1. RÉSZ

– A személyzet gyermekeinek nincs joguk a vendégekkel ülni! Menjetek vissza a konyhába, mielőtt valaki meglát!

Ezek a szavak szóhoz sem jutottak Martinától, a hároméves kislánytól, aki egész délután a karácsonyi ajándékára várt.

Szenteste volt egy luxusbirtokon Rocafortban, Valencia külvárosában. Egy hatalmas, kivilágított fa alatt a vállalkozók, alkalmazottak és rokonok gyermekei bontogatták az ajándékokat, miközben szüleik fényképezték őket.

Mindenkinek volt ajándéka.

Mindenki, kivéve Martinát.

Piros ruhájában és szépen kifényesített cipőjében a kislány panasz nélkül várt. Az anyja megígérte neki, hogy a Mikulás nem feledkezik meg róla, ha jó lesz.

Ezért, amikor véget ért az osztogatás, félénken odament Beatriz Salcedohoz, az ünnepség szervezésével megbízott személyhez.

– Asszonyom, elfeledkezett rólam a Mikulás?

Beatriz alig nézett fel a mappájából.

– Nincs olyan csomag, amin a neved szerepelne.

– De anya azt mondta, hogy jön…

– Anyádnak meg kellene tanítania, hogy ne zavarj senkit.

Martina visszatért az ablak melletti padra. Üres kezeire nézett, és az ujjai közé rejtette az arcát.

Nem tudtam, hogy a szoba másik végéből Adrián Valcárcel végignézte az egész jelenetet.

39 évesen Adrián egy befolyásos, a valenciai kikötőhöz kötődő szállítmányozási és logisztikai vállalatokból álló csoportot vezetett. Vezetékneve tiszteletet, de félelmet is keltett. Kétes vállalkozásokat örökölt, árulásokat élt túl, és megtanult bizalmatlan lenni még a legközelebbi munkatársaival szemben is.

Luxusban élt, bár évekig senki sem várt rá éjszaka.

Az ünneplés az ő ötlete volt. Kifejezetten elrendelte, hogy alkalmazottai minden gyermeke ajándékot kapjon, szüleik helyzetétől függetlenül.

Odalépett Martinához, és leült mellé.

– Miért vagy itt egyedül?

– Szerintem a Mikulás nem tudja, hogy ebben a házban lakom.

Adrian hallgatott.

– És mit szeretnél, hogy hozzak neked?

A lány néhány másodpercig gondolkodott.

– Néhány új kesztyű.

-Neked?

Martina megrázta a fejét.

– Anyának. Sok mosogatást végez, és nagyon vörös a keze. A kesztyűje elszakadt, de azt mondja, nem fáj. Szerintem azért hazudik, hogy ne legyek szomorú.

Adrian váratlanul meghatódott.

Megkérdezte a nevét, és megtudta, hogy Elena Ramos lánya, akit hat hónappal korábban vettek fel.

Azonnal felhívta Beatrizt.

Az illetékes személy megerősítette, hogy Elena nem nyújtotta be a karácsonyi regisztrációt határidőn belül.

De amikor Sergio Beltrán, a biztonsági tiszt, átnézte az eredeti feljegyzést, valami mást talált.

Az űrlapot október óta aláírták, lepecsételték és jóváhagyták.

Valaki szándékosan eltávolította Martina nevét a végleges listáról.

Tomás Ferrer, pénzügyi igazgató és Adrián 12 évig bizalmasa, nyugodt mosollyal közbeszólt.

– Ne csinálj botrányt egy adminisztratív hibából, Adrian. Karácsony van.

Adrian azonban már elrendelte a dokumentumok felülvizsgálatát.

És amit Sergio egy belső feljegyzésben talált, ráébresztette, hogy semmi véletlen nem történt az egészben.

Elena neve mellett egy kézzel írott utasítás jelent meg:

„Tartsd távol az irodáktól. Rá kell venni, hogy január előtt hagyja el az ingatlant.”

Valaki el akarta pusztítani azt az anyát.

És Adrian még mindig nem volt tudatában annak, hogy a felelős személy évek óta az ő asztalánál ült.

2. RÉSZ
Adrian a konyhában találta Elenát, aki egy mosogatnivalókkal teli mosogató fölé görnyedt. Míg a többi alkalmazott a karácsonyt ünnepelte, ő már öt órája hideg vízzel dolgozott.

29 éves volt, az arca kimerült volt, és apró repedések voltak az ujjain.

Amikor meglátta a tulajdonost belépni a lányával, elsápadt.

– Valcárcel úr, ha Martina megbántotta, elnézést kérek.

–A lányod nem tett semmi rosszat. Tudni akarom, miért dolgozol, miközben mindenki más jól érzi magát a bulin.

Elena lesütötte a tekintetét.

– Beatriz megparancsolta, hogy fejezzek be mindent. Ha tiltakozom, elveszíthetem a szállásunkat.

Adrian ekkor megértette, hogy az ajándék hiánya csak a probléma egy részét képezi.

Megparancsolta Elenának, hogy pihenjen, majd elvitte anyát és lányát egy Valencia belvárosában található, még nyitva tartó üzletbe.

Martina egy kis doboz akvarellfestéket és egy vázlatfüzetet választott.

– Valami szépet szeretnék festeni anyának.

Utána Adrián segített neki gyapjúkesztyűt választani Elenának.

Amikor a lány átadta őket, az anyja sírni kezdett.

– Most már nem lesz hideg a kezed.

Elena hónapok óta először érezte úgy, hogy valaki látta a szenvedését.

De ez a boldogság nem tartott sokáig.

Miközben visszatérőben voltak a farmra, Tomás diszkréten felhívta Beatrizt.

– Sikerült felkeltened Adrián érdeklődését iránta. Most pedig van egy problémánk.

– Mit akarsz, mit tegyek?

– Abba kellene hagynia az áldozatként való viselkedést.

Röviddel ezután egy ezüstóra, amely Adrian apjáé volt, eltűnt a hálószobájából.

Beatriz megszervezte a személyzeti öltözőszekrények ellenőrzését.

Az óra Elena holmijai között jelent meg.

– Tolvaj! – jelentette ki több alkalmazott előtt. – Kihasználta a lányát, hogy megtévessze Mr. Valcárcelt!

Elena kétségbeesetten tagadta a vádat.

Adrian elrendelte, hogy vigyék be az irodájába.

Tomás ott utalt arra, hogy a fiatal nő engedély nélkül lépett be az adminisztratív irodákba is.

Ez a kijelentés megváltoztatta Elena arckifejezését.

–Bementem, mert Beatriz azt mondta, takarítsak ki egy lerobbanás után. Találtam egy számlát a padlón.

Tamás abbahagyta a mosolygást.

„Milyen számlát?” – kérdezte Adrian.

– Egy a Transportes Levante Sur-tól. Mielőtt idejöttem, ott dolgoztam. A cég 7 éve bezárt, de az a számla nemrégiben készült, és hatalmas összegről szólt.

Elena nyelt egyet.