– Nem fogod azt mondani, hogy érted?

– Értem, miért félt. Attól még nem lesz jó, amit tett.

Tomás majdnem elmosolyodott. Pontosan ezt tette Elena a növényekkel is: két problémát különválasztott ahelyett, hogy összekevert volna.

Még aznap délután visszatértek az irodába. Ezúttal a személyes ügyet letették a napirendről.

Tomás számokat kért.

Julian bemutatta a teljes növény megvásárlásának költségét. Veronica elmagyarázta, mennyi készpénz állna rendelkezésre a tranzakció után. Elena vezette a kísérleti feljegyzéseket, és kiszámolta, hogy hány növényt tud a kertészet terméshozam-hamisítás nélkül termeszteni.

Maribel eléjük tette a nyomkövető lapokat.

– Ez történt valójában, nem pedig az, aminek hisszük.

Elena a gyümölcsös legöregebb parcellájára mutatott.

– Ezeknek a hektároknak nem szabad várniuk. Az alacsony terméshozam már most is indokolttá teszi a megújítást.

Aztán más területekre is rámutatott.

—Helyes kezelés esetén ezek még 1 ciklusig fenntarthatók.

Tamás megkérdezte:

– És mennyi belső terünk lehet?

– Még nem adtam meg a végleges összeget.

Veronika felnézett.

– Mindezek után még mindig nem tett ígéretet?

– Főleg mindezek után.

Julian felnevetett.

Elena folytatta.

– Megadhatok egy tartományt, és 30 naponta felülvizsgálhatom. Ha a későbbi tételek megerősítik a javulást, növeljük a termelést. Ha nem, akkor megvásároljuk a hiányzó mennyiséget.

Veronika újabb kérdést tett fel.

– És mennyibe fog kerülni a bölcsőde felújítása?

Elena anyagokkal, munkaórákkal, hálóbeállításokkal, öntözési karbantartással és a valószínűsíthető veszteségekkel válaszolt. Semmit sem titkolt.

Majdnem 2 órán át vitatkoztak.

Végül Tomás a húgára nézett.

– A sürgős tételhez szeretnék vásárolni.

Veronica ellenőrizte a számait.

– Ez elég helyet hagy a szezon hátralévő részére.

– És mi tartjuk karban az óvodát.

Eltartott egy ideig, mire elfogadta.

—Havi felülvizsgálattal.

Maribel felemelte a kezét.

—És anélkül, hogy a szabályokat háromnaponta módosítanánk.

Julian Rio.

– Ez rám illik.

– És mindenkinek.

Tomás Elenára nézett.

– Maradsz?

– Szerződéssel.

– Szerződéssel.

-Funkció?

—A bölcsőde műszaki vezetője Maribellel együtt. Ő irányítja a napi működést, te pedig megszervezed az irányítást, a nyilvántartást és az ütemtervet.

Elena Maribel felé fordult.

– Úgy tűnik neked?

Maribel elmosolyodott.

– Csak amíg el nem jössz és el nem veszed az ollómat.

– Én sem akarom őket.

Tamás hozzátette:

– És a ház.

Elena felvonta a szemöldökét.

—30 nap.

—60.

—30.

—45.

Elena gondolta.

—30, és ha nem találok albérletet, akkor majd beszélünk.

Veronika a testvérére nézett.

Tárgyal veled.

– Már rájöttem.

– És megver téged.

-Is.

Elena két nappal később aláírta a szerződését.

A Ramiróval kötött részleges vásárlás még aznap lezárult. A kívülről származó növényeket kizárólag a legsürgetőbb területre osztották ki. Julián szervezte meg a kezdeti ültetést, míg Elena és Maribel elkezdték kiterjeszteni az új gazdálkodási gyakorlatokat a faiskola többi részére.

Nem minden ment simán.

Az egyik parcellán gyökérproblémák jelentkeztek több esős nap után. Egy másik pedig azért szenvedett, mert az öntözőrendszer egyik szelepét a kelleténél tovább nyitva hagyták. Ahelyett, hogy elrejtette volna, Elena feljegyezte a veszteséget.

Tomás azon kapta, hogy a kidobott növényeket nézegeti.

– Mennyit vesztettünk?

Elena, megadom a számot.

– Azt hittem, megpróbálja elmagyarázni nekem, hogy miért nem az ő hibája.

– Ha szeretnéd, kitalálhatok egy nagyon szép történetet.

– Jobban szeretem a számot.

-Én is.

Ez a munkamódszer végül még Verónicát is meggyőzte. Nem azért, mert Elenának mindig igaza volt, hanem azért, mert soha nem módosította az adatokat a képmása védelme érdekében.

Három héttel később Elena házat kezdett keresni a faluban.

Az első túl messze volt a buszmegállótól. A másodikhoz kéthavi kaució és kezes kellett. A harmadik egy barkácsbolt mögött volt, foltos falakkal, két kis szobával és egy terasszal, amire alig fért el néhány cserepes növény.

Elena kétszer is megkérdezte az árat.

Megengedhettem magamnak.

Maribel elkísérte őt egy délután.

– Kicsit csúnya.

— Elég sok.

– A konyha úgy néz ki, mint valami babaház.

-Is.

– Akkor miért mosolyogsz?

Elena megérintette a kulcsot, amit a tulajdonos adott kölcsön neki, hogy ellenőrizze a házat.

– Mert meg tudom fizetni.

Maribel gúnyos mosolya eltűnt.

– Akkor gyönyörűnek tűnik.

Elena Rio.

Azon a napon, amikor bejelentette a költözését, Tomás ismét vitatkozni próbált.

– A farmon lévő ház nagyobb.

-Igen.

— Nincs szállítási díj.

— Ez is igaz.

– És nem kell bútorokat venned.

-Tamás.

Elhallgatott.

– Ha egy nap megharagszol rám és kirúgsz, én is dühös akarok lenni anélkül, hogy azon tűnődnék, hol fogok aludni.

Tamás bólintott.

-Értettem.

– És ha valaha is lemondok, azt szeretném, ha azért tenném, mert én döntöttem így, nem pedig azért, mert félek, hogy elveszítem az otthonomat és a fizetésemet is.

– Tényleg megértettem.

Szombaton Julián kölcsönadta a teherautóját, hogy elszállítson egy használt matracot, egy kis asztalt és két széket. Maribel hozott egy cserepet, amit elrakott. Elena olcsó függönyöket vett a piacon.

Veronica megjelent, amikor befejezték.

Egy dobozt cipelt.

Elena óvatosan nézett rá.

– Nincs benne pénz – mondta Veronica.

Egy egyszerű kávéfőző volt, ami az édesanyjáé volt.

– Nem kell elfogadnod.

Elena végigsimított a dobozon a kezével.

– Miért adod nekem?