„Téged választottalak” – mondta egykor a férj a beteg feleségének. Alig néhány hónappal később azonban a látvány, ahogy az asszony egy másik férfi oldalán ragyog a boldogságtól, teljesen összetörte a férfit.

– Szóval kicsiben kezdtük.

– A műtét mindent késleltethet.

– Amikor ez megtörténik, módosítani fogjuk a menetrendet. A váratlan események nem csak a betegekre jellemzőek.

Május végén Dr. Camila megerősítette, hogy a daganat zsugorodott, de nem annyira, hogy elkerülje a masztektómiát.

A „visszavonulás” szó visszhangzott Valeria fejében.

A kórházi fürdőszobában levette a zsebkendőt, megnézte a még meglévő néhány hajszálát, majd megérintette a jobb mellét. A tükör előtt sírt, amíg egy nővér meg nem kérdezte, szüksége van-e segítségre.

– Még öt percre van szükségem – válaszolta.

Aztán visszament az irodába és aláírta a meghatalmazást.

A műtét előtti este Adrián virágot és egy új válási ajánlatot küldött. Felajánlotta, hogy néhány hónapig megtartja a biztosítást, ha Valeria elismeri az átutalásokat házassági döntésként, és beleegyezik, hogy a pénz kevesebb mint felét kapja vissza.

Doña Rosa a kukába akarta dobni a virágokat.

– Vidd be őket a kórházba! – kérte Valeria. – Lesznek olyan betegek, akiknek nincsenek látogatóik, és akik élvezhetnék őket.

Elküldte az ajánlatot az ügyvédjének anélkül, hogy válaszolt volna Adriannak.

A műtét 4 órán át tartott.

Valeria felébredve erős nyomást érzett a jobb oldalán. Doña Rosa az ágy mellett ült, szemüvege ferdén volt, arca pedig kimerültségtől eltorzult.

– Az orvos azt mondta, hogy minden a tervek szerint ment.

Valeria megpróbált a takaró alá nézni.

– Még nem – suttogta.

Az anyja nem nyugtatta meg azzal, hogy még mindig ugyanolyan, vagy hogy minden rendben lesz. Csak fogta az ujjait és várt.

Napokkal később, amikor eljött a kötéscsere ideje a tükör előtt, Valeria nem ismerte fel azonnal a testét. A bőre begyulladt, öltésekkel és foltokkal tarkított.

– Azt hittem, felkészülök – mondta.

Doña Rosa a közelben maradt, de engedély nélkül nem nyúlt hozzá.

– A felkészültség nem azt jelenti, hogy semmit sem érzel.

Ximena aznap délután megérkezett egy Gabriel által küldött táskával. A táskában vásárlói vélemények, nagyobb betűkkel ellátott új címkék és egy rövid üzenet voltak:

„A polc továbbra is foglalt marad, amikor vissza szeretnéd vinni.”

Nem mondta, hogy Valeria bátor. Nem említette a sebhelyet, és nem ígérte meg neki, hogy örökké várni fog rá.

A cetlit az apja szakácskönyvében tartotta.

A következő hetek gyakorlatokkal, ismétlésekkel és apró előrelépésekkel teltek. Gabriel csak azután küldte el a rendeléseket, miután megkérdezte, mennyit tudnak legyártani. Néhány délutánon kávét hagyott a recepción; máskor pedig a vendégek helyesírási panaszainak listáját, hogy Valeria kijavítsa.

A barátság lassan valami többé változott.

Gabriel egy motorbalesetet szenvedett, ami némi nehézséggel járt. Egy évet töltött azzal, hogy hallgatta, mások hogyan döntenek helyette, mit tehet.

„Ezért próbálok kérdezni, mielőtt segítenék” – magyarázta egy délután. „Bár néha túl későn kérdezek.”

– Már nem tudom, hogyan tegyek különbséget az érdeklődés és a szánalom között.

–Sajnáltalak, levest hoztam neked, és azt mondtam, hogy harcos vagy. Aggodalomból megmentettem a kedvenc süteményedet, mielőtt Ximena eladta volna.

Gábriel meghívta vacsorára.

Valéria időt kért.

Mielőtt válaszolhatott volna, váratlan hírt kapott: Renata találkozni akart az ügyvédjével.

A nő a lakásvásárlási szerződéssel, a bútorokról szóló számlákkal és egy régi telefonnal érkezett.

– Tudtam, hogy még mindig házas vagy, és tudtam a rákról is – vallotta be. – Adrián ragaszkodott hozzá, hogy vége a kapcsolatnak, és csak addig marad veled, amíg el nem intézed a kezelésedet.

– Elhitted, mert így illett hozzád.

-Igen.

Valeriát meglepte a panaszmentes válasz.

Renata elmagyarázta, hogy Adrián munkabónuszként adta át a pénzt. Ő választotta ki a bútorokat, de nem tudta, hogy azokat egy örökségből fizetik.

– Amikor megkaptam az értesítést, arra kértek, hogy nyilatkozzak arról, hogy mindent Ön engedélyezett. Nem fogok hazudni.

Üzeneteket kézbesített, amelyekben Adrián ünnepelte, hogy átirányította a banki értesítéseket. Az egyikben ezt írta:

„A kemoterápia alatt Valeriának nem lesz ereje átnézni a számlákat.”

Voltak olyan beszélgetések is, amelyek során biztosította, hogy megvárja a biopszia eredményeit, mielőtt elhagyná, anélkül, hogy kegyetlennek tűnne a családjaikkal szemben.

A lopás eltitkolásának szándékát saját szavaikkal írták le.

– Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat – mondta Renata. – Beleegyeztem, hogy a kezelés alatt itt maradhass. De nem hagyom, hogy a nevemet használd a pénzed megtartására.

– Szerintem megbántad. Ez nem változtat azon, amit tettél.

-Tudom.

Renata aláírt egy nyilatkozatot, lemondott a lakáshoz fűződő minden jogáról, és anélkül, hogy bármi mást kérdezett volna, távozott.

Ugyanazon a délutánon Valeria beleegyezett, hogy vacsorázik Gabriellel.

Egy sugárterápiás kezelés befejezése után a férfi a kórház kertjében várt rá két üveg vízzel. Nem lépett be engedély nélkül, és a recepción sem kérdezősködött felőle.

– Nem akarom lemondani – mondta Valeria. – Csak le kell ülnöm pár percre anélkül, hogy beszélnék.

Gábriel leült mellé.

A telefon egy ismeretlen számról csörgött.

Adrian volt az.

–Ne tedd le. Renata elhagyott. Hibákat követtem el, de most már helyrehozhatjuk az életünket. Visszajöhetek, és veled lehetek a kezelésed hátralévő részében.

Valeria Gabrielre nézett, aki pár lépést hátrébb lépett, hogy a lány ne tudjon magához térni.

–A távozása nem nyitja ki újra az ajtót, amit bezártál.

– Még mindig szeretlek.