– Amikor megkérdeztem Beatrizt, azzal fenyegetőzött, hogy kidobja Martinát az utcára.

Adrian Tomásra nézett.

Ez a cég az apjának dolgozott.

És a hivatalos feljegyzések szerint évek óta feloszlott.

„Független ellenőrzést akarok” – parancsolta.

Tomás bólintott, nyugodtságot színlelve.

Az irodából távozva azonban egy magántelefonról hívást kezdeményezett.

– Felfedezték az egyik fedőcégünket.

A vonal másik végén Ricardo Lobo, a szervezett bűnözéshez köthető üzletember válaszolt, aki évek óta próbálta ellenőrizni Adrián kereskedelmi útvonalait.

„Akkor szerezd vissza a dokumentumokat, Tomás. Mert ha Valcárcel megtudja, hogy ki kapja a pénzt, senki sem úszhatja meg ezt.”

3. RÉSZ
Azon a reggelen Adrián Valcárcel rájött, hogy élete legrosszabb árulása nem egy ellenségtől származott, hanem valakitől, akit a családja részének tekintett.

Sergio azzal kezdte, hogy ellenőrizte a biztonsági kamerákat.

A felvételeken látható volt, ahogy Beatriz röviddel az óra megjelenése előtt belépett a tanári öltözőbe. Néhány percig ott maradt, majd távozott, folyamatosan a folyosót nézegetve.

Eközben egy másik kamera Elenát mutatta, amint a konyhában dolgozik.

Semmilyen kép nem helyezte volna őt Adrian hálószobájának közelébe.

„Valaki azért szervezte meg mindezt, hogy hiteltelenné tegye őt” – zárta Sergio.

Szabálytalanságokat is találtak a bérszámfejtésében. Hónapokig levontak összegeket a fizetéséből állítólagos károk, nem létező késedelmek és olyan egyenruhák miatt, amelyeket soha nem kapott meg.

Négy másik alkalmazott is hasonló helyzetbe került.

Adrian szégyellte magát.

Évekig azzal dicsekedett, hogy cégei minden lépéséről tud, de még azt sem tudta, mi történik a saját tető alatt.

A könyvvizsgáló első jelentése délelőtt érkezett meg.

A Transportes Levante Surt felszámolt cégként tartották nyilván, de a neve továbbra is szerepelt több millió dolláros tranzakciókban. A kifizetések több közvetítő cégen keresztül haladtak, mielőtt Ricardo Lobóhoz köthető számlákon kötöttek volna ki.

Az engedélyeket Tomás Ferrer vezette osztálytól kaptuk.

Adrian percekig elmélázott a dokumentumokon.

Emlékezett apja temetésére, amikor Tomás mellette maradt, míg a többi üzlettárs elhagyta a vállalkozást.

Emlékezett az együtt töltött estékre, a hűségfogadásokra, és azokra az időkre, amikor megvédte azt a férfit minden gyanútól.

Rábízta a cégeit, a titkait és a háza kulcsait.

Tomás pedig ezt a bizalmat arra használta fel, hogy meggazdagodjon, és ezzel egy olyan versenytársat etessen, aki el akarta pusztítani őt.

Adrian felhívta az ügyvédjét.

– Mindent dokumentálni akarok. Nem lesznek semmilyen magánmegállapodások, amelyek ezt eltitkolnák.

Az ügyvéd a bizonyítékok megőrzését, az iratok védelmét és egy hivatalos panasztételt javasolt.

A pénzügyi tranzakciók másolatát egy titkosított memóriában tárolták az irodai széfben.

Tomás azonban felfedezte, hogy egy külső könyvvizsgáló vizsgálja felül a régi műveleteket.

Rájött, hogy Elena megfélemlítése már nem elég.

Vissza kellett szereznem ezt az emléket, mielőtt a hatóságok kezébe kerül.

Ugyanazon a délutánon még egy utolsó manővert szervezett.

Egy férfi, aki a főraktár vezetőjének adta ki magát, felhívta Adriánt, hogy tájékoztassa őt egy súlyos incidensről a kikötői létesítményekben. Amíg a tulajdonos oda tartott, több férfi is belépett az épületbe a karbantartó bejáraton keresztül.

Beatriz segítené a belépést.

Minden tökéletesen kiszámítottnak tűnt.

Kivéve Martinát.

A kislány a szobájában volt, és az Adriántól kapott akvarellfestékekkel festett. Elena ruhákat csomagolt, mert Sergio elintézte, hogy ideiglenesen mindketten a birtok egy biztonságosabb részére költözzenek.

Martina kiment a folyosóra vizet keresni.

Amikor elhaladt egy kiszolgálóajtó mellett, meglátta Beatrizt, aki egy idegennel beszélgetett.

A férfi sötét kabátot viselt, és egy sebhely éktelenkedett az álla mellett.

Beatriz átnyújtott neki egy belépőkártyát.

– Amikor Mr. Valcárcel autója elmegy, várjon 10 percet. A riasztó kikapcsol.

Martinának azonnal eszébe jutott valami, amit az édesanyja mondott neki, még kicsi kora óta: soha ne nyissa ki az ajtót idegeneknek, és ne titkolózzon idegen emberekkel kapcsolatban.

Visszaszaladt.

– Anya! Az a gonosz hölgy adott egy kulcsot egy úriembernek!

Elena megpróbálta megnyugtatni, de a lány megismételte a hallott szavakat.

Túl sok véletlen egybeesés.

Túl sok probléma van, mióta megtaláltam azt a számlát.

Elena rájött, hogy figyelmeztetnie kell Adriant.

Kézen fogta Martinát, és a főbejárat felé indult.

Beatriz azonban megjelent a folyosón.

– Hová gondolod, hogy mész?

– Beszélnem kell Mr. Valcárcellel.

– Eleget okoztál már bajt. Menj vissza a szobádba.

– A lányom valami fontosat látott.

Beatriz egy lépést tett felé.

– Ha továbbra is vádaskodsz, holnap kint leszel ebből a házból.

Martina ekkor meglátta Adriánt az ajtóban, amint be akart szállni a kocsiba.

Kiszabadult az anyja kezéből, és felé rohant.

– Adrian úr, ne menjen!

Az üzletember lehajolt.

– Mi a baj, kicsim?

„Van egy férfi, aki nem lakik itt. Beatrizné adott neki egy kulcsot, és azt mondta, majd bejön, amikor elmész.”

Adrian a folyosó felé nézett.

Az arckifejezése megváltozott.

Személyesen felhívta a raktárvezetőt.

A férfi zavartan válaszolt.

Nem történt incidens. Senki sem sérült meg. A létesítmények zavartalanul működtek.

Adrián megértette, hogy távol akarják tartani a farmtól.

– Sergio, azonnal ellenőrizd a karbantartási hozzáférést. És hívd a 112-t.

A megfigyelőegység megerősítette, hogy valaki Beatriz hitelesítő adataival kikapcsolta a riasztórendszer egy részét.

Egy ismeretlen furgon állt meg éppen a szervizút mellett.

Adrian elrendelte a hozzáférési pontok lezárását, és a munkások biztonságos területre költözését.

De a betolakodóknak már sikerült bejutniuk.