Mielőtt elindult, visszament a sárga bevásárlókocsiért, amit a szék mellett hagyott.

Emiliano átnyújtotta neki.

– Tessék, bajnok.

A fiú adott egy puszit az arcára.

Renatát letartóztatták, miután összegyűjtötték a bizonyítékokat és engedélyezték a megfelelő jogi eljárást. A támadás és az azt követő bűncselekmények tárgyalása nem ért véget egy délután alatt, de Emiliano ezúttal bizonyítékokkal alátámasztott és kísért vallomást tett.

A visszaszerzett ékszerek már nem voltak annyira fontosak, mint korábban.

Don Alonso elment abba a kórházba, ahol Beatriz még mindig feküdt.

Natalia egy mappával a kezében üdvözölte.

– Most már tudod, hogy anyám igazat mondott.

-Igen.

– Tudta, amikor kirúgtad.

Bólintott.

Felkészülten érkezett, hogy mindent kifizessen. Megértette, hogy először is hallgatnia kell.

Nyilvánosan helyreigazította a vádat az alkalmazottak és azok előtt, akikkel az állítólagos lopásról beszélt. Ügyvédje hivatalossá tette a munkaviszony miatti kártérítést. Az orvosi segítséget a megbocsátás iránti igénytől függetlenül nyújtották.

Amikor Beatriz állapota stabilizálódott és beleegyezett, hogy fogadja, virág nélkül lépett be.

– Nem azért vagyok itt, hogy megkérjelek, menj vissza dolgozni.

A lány az ágyból nézett rá.

-Így?

– Azért jöttem, hogy elmondjam, gyáva és kegyetlen voltam.

Beatriz lehunyta a szemét.

– Azt vártam, hogy legalább kétségei lesznek.

Don Alonsónak le kellett ülnie.

Volt egy másik ok is, amiért ez a kifejezés ennyire fájt neki: Beatriz nem mindig volt idegen, akit felbérelt.

Fiatalon találkoztak egy falusi vásáron. A nő egy pék lánya volt, a férfi pedig egy tehetős családból. Szerették egymást, de Alonso engedett apja nyomásának, és elment.

Később mindketten összeházasodtak és saját családot alapítottak.

Amikor Beatriz évekkel később megözvegyült, a múltja miatt anélkül jött, hogy bármit is kért volna, munkát keresni.

Soha nem beszéltek arról, ami köztük maradt.

– Akkor szerettelek – ismerte el Alonso.

Kinyitotta a szemét.

-És én téged.

Izgatottan vett egy mély lélegzetet.

Beatriz megállította.

– Ez megnehezíti annak megértését, hogy hogyan bánhatsz így velem.

Alonso lehajtotta a fejét.

-Tudom.

A felügyelők nem tettek házassági ajánlatot. Voltak rövid látogatások, amikor engedélyezte őket, mentegetőzések kifogások nélkül, és sok hónap alatt megtanulta, hogyan legyen valaki, akivel biztonságban érezheti magát.

A műtét jól sikerült. A felépülés lassú volt.

Natalia anyja kíséretében fejezte be a gyakornoki idejét. Emiliano jelen volt, de felhagyott azzal, hogy minden bánatot ígéretekkel próbáljon megoldani.

Egyik délután, a kórházi menzán, a homlokát a férfi vállára hajtotta.

– Eltaszítottalak, mert féltem.

– Én is féltem.

Addig maradtak együtt, amíg ki nem hűlt a kávé.

Emiliano folytatta a rehabilitációt. Sérülése nem volt teljes, és a folyamatos kezelésnek köszönhetően visszanyerte erejét és némi mozgásképességét. A javulás lassan történt, kimerítő napok és visszaesések között.

Amikor sikerült támogatással néhány lépést megtennie, először Natáliát hívta.

Ünnepelt vele.

Később, látva, hogy aggódik amiatt, hogy elveszíti azt, amit megszerzett, a lány fojtogatta az arcát.

– Nem kell gyalogolnod ahhoz, hogy egy nap feleségül jöjj hozzám.

Emiliano meglepetten felnevetett.

– Ez egy javaslat volt?

– Figyelmeztetés volt, hogy ne szabjak olyan feltételeket, amelyeket soha nem kértem.

A lánykérés hónapokkal később érkezett, a szökőkút mellett, ahol először beszéltek.

Addigra Beatriz és Alonso is úgy döntöttek, hogy megpróbálják. Beatriz megőrizte függetlenségét, és újra a nevén szólította.

Úgy döntöttek, hogy mindkét esküvőjüket ugyanazon a napon tartják.

Ötvenen vettek részt. Kórházi kollégák, barátok, családtagok és a személyzet tagjai mind ugyanazon asztaloknál ültek.

Emiliano egy ideig bottal gyalogolt, és amikor elfáradt, egy székre ült. Senki sem állította ezeket a dolgokat a szertartás középpontjába.

Natalia egyszerű ruhát viselt. Beatriz elefántcsont színűt.

Ahogy a tánc elkezdődött, Alonso megvárta, hogy Beatriz kezet nyújtson neki.

Emiliano Natáliára nézett.

–Emlékszel, milyen rosszul kezdtük azt a keringőt?

– Túl gyorsan fordultál.

– Útban volt a ruhád.

A lány nevetett, és közelebb jött.

Évekkel később, amikor a gyerekeik arra kérték őket, hogy meséljék el, hogyan ismerkedtek meg, Natalia mindig ezzel a dallal kezdte. Emiliano visszanyerte a járásképességét, de sosem engedte, hogy a befejezés megváltoztassa a kezdet jelentését.

Nem várta meg, hogy felkeljen.

Azon a délutánon, amikor még mindig a levegőben lebegett a keze, és mindenki másfelé nézett, Natalia odament hozzá, hogy megkérdezze, akar-e táncolni.