A szél megsimogatta az ősz haját, de ez a szél már nem a rideg országút fagyos lehelete volt. Ez a szél a tavasz melegét hozta, az újrakezdés ígéretét. Mert néha az embernek a legmélyebb szakadék szélére kell sodródnia ahhoz, hogy megtanulja értékelni a szilárd talajt; és néha el kell hagynia mindent, amit fontosnak hitt, hogy végre megtalálja azt, ami valóban felbecsülhetetlen: az emberséget.
Három ismeretlen apacsnak adott vizet… de ami másnap reggel történt, arra szóhoz sem jutott.
1. RÉSZ Az ajtóba beszorult véres nyíl ráébresztette Julián Cárdenast, hogy az életébe kerülhet, ha az utolsó falat vizét odaadja három idegennek. Hajnal már éppen narancssárgára kezdte festeni a Csivava-hegységet,…