10:23-kor:
Victor szerint még meg tudjuk oldani. Csak hívj fel.
Morgan az utolsó üzenetre meredt.
Julian végül beismerte a kapcsolatot.
Elmentette az üzeneteket, és másolatokat küldött az ügyvédjének.
Aztán lefelé fordította a telefonját.
Nyolc évet töltött azzal, hogy minden kérésre válaszoljon.
Ma este semmit sem válaszolt.
7. RÉSZ: MIRE SZÓLT VALÓJÁBAN A NYAKLÁNC?
Három nappal később Evelyn felhívta Morgant, hogy tájékoztasson a fejleményekről.
A nyakláncot egy független elektronikai szakember vizsgálta meg.
Az eredmények megerősítették, hogy a medál egy miniatűr Bluetooth követő komponenst tartalmazott.
A díszes tokban volt elrejtve, és nem hozták nyilvánosságra, hogy az ajándék része.
A készülék korlátozott hatótávolsága miatt nem tudta függetlenül követni Morgant az ország egész területén, de segíthetett valakinek, aki rendelkezik egy kompatibilis vevőegységgel a közelben, a jelenlétét észlelni.
A szakember azonosított egy romló színes bevonat maradványait és korrodált fém alkatrészeket is, amelyek magyarázatot adtak a zavaros kék vízre és a fekete pelyhekre.
Nem volt bizonyíték mérgezésre.
Nincs semmiféle titokzatos anyag, ami Morgant megbetegíthetné.
A veszély kevésbé volt szenzációs.
És bizonyos szempontból ijesztőbb is.
Valaki megpróbálta a megfigyelést szerelemnek beállítani.
Evelyn elmagyarázta, hogy maga az eszköz nem bizonyítja, hogy ki telepítette, vagy hogyan szándékozott Julian használni. De az üzeneteivel és a gyanús ingatlanokkal kapcsolatos dokumentumokkal együtt olyan bizonyíték, amely megéri a megőrzést.
Morgan csendben hallgatott.
Aztán megkérdezte: „Miért kellene Juliannak követnie engem?”
– Nem tudjuk biztosan – felelte Evelyn. – De a férjed és Victor találkozókat szerveztek az ingatlannal kapcsolatban. Az segíthetett nekik összehangolni a terveiket, ha tudták, mikor jársz a közelben, vagy mikor hagytad el az adott helyszínt.
Morgannek eszébe jutott, hogyan ragaszkodott hozzá Julian, hogy viselje.
Hogy kívánta őt vacsorára.
Hogy kérte tőle, hogy hozzon magával személyazonosító okmányt.
Egy szörnyű lehetőség fogalmazódott meg a fejében.
„Azt akarta, hogy aláírjak valamit.”
„Ezt vizsgáljuk.”
– És ha visszautasítanám?
Evelyn szünetet tartott.
„Akkor lehet, hogy a tranzakció nem ment volna végbe. Ezért kell megállapítanunk, mi történt, ahelyett, hogy a legrosszabbat feltételeznénk.”
Morgan bólintott, hálásan a kitüntetésért.
Most először értette meg, hogy nem kell rémisztő magyarázatot kitalálnia.
A tények elég ijesztőek voltak.
A következő héten az ügyvédje feltárta a kirakós egy újabb darabját.
Egy ingatlan-nyilvántartó cég elektronikus csomagot kapott, amely tartalmazta a kétes adásvételi szerződést, a Morgan személyazonosító okmányának másolatát, valamint a gyorsított zárásra vonatkozó utasításokat.
A csomagot valaki nyújtotta be, aki azt állította, hogy Morgan felhatalmazásával járt el.
De amikor a címkezelő cég megpróbálta közvetlenül ellenőrizni a beleegyezését, a megadott telefonszám egy olyan telefonszámhoz vezetett, amely nem az övé volt.
A cég felfüggesztette a tranzakciót.
Morgan ügyvédje hivatalosan vitatta a dokumentumokat, és bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy Morgan nem engedélyezte az eladást.
A címkezelő cég megerősítette, hogy megfelelő ellenőrzés nélkül semmilyen átruházás nem történhet.
A nagymamája házikója még mindig az övé volt.
De a nyomozás nem ért véget.
Mert Evelyn felfedezett valami mást.
Victor Kessler az elmúlt hat évben három másik vitatott ingatlanügyletben is részt vett.
Az ingatlan minden esetben valakié volt, aki egy romantikus partnerre vagy családtagra bízta a pénzügyi információkat.
Minden esetben egy, Victorhoz köthető cég próbálta meg jelentős árengedménnyel megszerezni az ingatlant.
Két esetben a tulajdonos később megkérdőjelezte a dokumentumok hitelességét.
Morgan kétszer is elolvasta az összefoglalót.
Aztán Eleanorra nézett.
„Rebecca nem volt az egyetlen.”
Eleonóra megrázta a fejét.
“Nem.”
Morgan becsukta a mappát.
– Akkor segíteni akarok.
Evelyn előrehajolt.
„Hogyan segíthet?”
„Azzal, hogy mindent elmondtam a nyomozóknak, amit tudok. Minden üzenetet. Minden kölcsönt. Minden beszélgetést, amit Julian folytatott velem a házikóról.”
Egyre erősebb lett a hangja.
„És ha bárki mást is megbántott ez, szeretném, ha tudná, hogy nincs egyedül.”
Eleanor átnyúlt az asztalon.
Amióta Morgan találkozott vele, az idős asszony most először mosolygott szomorúság nélkül.
„Rebecca kedvelt volna téged.”
Morgan megszorította a kezét.
„Azt hiszem, én is kedveltem volna őt.”
8. RÉSZ: A FÉRFI, AKIT AZT HITT, ISMER
A következő néhány hét kimerítő volt.
Morgan találkozott a nyomozókkal, áttekintette a pénzügyi kimutatásokat, és kérdésekre válaszolt az évek során eltelt háztartási kiadásokkal kapcsolatban.
Ügyvédje segített neki megindítani a válópert, és megfelelő védelmet keresni a pénzügyei számára.
Azt is felfedezte, mennyit áldozott fel önmagából, hogy Juliant boldoggá tegye.
Lemondott nyaralások voltak.
A nyugdíjjárulékok befizetését elhalasztotta.
A halogatott fogászati időpontok.
Születésnapi vacsorákat hagyott ki, mert Juliannak pénzre volt szüksége egy másik üzleti ötlethez.
Összetévesztette az állandó áldozathozatalt a hűséggel.
És Julian bátorította ezt a hibát.
Egyik délután Morgan levelet kapott az ügyvédjétől.
Juliantól volt.
Ismerős volt a kézírás.
A nyelv is az volt.
Azt írta, hogy hibákat követett el.
Hogy Victor nyomást gyakorolt rá.
Hogy soha nem állt szándékában bántani.
Hogy újra kezdhessék.
Aztán jött a mondat, amire Morgan számított.
Ha igazán szeretnél, nem dobnál el nyolc évet egyetlen félreértés miatt.
Morgan lassan olvasta.
Aztán letette az asztalra.
Eleanor, aki vele szemben ült egy csésze teával a kezében, figyelte az arckifejezését.
„Fel fogsz válaszolni?”
Morgan megrázta a fejét.
„Személyesen nem.”
“Miért?”
„Mert valahányszor megbántott, azzal kényszerített, hogy megbocsássak neki, és bebizonyítsam, hogy szeretem.”
Újra a levélre nézett.
