Ami azonban végül tönkretette a házasságukat, az az volt, hogy felfedezték, Marcos anyja dokumentumait használta fel finanszírozás megszerzésére anélkül, hogy tájékoztatta volna őt.

Egyik este Paula felhívta Ariadnát.

–Beszélnem kell veled.

-Beszél.

–Marcos azt mondja, hogy mindez a te hibád. Ha nem jöttél volna vissza, senki sem szenvedne.

Ariadné hallgatott.

– De megtaláltam a banki leveleket – folytatta Paula. – Elrejtettem őket egy mappában az irodámban.

–És mire számítottál? Egy magyarázatra, ami igazolja, amit anyával tettél?

Paula sírni kezdett.

– Semmit sem tudtam a biztosításról vagy a kölcsönről.

– De tudtad, hogy a garázs mellett alszik. Tudtad, hogy elvetted a névjegykártyáját. És tudtad, hogy fél.

A nővérének egy kis időbe telt, mire válaszolt.

-Igen.

Ez a szó fájdalmasabb volt bármilyen kifogásnál.

–Akkor te is felelős vagy, Paula.

Ariadna letette a telefont.

Régóta védte a húgát. Gyerekkorukban Paulának mindig sikerült rávennie az anyját, hogy megvédje, még akkor is, ha összetört valamit, vagy hazudott.

Ariadna mindenféle ellenvetés nélkül elfogadta a szerepet.

De Paula védelmének ára most Teresa méltósága volt.

És nem volt hajlandó újra fizetni érte.

A következő hetek nyilatkozatokat, banki jelentéseket és további ügyvédekkel való találkozókat hoztak.

Marcost a Teresa adataival végrehajtott műveletek és az állítólagosan hamisított dokumentumok miatt vizsgálták.

Paula beleegyezett az együttműködésbe, és beismerte, hogy az anyjának szánt pénzt anélkül használta fel, hogy engedélyt kért volna tőle.

A biztosítótársaság megerősítette, hogy a kedvezményezettváltás még nem fejeződött be.

Teresa továbbra is a biztosított maradt, és megtartotta az általa választott megnevezést.

A felhalmozott bizonyítékok és a folyamatban lévő polgári peres eljárás után Marcos végül elfogadta az ingatlanról történő kilépéshez szükséges, jogi segítséggel hivatalossá tett megállapodást.

Nem azért ment el, mert megértette a kárt, amit okozott.

Akkor ment el, amikor már nem volt kényelmes számára ott maradni.

Paula röviddel ezután elment.

A pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatos eljárás folytatódott, függetlenül attól, hogy mindketten elhagyták a házat.

Amikor Ariadna megkapta a kulcsokat, először lépett be anélkül, hogy zenét, vitákat vagy parancsokat hallott volna.

A ház majdnem üres volt.

Néhány bútor eltűnt, és olyan károk keletkeztek, amelyeket meg kellett javítani.

A hálószobában egy komód mögött talált egy régi fényképet a szüleiről.

Az édesanyja mosolyogva, kék ruhában jelent meg a férfi mellett, akivel 34 évig voltak együtt.

Ariadna az ingujjával törölgette a poharat.

Aztán megértette, hogy a nővére és Marcos valami szörnyűséget vittek véghez: azt az otthont, amelynek Teresát kellett volna védenie, olyan hellyé változtatták, amely folyamatosan a megaláztatására emlékeztette.

Ezért döntött úgy, hogy nem készít elő semmilyen meglepetést.

Amikor visszatért a szállodába, leült az anyjával szemben.

– A ház szabad. De szeretnék kérdezni valamit.

—Mi történik?

– Tényleg vissza akarsz jönni?

Terézia lassan felemelte a tekintetét.

– Választhatok?

-Természetesen.

Az idős asszony elgondolkodva maradt.

Végül így válaszolt:

– Igen. Vissza akarok menni. De ezúttal úgy akarom berendezni a házamat, ahogy nekem tetszik.

Ariadna könnyein keresztül mosolygott.

– Akkor úgy lesz.

Egy napsütéses szombaton tértek vissza.

Teresa a saját kulcsaival nyitotta ki az ajtót.

Körbejárta a nappalit, megsimogatta a kanapé támláját, majd bement a konyhába.

Fájdalmas emlékek kavarogtak mindenhol.

De ott voltak még a magasságjelek is, amiket egy ajtó mellé készített, amikor a lányai kicsik voltak, a családi fényképek és egy régi tányérkészlet, ami az édesanyjáé volt.

Amikor megérkezett a hálószobába, Ariadna megkérdezte tőle, melyik bútort szeretné megtartani.

Terézia meglepte őt.

– Jobban szeretek abban a szobában aludni, ami a kertre néz.

– Az, amelyik a garázsban van?

-Igen.

– Anya, arra kényszerítettek, hogy ott élj.

– Tudom. De az ablakából láthatod a jacaranda fát, amit apád ültetett. Mindezek előtt szerettem ott ülni és olvasni.

Ariadna tiltakozni próbált.

Terézia felemelte a kezét.

– Nem akarom, hogy ők döntsék el, melyik emlékeket tarthatom meg.

Így alakították át a szobát.

Vettek egy kényelmes ágyat, egy zöld karosszéket, fehér függönyöket és egy lámpát az esti olvasáshoz.

Elvitték a Marcos által hátrahagyott tárgyakat is, és egy kis sarkot készítettek Teresa kedvenc növényeinek.

Évek óta először az idős asszony személyesen választotta ki, hová helyezze az egyes tárgyakat.

Ariadnának sikerült átszerveznie munkájának egy részét, hogy hosszú időszakokat tölthessen Valenciában.

Nem mondta fel a szakmai életét, és nem tette édesanyját is tőle függővé.

Egyszerűen csak elkezdett jelenlévőbb lenni.

Vasárnaponként sült rizst főztek és együtt ettek a teraszon.

Teresa újra ellátogatott a piacra, folytatta a találkozóit régi barátaival, és beiratkozott egy fazekasműhelybe.

Először még azt kérdezte, hogy vehetne-e valamit.

Ariadné mindig ugyanazt a választ adta:

– A te pénzed, anya.

Idővel Teresa abbahagyta az engedélykérés kérését.

Négy hónap telt el, mire beleegyezett, hogy fogadja Paulát.

A kislánya egy délután megérkezett, feldagadt szemekkel és egy mappával a hóna alatt.

Nem vitt magával semmilyen ajándékot.

Válogató eljárást indított, és adminisztratív asszisztensként helyezkedett el egy klinikán.

Azt is beleegyezett, hogy időszakos kifizetések útján visszafizeti a jogtalanul felhasznált összegeket.

Teresa a teraszon fogadta.

„Leülhetek?” – kérdezte Paula.

-Igen.

Néhány percig az időjárásról és a munkáról beszélgettek.

Paula végül abbahagyta a kezei nézését.