Sara kétszer is elolvasta a nevet.

– Ez hazugság.

– Én is így gondoltam.

Gabriel átnézte a munkaügyi nyilvántartásokat. Tomás földmérő-segédként dolgozott a Campana-patak közelében, de a dátumok nem egyeztek: majdnem 5 évvel Nicolás születése előtt elhagyta azt a területet.

– Szóval valaki el akarta hitetni veled, hogy a férjem elvette tőled a családodat.

-Igen.

-Szóval így?

Gabrielnek nem volt lehetősége válaszolni. A komornyik megjelent az ajtóban.

– Egy férfi áll a bejáratnál. Sonorából jött, és Mrs. Molinát keresi.

A látogató neve Elias Valdes volt. Sovány, ősz hajú, és az út pora a kabátjára tapadt.

– Tomással dolgoztam együtt a vasúti felméréseken – mondta.

Elővett egy régi fényképet. Ezen egy fiatalabb Tomás látható egy másik férfi mellett, egy tábla előtt: „ARROYO DE LA CAMPANA, FELKELÉS 1890”.

Gábriel megkeményítette a türelmét.

–Elena és Nicolás ott haltak meg.

Illés bólintott.

– És ez nem természetes árvíz volt.

Elmagyarázta, hogy egy elterelő zsilipet megrongáltak a folyó felső folyásánál. A vihar alatt valaki elrendelte annak feltörését, hogy eltüntessék az illegális vízelterelés nyomait. A keletkezett vízfolyás sárfallá változtatta a patakot.

– Thomas kiderítette, ki adta a parancsot – folytatta Elias. – Ezért próbálták megölni.

Sara érezte, ahogy a padló megbillen.

– Lázban halt meg.

– Nem. Apránként mérgezték meg.

Gábriel előrelépett.

-WHO?

–Nincs nevem. Tomásnak volt.

Elias átnyújtott egy bőr jegyzetfüzetet, amelyen a TM monogram szerepelt. Méreteket, vázlatokat, dátumokat és kifizetéseket tartalmazott. Az egyik oldalon egy mondat volt aláhúzva:

„Ha Gabriel Tovar megtudja az igazságot, sokkal többet veszít, mint egy birtokot.”

A következő oldalt kitépték.

Pia, aki Sara ölében ült, a fényképre mutatott.

– Az az ember éjszaka jön.

A felnőttek mozdulatlanul álltak.

– Melyik úr? – kérdezte Sara.

Pia megérintette az ujjával a Tomás mellett megjelenő férfit.

– Az ott. Felmegy az emeletre. Néha az ajtónknál marad.

Gábriel elővette a revolverét.

Felmentek az emeletre. Egy ablak nyitva volt, és friss sár volt a folyosón. Valaki épp most szökött meg. Sara párnáján egy Tomás kézírásával írt üzenetet találtak:

„SARA NEM TUDNIA.”

Alább egy dátum szerepelt, amely majdnem 2 évvel a temetése után íródott.

Sára lefagyott.

– Ismerem azt a levelet.

Gabriel körülnézett a folyosón. A lábnyomok az egyetlen ajtó előtt végződtek, ami mindig zárva maradt: Nicolás régi hálószobájában.

– Oda senki nem megy be.

Pia suttogva ellentmondott neki.

– Meg is tette.

Gabriel egy évek óta nem használt kulccsal nyitotta ki. A szobában még mindig poros játékok voltak, kivéve egy nemrég odahagyott csizmanyomot, amely egy szekrényhez vezetett.

Senki sem volt bent.

Csak egyetlen fa ló volt.

Sara felsikoltott. Pia egy másik, majdnem ugyanolyan lovat cipelt a karja alatt, amelyet Tomás faragott ki a halála előtt. Mindkettőjüknek ugyanolyan tökéletlen bal füle és ugyanazok a kezdőbetűk voltak a hasuk alatt.

TM

– Ez Nicholasé volt – mormolta Gabriel.

Illés elsápadt.

Gábriel megragadta a kabátját.

– Mondd el, mit tudsz.

– Megígértem, hogy csendben maradok.

–A feleségem és a fiam emiatt a hallgatás miatt haltak meg.

Sara Elias előtt állt.

– És eltemettem a férjemet. Beszélj!

Elias nyelt egyet.

—Tomás Molinát sosem hívták Tomás Molinának.

Sára lélegzete elállt.

– Szóval, ki volt az?

Egy lövés betört egy ablakot a földszinten.

Aztán egy másik.

A tanya emberei az udvar felé rohantak. Egy lovas száguldott be a kapun, de nem menekült, hanem egyenesen a ház felé tartott.

Gábriel az ablakból mutatott.

-Stop!

A lovas megállt, leszállt a lováról, és felemelte a kezét. Sebhely volt a halántékán, és ősz hajszálak a szakállában.

Sára ránézett.

A világ elcsendesedett.

Ismertem azokat a szemeket. Ismertem a szájat, amit évekig csókoltam. Ismertem, ahogy az a férfi oldalra billentette a fejét, amikor félt.

– Sara – mondta az újonnan érkező.

Pia kikukucskált az anyja mögül.

A férfi összeomlott.

– A gyermekem…

Sárának a falnak kellett támaszkodnia.

-Tamás.

Illés hevesen tagadta.

– Ne nevezd így.

Gábriel ránézett.

-Mert?

Elias a kertben álló férfira mutatott.

– Mert az igazi neve Mateo Tovar.

Gábriel elsápadt.

– Az a vezetéknév…

Elias egyenesen a szemébe nézett.

– Ő az apja rejtőzködő fia.

Aztán hozzátette azt a mondatot, amely kettévágta a ház történetét:

„A bátyja.”
3. RÉSZ
Gabriel lement a teraszra a revolverrel a kezében. Sara követte, Piát a mellkasához szorítva. Oda akart rohanni ahhoz a férfihoz, akit szeretett, és ugyanakkor meg akarta ütni minden este, amikor a lánya olyan apát kért, aki még él.

Mateo nem próbált meg közeledni.

– Tudom, hogy nincs jogom tőled semmit kérni.

– Ne azzal kezdd, hogy kérdezel – felelte Sara. – Kezdd azzal, hogy elmagyarázod, miért hagytad, hogy egy sír előtt sírjak.

Gábriel közéjük helyezkedett.

– És akkor majd elmagyarázza, miért az én vezetéknevemet viseli.

Elias megkérte őket, hogy jöjjenek be. A lövések, mondta, megerősítették, hogy valaki tudott a jegyzetfüzet előkerüléséről.

Az irodában Mateo elmondta az igazat, mindenféle kiszínezés nélkül.

Rafael Tovarnak, Gabriel apjának, volt egy másik fia Ana Salvatierrától, egy parrali kovács lányától. Titokban, közjegyző által hitelesített okiratban ismerte el a fiút, de soha nem mutatta be a családnak. Ez a fiú Mateo volt.