Hiányoztak Isabel kérdései, a nevetése, és ahogy a homlokát ráncolta, amikor egy rosszul elvégzett számítást olvasott fel.

Másnap kereste az ügyvédet.

– Szeretném helyesbíteni a kijelentést.

Az ügyvéd megfigyelte.

– Ez árthatna neki.

–Soha nem egyezett bele, hogy maradjon. Nem volt joga igent mondani mindkettőjükre.

Aláírta a helyesbítést.

Ugyanazon a héten megtudta, hogy Patricia Guadalajarában kezdett dolgozni. Mateót az anyjánál hagyta anélkül, hogy szólt volna neki a költözésről.

A nagymama szeretettel gondoskodott a gyermekről, de elismerte, hogy ezt nem teheti a végtelenségig.

Andrés jelentette a történteket, és követte a kapott utasításokat a felszedésre.

Aztán Los Azaharesbe ment.

Isabel a kapu túloldaláról hallotta.

Mesélt neki Mátéról és a kijelentésének helyesbítéséről.

„Nem kérem, hogy jöjjön vissza” – tette hozzá. „Azt akartam, hogy tőlem hallja.”

Az egyik kezével fogta a fát.

– Még akkor is, ha a beismerése a tárgyalásába kerülhet?

-Igen.

Isabel anélkül nézett utána, hogy bármi mást kérdezett volna.

Három nappal később visszatért a haciendába.

– A határidőig itt leszek – mondta. – A többiről még nem tudok.

Andrés bólintott.

A következő hetekben hagyta, hogy a tettei beszéljenek helyettük: konzultált, megmutatta a dokumentumokat, és elfogadta az elutasításokat anélkül, hogy vitatkozásba torkolltak volna.

Elérkezett a végső tárgyalás.

Patricia Ricardóval utazott. Fáradtnak tűnt, megsimogatta Mateo takaróját, mielőtt átadta Doña Mercedesnek.

Isabel hallotta a szállításokról, a gondoskodásról és a megszegett megállapodásokról szóló beszélgetést. Azt is hallotta, hogy Andrés beismeri a hibáit.

Amikor megkérdezték, hogy továbbra is a tanyán él-e, igent mondhatott volna, hogy segítsen neki.

– Nem tudom – felelte. – De Andrés úgy intézte a fia életét, hogy nem az én döntésemre támaszkodott. Mateóról gondoskodni fognak, még akkor is, ha elmegyek.

A határozat kikötötte, hogy a gyermek az apjával éljen, és rendszeres kapcsolatot tartson fenn az anyjával.

A friss házasság nem határozta meg a kimenetelt. A gondozás tényleges körülményei és mindkét szülő viselkedése igen.

Patricia sírt, amikor elbúcsúzott Mateótól.

Andrés nem ünnepelt előtte.

– Amikor megérkezel, ott fogod találni, amint vár rád.

Izabella közeledett.

– Nem fogok rosszat mondani rólad neki.

Patricia egy pillanatig ránézett.

-Köszönöm.

Azon az estén különleges vacsora volt a haciendában.

Isabel keveset beszélt. Amikor befejezte, felment az emeletre, és elkezdte elpakolni a ruháit.

Andrés a csomagtartó mellett találta meg.

„A megállapodás teljesült” – mondta. „Mennem kell, és kitalálnom, mit választok most, hogy már nincs mit ígérnem.”

Tartotta az ajtót.

– Majd én megszervezem neked az utat.

Másnap reggel Isabel megsimogatta Lucera és Esperanza haját. Megölelte Doña Mercedest és megcsókolta Mateót.

Mielőtt beszállt a teherautóba, megigazította Andrés nyakát.

– Tanulj meg kávét főzni.

Megpróbált mosolyogni.

Egy héttel később Doña Mercedes a folyosón ülve találta rá.

– Az, hogy tiszteletben tartod a távozással kapcsolatos döntését, nem akadályoz meg abban, hogy megkérdezd tőle, vissza akar-e jönni.

Andrés felnézett.

– Mondhatsz nemet.

– Ezért kérdezi, főnök.

Mateóval, aki kék takaróba burkolózva ment Los Azaharesbe.

Isabel megállította az öntözőkannát, amikor meghallotta a ló hangját.

Andrés visszakozott. Ezúttal nem a gyerekről vagy a farmon felmerült problémákról kezdett beszélni.

– Eljöttem érted.

A kapu előtt állt.

– Előkészítettem a házasságunk felbontására vonatkozó papírokat, ha ezt akarod. De előbb kérdeznem kell valamit, amit már régen meg kellett volna kérdeznem.

Mély lélegzetet vett.

–Tovább akarsz velem lenni? Határozatlan ideig. Megtarthatod a ranchodat, a döntéseidet, és a jogodat, hogy megmondd, tévedtem.

Izabella sírni kezdett.

– Biztos vagy benne, hogy nincs szükséged valakire otthon?

–A ház jól karban van tartva. A fiam is. Én vagyok az, akinek hiányzik.

Kinyitotta a kaput.

Fogta a papírokat, és egy virágcserépre helyezte őket.

– Nem akarom aláírni őket.

Andrés egy pillanatra lehunyta a szemét.

Isabel a férfi arcára tette a kezét.

– Én is templomban akarlak összeházasodni. Amikor a narancsfák virágoznak. És azt akarom, hogy az anyám is ott legyen.

Szabad karjával átölelte.

Mateo felébredt és tiltakozott, közéjük préselődve. A kettő elvált egymástól, nevetve.

Az esküvőre tavasszal került sor.

Konfetti, hosszú asztalok és fehér virágok voltak. Don Eusebio elkísérte Isabelt. Az anyja Doña Mercedes mellett sírt.

Patricia ebéd közben érkezett, és hozott Mateónak egy kis falóvat. Mateo ellenséges pillantások és félbeszakított beszélgetések nélkül tudott mellette maradni.

Ahogy leszállt az este, Andrés táncra hívta Isabelt.

– Még mindig elég sokat sétál.

– Tanítanod kell majd engem.

A fejét a vállára hajtotta.

A karám közelében Esperanza Lucera mögött ügetett. Anyja karjában Mateo figyelte, ahogy a szalagok áthaladnak az udvaron.

Amikor a zene véget ért, Isabel odalépett a gyerekhez. Patricia fáradt, derűs mosollyal adta át.

Andrés mindkettőjüket átkarolta.

Az első kapuhoz érkezett, és nevet kért.

Most, amikor Isabel felnézett rá, nem volt határidő az út végén.