– Nem én döntök. Én méregetem.

– Ahhoz képest, hogy otthon nélkül érkeztél, nagyon gyorsan beilleszkedtél.

Elena a tekintetét állta.

– A háznak határideje van. A munkámnak azt is be kell bizonyítania, hogy érdemes-e folytatni.

A negyedik napon egy fehér kisteherautó hajtott be az épületbe. Ramiro Castañeda, egy okleveles növénybeszállító volt az, akit azzal a céllal hívtak be, hogy terjesszen elő egy ajánlatot.

Elena éppen a címkéket nézegette, amikor meghallotta a hangját.

-Egyszerűen nem lehet.

Megfordult.

Ramiro azonnal felismerte.

—Elena Vargas.

Tomás és Julián közeledett.

– Ismered őt? – kérdezte Tamás.

Ramiro hangosan felnevetett.

–Ismerem őt? Évekig a citruságazat fele ebben a régióban ismerte a munkáját.

Veronika elhagyta az irodát.

– Azt mondta, hogy egy növénykertészetben dolgozott.

– Nem akárhova – felelte Ramiro. – Ő volt felelős a szaporításért San Gabrielben.

Tomás Elenára nézett.

– Miért nem mondta?

– Mert munkát jöttem kérni, nem pedig eladni a vezetéknevemet.

Ramiro abbahagyta a mosolygást.

– És azt sem mondta el nekik, hogy mi lett a vége?

Elena elsápadt.

Veronika egy lépést tett feléjük.

— Mit jelent ez?

Ramiro Tomásra nézett, majd Elenára.

– Ez azt jelenti, hogy mielőtt 1 pesót költenének növényekre, vagy átadnák ezt a kertészetet, meg kellene kérdezniük tőlük, hogy miért zárt be a San Gabriel.

2. RÉSZ
Csend borult az udvarra.

Veronika reagált először.

– Pontosan ezt szeretném tudni.

Elena nem vette le a szemét Ramiróról.

– Mondj el mindent.

Ramiro megértette a figyelmeztetést.

– A San Gabriel azért zárt be, mert a tulajdonos elvesztette a földterület bérleti szerződését. Nem azért, mert Elena tönkretette a termelést.

Veronika összevonta a szemöldökét.

– Akkor miért mondta úgy, mintha lenne valami rejtett dolog?

– Mert a bezárás után voltak producerek, akik fel akarták venni, és ő eltűnt.

Elena mély lélegzetet vett.

– Nem tűntem el. Az utolsó napig maradtam, segítettem növényeket szállítani, berendezéseket szétszerelni és lezárni a dokumentumokat. Amikor elmentem, már több üresedés is be volt töltve.

Ramiro bólintott.

– És elutasítottad az egyik ajánlatomat.

– Mert ideiglenes volt, és Pueblában volt. Nem tudtam fizetni a költözésért, a kaucióért és a szállásért anélkül, hogy tudtam volna, meddig fog tartani.

Tomás a támogatóház melletti kis bőröndre nézett, és megértett valamit, amit Elena presztízse sem tudott megoldani: a jó szakmai hírnév nem mindig véd meg a hajléktalanná válástól.

Verónica azonban másként értelmezte a helyzetet.

– Tökéletes. Most már a bátyám hinni fog, hogy megérkezett a megmentő.

Elena azonnal válaszolt.

– Ha valaki ezt hiszi, az téved.

A kísérlet első eredményei másnap jelentek meg. A módosított ágyásban egységesebb növények és kevesebb stresszjel mutatkozott. Nem volt drámai átalakulás, de a különbség észrevehető volt.

Tamás izgatott volt.

– Akkor lemondhatjuk a vásárlást.

– Nem – válaszolta Elena.

– Hogy érted azt, hogy nem?

– A kertészet jobban reagál. Ez nem jelenti azt, hogy az összes növényt el tudom szállítani az esőzések előtt.

Julián közbelépett.

– Pontosan ezt mondogattam én is.

Tomás végigsimított a homlokán.

– Akkor mi értelme van megjavítani?

–Hogy ne veszítsük el a növényeinket, és visszanyerjük saját képességeinket. De a kerti naptár továbbra is létezik.

A telek térképe végül az irodaasztalon hevert. A legöregebb telek azonnal felújításra szorult. Mások még egy ciklust kibírtak.

Julian a teljes körű vásárlást szorgalmazta. Kevesebb kockázat, egyetlen ütemterv, egyetlen gépszállítás.

Elena azt javasolta, hogy csak a sürgős tételhez szükséges növényeket vásárolják meg, a második szakasz egy részét pedig a La Esperanzán belül gyártják le.

Veronika az ujjával megkopogtatta az asztalt.

„A családi örökségünkről beszélünk. Apa adósságokkal együtt hagyta ránk ezt a farmot. Nem fogom megengedni, hogy még egy drága kísérletet végezzünk.”

Tamás arca megkeményedett.

– Egy növénykertet is hagyott ránk.

– Hogy évek óta veszteséges.

Maribel, aki hátul ült, lesütötte a tekintetét.

Elena becsukta a jegyzetfüzetét.

„Nincs szükségem arra, hogy vitatkozz mellettem. Ha a bölcsőde gazdaságilag nem kifizetődő, akkor bezár. De a számok alapján dönts.”

Veronika sértődöttnek tűnt.

–Nincs szükségem egy ötnapos alkalmazottra, aki elmagyarázza, hogyan gondoskodjak arról, amit apám épített.

– Nem akarom elmagyarázni, hogyan gondoskodj a családodról. Növényekről beszélek.

Tomásnak közbe kellett lépnie, mielőtt a vita elmérgesedne.

Délután megérkezett Ramiro végleges árajánlata. 48 órájuk volt a mennyiség és az ár megerősítésére.

A teljes vásárlás a pénzforgalom jelentős részét tette ki. A részleges vásárlás csökkentette a kiadásokat, de a faiskola fejlesztésére kellett támaszkodni.

Elena nem titkolta a kockázatot.

– Rosszul is sülhet el.

Tamás meglepetten nézett rá.

-Ennyi az egész?

– Nem. A beszerzés is rosszul sülhet el. Előfordulhat, hogy szabálytalan tételt kapnak, az ár jövőre emelkedhet, és a gazdaság 100%-ban külső beszállítóktól függ.

Julian hozzátette:

– És ha a hibrid tervet követjük, akkor kétszer fogunk dolgozni.

– Igen – ismerte el Elena.

Tamás széttárta a karját.

– Tud valaki olyan megoldást, ami nem okoz nekem problémát?

Julian és Elena szinte egyszerre válaszoltak.

-Nem.

Maribel hangosan felnevetett, megtörve a feszültséget.

De Veronika nem adta fel.

Másnap Elenát kereste, amikor a lány egyedül volt a raktár mögött.

Elővett egy borítékot a táskájából.