19 évesen Mateo rájött az igazságra. Rafael már halott volt, és Octavio Tovar, Rafael testvére azzal fenyegette, hogy a családi vagyon megszerzésével vádolja meg. Mateo északra költözött, felvette a Tomás Molina nevet, és földmérőként dolgozott.

„Hazudtam a nevemről” – mondta Sarának. „Nem arról, hogy mit érzek irántad.”

Hajthatatlan volt.

– Te is hazudtál nekem, amikor úgy döntöttél, hogy eltűnsz.

Mateo védekezés nélkül elfogadta az ütést.

A Campana-patak ásása során Elíasszal titkos csatornák hálózatára bukkantak. Octavio a közvizet olyan földekre terelte, amelyeket titokban szalmabábukon keresztül vásárolt. Először kisebb tanyákat lecsapolt, majd szinte ingyen felajánlotta, hogy megveszi őket. A vihar napjára hivatalos ellenőrzést tűztek ki. Octavio elrendelte egy zsilip lebontását, hogy a vihar elmossa az átalakításokat.

A sokk megölte Elenát és Nicolást.

Gábriel hirtelen felállt.

– Azt mondod, hogy a nagybátyám tudta, hogy arra mennek?

– Nem – felelte Mateo. – És ez a legrosszabb az egészben. Nem akarta megölni őket. Egyszerűen jobban érdekelte a saját üzlete megmentése, mint bárki másé, aki esetleg a sor végén jár.

Gabriel mindkét kezét az asztalra helyezte. Évekig hibáztatta az Elenával folytatott legutóbbi vitáját. Hirtelen a büntetésként használt bűntudat kezdett átalakulni.

– És mi a helyzet azzal a levéllel, amelyben Mateót azzal vádolják, hogy ő Nicolás apja? – kérdezte Sara.

Máté Illésre nézett.

– Egy hamisítvány, aki készen áll szembesíteni Gabriellel, ha valaha visszatér.

—Miért érdemes Nicolást választani?

– Mert Octavio tudta, hogy egyetlen vád sem fájhatna jobban.

Gábriel lehunyta a szemét.

A második igazság még rosszabb volt.

Mateo összegyűjtötte a befizetéseket, terveket és leveleket. Mielőtt átadta volna őket a bírónak, hányni, görcsölni és lázas lett. Octavio orvosa elrendelte, hogy vigyék kórházba, fertőzésre hivatkozva. Sara el akarta kísérni, de Pia csak néhány hónapos volt, és ebben megakadályozták. Másnap reggel egy zárt koporsót hoztak neki.

– Azt mondták, hogy már halott vagy – suttogta.

Máté lehajtotta a fejét.

– Közel voltam.

Elias elmagyarázta, hogy egy ápolótanuló arzénmérgezésre gyanakodott. Amikor két fegyveres férfi jelent meg, és azt kérdezték, hogy Mateo meghalt-e, úgy döntöttek, hogy megjátsszák a halálát. Egy azonosítatlan holttestet helyeztek a koporsóba, amelyet napokkal korábban találtak meg a vasúti sínek közelében.

Sara olyan gyorsan kelt fel, hogy a szék felborult.

– És senki sem gondolta, hogy jogom van tudni róla?

Máté is felállt.

– Mindennap erre gondoltam.

– De te nem jöttél vissza.

– Mert megpróbálták követni Eliast a házadig. Ha tudták, hogy élek, akkor téged és Piát akarták felhasználni.

– Szóval te választottál helyettünk.

Máté nem válaszolt.

Ez elég volt.

Sara magával vitte Piát és elhagyta az irodát. Gabriel nem próbálta megállítani.

Órákkal később megtalálta a testvérét az istállóban.

– Sárának igaza van.

-Tudom.

– Valakit megvédeni nem jelenti azt, hogy megfosztjuk az igazságtól.

Mateo keserűen felnevetett.

– Úgy tűnik, nekünk, tovaroknak, megvan a tehetségünk ahhoz, hogy mindenki helyett döntéseket hozzunk.

Gábriel majdnem elmosolyodott, de képtelen volt rá.

– Vannak bizonyítékaid Octavio ellen, vagy csak egy szörnyű történet?

Mateo előhúzott a nyergéből okiratok másolatait, szalmabábuktól kapott elismervényeket és Octavio levelét, amelyben arra utasították, hogy „nyissa ki az egész kaput, mielőtt az ellenőrök megérkeznek”. Az eredeti fizetési jegyzék hiányzott.

– Amikor utoljára itt jártam, Santa Aureliában rejtegettem el – mondta Mateo.

Gábriel ránézett.

– Mikor voltál itt?

– Mielőtt feleségül vettem Sarát. Elena beengedett, mert tudni akarta, miért van nálam az apósa pecsétjének másolata. Mondtam neki, hogy a testvéred lehet. Nem nevetett. Azt mondta, keressek bizonyítékot.

Mateo a látogatás során találkozott Nicolással. Hogy szórakoztassa, amíg Elenával beszélget, faragott neki egy lovat. Évekkel később készített egy másikat Píának.

– Ezért ugyanolyanok – mondta Gabriel.

-Igen.

A fizetési jegyzék pedig egy deszka mögött volt elrejtve Nicholas régi szobájának szekrényében. Mateo azért rejtette oda, mert Elena volt az egyetlen ember a házban, akiben megbízott.

Együtt mentek fel.

A tábla még a helyén volt, de a rés üres volt.

Pia megjelent az ajtóban, Sara kezét fogva.

–A képen látható férfi elvett onnan valamit.

Sára lehajolt.

-Amikor?

– Tegnap este. Betette a zsákjába.

Mateo készítette a fotót.

– Leandro Vélez. Octavio segédje volt a csatornáknál.

Gabriel hat megbízható embert gyűjtött össze. Nem lövöldözni vagy árnyékokat kergetni indultak. Elmentek a távíróhivatalba, értesítették a kerület politikai vezetőjét, és kérték, hogy Leandrót tartsák fogva az állomáson, mielőtt felszállhatna az El Pasóba tartó vonatra.

Egy jeggyel, pénzzel és a ponyvába csomagolt fizetési füzettel találták meg.

Leandro nem vallotta be. Nem volt rá szükség.

A zsebében ott volt Nicolás szobájának másolt kulcsa és két Octavio által aláírt, friss jegyzet. A könyv dátumokat, összegeket és a zsilip átalakításáért fizetett munkások nevét tartalmazta.

Az Elena és Nicolás megölését kiváltó parancson Octavio monogramja szerepelt.

Amikor Octavio másnap megérkezett Santa Aureliába, nem legyőzöttként érkezett. Dühösen, egy ügyvéd kíséretében érkezett, és követelte, hogy láthassa Gabrielt.

„Egy gazember szava miatt teszed tönkre a saját családodat” – köpte oda.

Gábriel mozdulatlan maradt.

Mateo ökölbe szorította a kezét, de Sara szólalt meg először.