Már jóval azelőtt megtanulta megfigyelni az ideges férfiakat, hogy megismerkedett Estebannal. Az apja kártyajátékokat szervezett otthon. Gyerekként tudta, hogy az apja már az este vége előtt veszített: eltúlzott kedvességgel kezdett bánni vele, és folyamatosan a telefonját nézegette.

Ugyanez a nyugodt színlelési kísérlet tükröződött Carmelo Duarte arcán is, aki a déli raktárakért felelt.

Túl sokat nevetett. Nem tette le a poharát az asztalra. A felesége, Isabel, szorosan szorította a táskáját a testéhez.

– El akarnak menni – mondta Valeria.

Esteban a szeme sarkából rájuk pillantott.

– Mindenki el akar menni.

– De a szervizkijárat felé néz. És a nő már egy ideje üzenetre vár.

– Ez semmit sem bizonyít.

–Tudom. Az apám is bűntudatosnak tűnt, amikor csak pénzzel tartozott.

Esteban figyelte.

Most először tűnt úgy, mintha nem mérné fel, mennyit bír el tőle. Figyelt rá.

Carmelo eltávolodott a csoporttól, és a hátsó folyosók felé indult.

Izabella bement az öltözőbe.

Esteban letette a poharát.

– Maradj Tomással.

– Követni fogod őt?

– Majd beszélek vele.

Egy pincér segítséget kért, mert az egyik vendég elájult. Tomás megfordult, hogy hívjon orvosi személyzetet.

Valeria látta Isabel eltűnését.

Követte őt.

Nem volt zseniális terve. Hallani akart valamit, hogy megerősítse, menekülnek-e. Azt mondta magának, hogy a fésülködőasztal még mindig egy esküvő része, és hogy egy gyémántokkal ékesített nő nem jelent akkora fenyegetést, mint egy fegyveres férfi.

Tévedett.

Isabel a tükör előtt állt, és eltette a telefonját.

„Felejthetetlen este” – jegyezte meg, amikor meglátta.

Valeria megnyitotta a csapot a mosogatóban, hogy megnedvesítse a csuklóját.

– Nem egészen erre számítottam.

– Senki sem tudja, kivel fog összeházasodni, amíg túl késő nem lesz.

Isabel ellenőrizte, hogy nála vannak-e a kocsikulcsok.

– Elmész anélkül, hogy megkóstolnád a tortát?

– Carmelo nem érzi jól magát.

Valeria bólintott, és az ajtó felé indult.

Aztán Izabella hozzátette:

– Legalább a férjednek szerencséje volt. Egy kicsit feljebb, és a golyó nem találta volna el a virágokat.

Valéria megállt.

A vendégek hallottak egy lövésről odakint, de senki sem mondta el, mi találta el a dolgot, vagy hol voltak a menyasszony és a vőlegény, amikor történt. Isabel a tánc alatt a szomszéd szobában maradt; Valeria emlékezett rá, hogy utána bejött, Domingo mögött.

A tükörön keresztül nézte a lányt.

– Honnan tudod, hogy hová csapódott?

Izabella megállt a mozdulatlanná dermedve.

– Mondták nekem.

-WHO?

Isabel keze benyúlt a táskába.

Valeria meglátta a fémet, és felé vetette magát.

A lövés szilánkokra tört a tükör egy darabját. A zaj megdöbbentette a lányt. A mosogatónak küzdötték magukat, megcsúsztak, és egy kárpitozott pad mellé estek.

Valeria ütést érzett a bordáiban. Kétségbeesetten lökte el magától a fegyvert. Isabel elvesztette az egyensúlyát, és a bútor szélének ütközött.

A fegyvert a földön hagyták.

Néhány másodpercig Valeria nem tudott mást tenni, mint lélegezni.

Izabella mozdulatlan volt, de lélegzett.

A telefon leesett, a képernyője még bekapcsolva volt. Egy másik üzenet jelent meg a megkezdett beszélgetés felett.

„Újratöltök. A lövöldöző már elment. Siess!”

Valeria felvette a telefont és segítségért kiáltott.

Tomás és egy őr szinte azonnal megérkeztek. A nő Isabelre szegezte a fegyvert.

„Orvosra van szüksége. És meg kell találnunk Estebant.”

A konyha közelében találták meg.

Odalépett hozzá, amikor meglátta kócos, apró vágásokkal a karján.

-Mi történt?

Valeria átnyújtotta neki a telefont.

Nem tudott megszólalni, amíg a férfi a vállára nem tette a kezét.

Isabelnél fegyver volt. A férje a háta mögött várja.

Esteban elolvasta a beszélgetést. Korábbi üzenetek érkeztek a tánc időpontjáról és a támadó távozásáról.

Thomas embereket küldött, hogy keressék meg az orvost és biztosítsák az öltözőt.

Esteban Valeriához fordult.

– Itt maradsz.

A ruhája ujját fogta.

– Soha többé ne hagyj sötétben.

Mielőtt válaszolhatott volna, Tomás kapott egy hívást.

Carmelo nem volt egyedül a rakodóterületen.

És épp most utasította őket, hogy nyissák ki a hátsó ajtót.

3. rész
Esteban Tomással sétált végig a folyosón. Valeria követte őket, míg egy őr meg nem állította egy kiszolgálóajtónál, ahonnan belátta a rakodóteret.

Nem tiltakozott. Most először értette meg a különbséget a részvételi szándék és a bekövetkező eseményekre való felkészülés között.

Carmelo egy működő teherautó mellett várakozott.

Amikor meglátta Stephent, felemelte a kezét.

– Izabellt kerestem.

– Megtaláltuk.

Carmelo ránézett a telefonra, amit Esteban kezében tartott.

Az arckifejezése megváltozott.

– Nem érted, mi történik.

– Magyarázd el nekem.

A sofőr megpróbált közbelépni, de Tomás elűzte a járműtől.

Carmelo addig hátrált, amíg a háta a teherautónak nem ütközött.

–Domingo meg akarta állítani a szerződéseiteket. Én csak…

—Domingo nem szerepel ezekben az üzenetekben.

Carmelo nagyot nyelt.

Valeria emlékezett rá, hogy az apja a bankot, a partnereit, sőt még az időjárást is hibáztatta, miután pénzt vesztett. Soha nem ezt a lapot választotta.

– A raktárakból loptál – mondta Esteban. – Ezért nem akartad, hogy az esküvő után ellenőrizzük a számlákat.

Carmelo elhallgatott.

A Robles családdal kötött szövetség magában foglalta a szállítási dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyek lehetővé tették a szállítmányok, hiányok és kifizetések összehasonlítását. Amit Valeria szabadságának eladásaként megtapasztalt, az évek óta tartó sikkasztás leleplezésével is fenyegetett.