– Kirúgtak! És huszonötezer pesóval tartozol nekem a tortáért.

– A barátnő dobta ki.

–Nem érdekel! Behoztad a fiadat!

Letette a telefont.

Mariana Mateóval ült egy padon, amíg megvárták, hogy a barátjuk, Lucia felvegye őket.

– Anya – kérdezte a fiú –, az a férfi az apám volt?

Mariana érezte, hogy összeszorul a torka.

-Igen szerelmem.

Mateo az útra nézett.

– Akkor miért ment el megint?

Ez a kérdés jobban fájt neki, mint az éjszaka összes megaláztatása.

Hajnali háromkor Alejandro a nászszobában ült, miközben Valeria kétségbeesetten nézegette a telefonját.

„A videónak már több mint egymillió megtekintése van!” – kiáltotta. „Mindenki azt mondja, hogy rosszul bántam egy gyerekkel.”

– Olyan helyzetbe sodortad, amit nem ő teremtett.

– Nem a gyereket löktem meg! A tortát löktem meg!

– És megaláztad őt mindenki előtt.

Valeria megvetően nézett rá.

– Szóval most jobban törődsz azzal a gyerekkel, mint a feleségeddel?

Alejandro hallgatott.

„Holnap közzétesznek egy nyilatkozatot, amelyben azt állítják, hogy ez a nő megpróbált zsarolni minket” – parancsolta.

– Nem fogok hazudni.

– Akkor apám visszavonja a befektetését.

Alejandro felállt.

– Vond vissza.

Valéria szóhoz sem jutott.

Most először értette meg, hogy a pénz már nem elég ahhoz, hogy irányítsa őt.

Másnap reggel Mercedes megjelent Mariana kis szobájában.

Egy elegáns táskát és egy vastag borítékot cipelt.

– Itt van ötszázezer peso – jelentette be. – Fogd a pénzt, költözz el messzire, és soha többé ne menj Alejandro közelébe.

Mariana a borítékra nézett.

Egész éjszakákat töltött azzal, hogy aggódott Mateo lakbére, étele és fogászati ​​kezelése miatt.

Ötszázezer peso sok mindent megoldana.

De azt az egyet nem.

– Tartsd meg a pénzed.

Mercedes összevonta a szemöldökét.

– Úgy gondolod, hogy ez nem elég?

– A fiam nem eladó.

– Az a gyerek soha nem fogja viselni a vezetéknevünket.

Marianna nyitotta ki az ajtót.

– Tíz évvel ezelőtt elvetted tőlem a férjemet. Most nem engedem, hogy elvedd a fiam méltóságát.

Mercedes kiviharzott.

Három nappal később a szoba tulajdonosa bejelentette, hogy el kell költöznie.

– Sok pénzt ajánlottak nekem ezért a helyért – ismerte el, kerülve a tekintetét. – Sajnálom.

Marianna azonnal megértette.

Mercedes beváltotta a fenyegetését.

Munka és otthon nélkül ideiglenesen elfogadott egy szobát egy civil szervezet által működtetett anyák és gyermekek számára fenntartott menhelyen.

Lucía segített neki cipelni a kevés holmiját.

Amikor Alejandro megérkezett, hogy megkeresse, üresen találta a szobát.

A tulajdonos végül bevallotta, hogy egy elegáns nő fizetett neki, hogy Mariana távozzon.

Alejandro mélységesen szégyellte magát.

Nem volt elég tíz év veszteség.

Saját családja továbbra is tönkretette Mariana életét.

Még aznap délután megtalálta Luciát.

Kinyitotta a lakása ajtaját, és hidegen nézett rá.

– Nézd csak. A szálloda ura.

– Beszélnem kell Marianával.

– Miért? Hogy ismét elhagyja őt?

– Tudni akarom, hogy Mateo a fiam-e.

Lucia keserűen felnevetett.

– Mariana betegen dolgozott, eladta a holmiját, hogy gyógyszert vehessen, és álmatlan éjszakákat töltött. És tudnod kell, hogy a gyerek a tiéd-e?

– Nem tudtam, hogy létezik.

– Ezt te mondod.

Végül megadta neki a menhely címét, de figyelmeztette:

– Ha újra megbántod őket, semmilyen pénz nem lesz elég a kár helyreállítására.

Alejandro aznap délután megérkezett.

Mariana beleegyezett, hogy egy kis szobában fogadja.

„DNS-tesztet akarok csinálni” – mondta. „Mindent én fizetek.”

Néhány másodpercig figyelte.

– Szükséged van erre a bizonyítékra. Soha nem voltak kétségeim efelől.

–Biztosnak kell lennem, mielőtt odamegyek Mateóhoz.

– Tíz évvel ezelőtt neked is biztosnak kellett lenned. És úgy döntöttél, hogy néhány fénykép elég ahhoz, hogy elítélj.

Alejandro hallgatott.

– Írtam neked egy levelet a válás után – folytatta Mariana. – Mondtam, hogy terhes vagyok. Elmagyaráztam, mi történt abban a kávézóban.

– Melyik betű?

Marianna mozdulatlan maradt.

– Az, amelyet az osztályodnak küldtem.

– Soha nem kaptam tőled levelet.

– Anyád azt mondta, hogy elolvastad, majd kidobtad a kukába.

Alejandro arca elvesztette a színét.

– Mariana, esküszöm, soha semmit sem kaptam.

Néhány másodpercig egyikük sem szólt semmit.

Aztán Mariana rájött, hogy ez a nő nemcsak két férjet választott el egymástól.

Azt is megakadályozta, hogy egy apa találkozzon a fiával.

– Ha meg akarod tudni, mi történt – mondta végül –, kérdezd meg anyádat.

Alejandro azzal kezdte, hogy Don Ernestót kereste, egy korábbi családi sofőrt, aki már évek óta nyugdíjas.

A férfi az otthonában fogadta, Atlixco közelében.

Amikor Alejandro megemlítette a fényképeket, Ernesto letette a kávéscsészéjét az asztalra.

– Tudtam, hogy egyszer majd eljössz hozzám, és megkérdezed.

— Mit tudsz te?

Az öregember mély lélegzetet vett.

– Az édesanyád megkért, hogy vigyek el egy férfit abba a kávézóba. Egy színész volt, aki reklámokban szerepelt. Elvittem egy fotóst is.

Sándor érezte, ahogy a vér lüktet a halántékában.

– Anyám bérelte fel azt az embert?

–Igen. Fizetett neki, hogy odamenjen Marianához, és úgy tegyen, mintha ismerné.

– És a fényképek?

– Ő is fizetett értük.

Ernesto eltakarta az arcát a kezével.

„Bocsáss meg. Szükségem volt az állásra. A feleségem beteg volt. Az anyád azzal fenyegetett, hogy kirúg, ha megszólalok.”