jelenlététől függött.

Ez a megfigyelés fontosnak bizonyulna.

Egyik este, 23:00 óra előtt, egy cowboy futott felénk.

Andrés kedvenc kancája, Lucera, ellett, és valami baj történt. Hívták az állatorvost, de az egy távoli tanyán volt.

Andrés kiment az istállóba.

Izabella egy lámpával a kezében követte.

– Az apám lovakat tenyésztett – mondta, amikor az apám megpróbálta visszaküldeni. – Mondd meg, mire van szükség.

Hajnalig dolgoztak. Isabel tiszta ruhákat hozott, tartotta a lámpát, és Lucera feje mellett maradt, beszélgetett vele, miközben Andrés és egy tapasztalt cowboy segített neki.

Végre megszületett egy hosszú lábú kanca.

Ketten kimerülten ültek néhány zsákon, és nézték, ahogy a lány megpróbál felkelni.

Andrés kihúzott egy szalmaszálat Isabel hajából.

A keze továbbra is közel maradt az arcához.

– Minek nevezzük?

Mosolygott.

-Remény.

Lucera a csikójához közelítette a pofáját. A kanca újra próbálkozott, és sikerült megtartania.

Isabel a fejét Andrés vállára hajtotta.

Senki sem tett megjegyzést a gesztusra.

Ettől kezdve virágok maradtak az asztalon, hosszú beszélgetések zajlottak, és a búcsúzás már nem tűnt kötelezettségnek.

Dr. Espinosa állatorvos megérkezett, hogy megvizsgálja Lucerát és Esperanzát. Évekkel korábban udvarolt Isabelnek.

Amikor végzett, a kert mellett találta meg.

– Ha amikor ez a megállapodás lejár, vissza akarsz térni az életedhez, szeretnélek újra meglátogatni.

Izabella nem ígért semmit.

Andrés a karámból figyelte őket. Vacsora közben alig szólt.

– Zavar, hogy az orvossal beszélek?

Állta a tekintetét.

– Zavar rájönni, mennyire törődöm veled. De bárkivel beszélhetsz, akivel akarsz.

Ez a válasz mélyen meghatotta.

Ezért fájt annyira, ami ezután jött.

A Mateóval kapcsolatos döntés még néhány hét múlva született meg, amikor a látogató visszatért.

Búcsúzáskor megkérdezte Isabeltől, hogy megerősítette-e a szándékát, hogy a tárgyalás után is férjnél marad.

– Milyen tervek?

A nő a papírjaiba nézett.

Andrés benyújtott egy nyilatkozatot, amelyben biztosította, hogy mindketten végleges otthont létesítenek.

16 nappal korábban írta alá.

Isabel egy jacarandafa alatt kereste.

– Miért döntöttél a jövőmről anélkül, hogy beszéltél volna velem?

Elsápadt.

– Mert azt akarom, hogy maradjon.

– Ezt kellett volna mondanod nekem.

Andrés közeledett.

– Szeretem őt, Izabella.

Könnyes szemmel hátralépett.

– És hogyan különböztessem meg ezt attól, amit neked kényelmes mondani?

Nem talált választ.

Isabel megrakta a csomagtartót, és szólította Don Eusébiot.

Andrés ezúttal nem próbálta megállítani.

A távollét miatt a beosztás, az étkezések és a munka sem változott. Mateóról jól gondoskodtak. Doña Mercedes továbbra is vezette a háztartást.

És Andrés megértette, hogy nem tévesztette el a parancsot.