„Ebéd után aláírjuk” – döntött Don Rafael. „Ma visszatért a lányom, és szeretném bemutatni neked. Át fogja nézni velem a projekt elszámolásait.”

Alejandro alig leplezte türelmetlenségét. Nem akart megismerkedni egy fiatal nővel, aki csak annyi udvariasságból mosolygott étkezés közben. Alá akarta írni a papírokat, visszatérni a birtokára, és elfelejteni a ködben hátrahagyott nő tekintetét.

Az ebédlő ajtajai kinyíltak.

Leonor, aki elegáns sötétkék selyemöltönyben volt, felállt az asztaltól.

Alejandro megállt a küszöbön.

A titkárnő a hátába ütközött. Doña Mercedes a tányérjára ejtett egy teáskanálnyit. Don Rafael a vendégére nézett, majd a lányára, és rájött, hogy ismerik egymást.

– Leonor – mondta –, bemutatom Alejandro Castañeda urat, a San Gabriel tulajdonosát és új partnerünket.

Leonor úgy érezte, mintha nem kapna levegőt. A férfi, aki vezetéknév nélkül mutatkozott be, a híres földbirtokos volt, akinek az aláírása megváltoztathatta volna az egész régió sorsát.

—Don Alejandro.

– Leonor kisasszony.

Lehajtotta a fejét, de a szeme egészen mást árult el, mint a hangja hidegsége.

Evés közben Don Rafael a csatornáról és az aratásról beszélt. Alejandro alig vette le a szemét Leonorról.

– Biztosan kimerítő volt az utazásod – jegyezte meg az apa. – Az utak teljesen elpusztultak.

– A vihar arra kényszerített, hogy egy fogadóban töltsem az éjszakát – felelte Alexander. – A társaság azonban rendkívüli volt.

Leonor a tekintetét állta.

– A késések kellemesek lehetnek. A búcsúzkodás általában kevésbé kellemes.

A titkárnő köhintett, hogy leplezze a meglepetését.

– Beosztások és szerződések szerint szerveztem az életemet – vallotta be Alejandro. – Ma már kezdem azon tűnődni, hogy vajon egy férfi képes-e ellátni a kötelességeit anélkül, hogy feláldozna mindent, ami értelmet ad a teljesítésüknek.

Don Rafael kortyolt egyet a borból, hogy elrejtse a mosolyát.

Amikor véget ért az étkezés, Leonor felállt.

– Hagyom, hogy befejezzék a dolgukat.

Alexander figyelte, ahogy a nő az ajtó felé sétál, és eszébe jutott, ahogy a hintója eltűnik a ködben. Rájött, hogy harmadszorra is el fogja követni ugyanazt a hibát.

Olyan hirtelen állt fel, hogy a szék súrolta a padlót.

Fogta a tollat, aláírta a dokumentumokat, és Don Rafaelhez fordult.

– A megállapodás véglegesítve. A csatorna megépül, és San Gabriel családjai megtarthatják földjeiket.

– Nagyon határozott aláírás – jegyezte meg Rafael.

– Mert van egy másik döntésem, amit túl sokáig halogattam. Ha megbocsátanak, szeretnék beszélni a lányával a kertben.

A titkárnő elsápadt. Doña Mercedes kinyitotta a száját, de Don Rafael felemelte a kezét.

–A lányomnak nincs szüksége az én engedélyemre ahhoz, hogy eldöntse, kivel sétál. A sajátjára van szüksége.

Alexander Leonorra nézett.

–Akkor majd megkérdezem tőle. Eljönne velem?

Leonor elfogadta.

Elsétáltak a bugenvilleakertbe. A levegőben nyirkos föld illata terjengett. Miután eltávolodtak az ablakoktól, Alejandro minden formaságot félretett.

– A fogadóban azt hittem, a becsületet választom. Ha késlekedem az aláírással, a munka kárba vész, és sok családnak kell megfizetnie az árát.

– Nem hibáztatom azért, hogy elment.

–De hibáztatom magam, amiért nem kértem címet. A kötelességet ürüggyé alakítottam a bujkálásra.

Óvatosan megfogta Leonor kezét.

– Amikor kinyílt az ebédlő ajtaja, megértettem valamit. Hiábavaló lesz teljesíteni minden kötelezettségemet, ha olyan életet építek, amelyben egyetlen pillanat sincs, ami az enyém lenne.

– Nem akarom, hogy feladja a felelősségét miattam.

–Nem akarom elhagyni őket. Nem akarom többé felhasználni őket arra, hogy elmeneküljek attól, ami boldoggá tesz.

Alejandro mély levegőt vett.

„A gőzhajón egyszerűen Alexander lehettem. Az akarok maradni, amikor veled vagyok. Könyvekről akarok beszélgetni, meghallgatni az ötleteidet, és elfogadni, hogy valószínűleg a szerződéseim felében hibákat fogsz találni. Megengednéd, hogy udvaroljak neked?”

Leonor könnyeket érzett a szemében, de elmosolyodott.

— 1 feltétellel.

– Bármelyikük is.

–Soha nem fog arra kérni, hogy mondjak fel, vagy tegyek úgy, mintha kevesebbet tudnák, csak hogy megvédje a büszkeségét.

– Azt akarom, hogy te vezesd velem a csatorna projektet.

–Akkor igen, Alejandro. Udvarolhatsz nekem.

Ajkához emelte a kezét, és olyan gyengédséggel csókolta meg, amiben minden benne volt, amit a kikötőben nem mert kimondani.

Miután visszaértek a házba, a titkárt ott találták, amint az órával a kezében várakozott.

– Don Alejandro, ha 10 perc múlva indulunk, akkor is tarthatjuk magunkat a menetrendhez. Holnap megbeszélésed van a fővárosban.

Alejandro elővette az aranyóráját. Leonor emlékezett a fedél lecsukódásának hangjára Veracruzban, és attól tartott, hogy ugyanaz a korlát emelkedik majd újra közéjük.

De Alejandro nem nézte meg az időt.

– Küldjön egy táviratot. Ön fogja átvenni a dokumentumokat, és elnökölni fog a gyűlésen a nevemben.

– És mit mondjak, ha kérdezősködnek felőled?

Alexander megfogta Leonor kezét.

– Mondd, hogy hosszú évek óta most vagyok először pontosan ott, ahol lennem kell.

A következő hónapokban az udvarlás a csatorna építésével párhuzamosan haladt. Eleanor áttekintette a költségvetéseket, tisztességes béreket tárgyalt ki, és rávette a földbirtokosokat, hogy építsenek iskolát a munkások lakóháza közelében. Alexander felfedezte, hogy a döntéshozatal megosztása nem csökkentette a hatalmát; sőt, ésszerűbbé tette azt.

Egy évvel később házasodtak össze, amikor először folyt víz San Gabriel száraz földjein. A családok a csatorna partján ünnepeltek, zene, virágok és étellel megrakott asztalok között.