Öt évvel korábban elkezdtem befektetni a saját pénzem egy olyan néven, amelyet senki sem kötött Valeria Salgadóhoz.
„Északi Hold”.
Míg Eduardo havi tízezer pesót adott nekem abban a hitben, hogy tőle függök, Luna Norte több százmillió pesót kezelt, és hónapok óta diszkréten vásárolta a Grupo Ferrer részvényeit.
Amikor végre találkoztam Andréssel egy eldugott kávézóban az Óvárosban, alig ismertem fel.
Vékonyabb volt, öregebb.
Gyengéden átölelt, amikor meglátta a sebeimet.
Aztán letett egy USB-meghajtót az asztalra.
—Minden itt van.
Daniela és Ricardo babráltak a szüleim repülőgépének karbantartásával.
Fegyvercégeken keresztül fizettek kenőpénzt.
De Andrésnek volt egy másik igazsága is, ami még jobban fájt.
„Eduardo nem tudta, hogy meg fogják ölni a szüleinket” – magyarázta nekem. „Azt hitte, az egész egy pénzügyi művelet.”
Abszurd megkönnyebbülést éreztem, ami alig két másodpercig tartott.
Andrés folytatta:
– De Eduardo volt az, aki személyesen egyeztetett a bankokkal a Grupo Salgado hitelkereteinek felmondásáról. Csődbe vitte apámat. Cserébe Ricardo megígérte, hogy odaadja neki az ipari telket, amit akart.
A bátyámra néztem, képtelen voltam megszólalni.
– Nem Eduardo rendelte el a balesetet – mondta Andrés. – De ő nyitotta ki az ajtót.
Aztán rájöttem, hogy a férfit, akivel hat évig lefeküdtem, nem csapták be a kezdetektől fogva.
Először bűntárs volt.
Aztán ő lett a következő áldozat.
Andrés felém csúsztatott egy újabb dokumentumot.
Ez egy titkos szerződés volt.
Daniela több mint 1,8 milliárd pesóval tartozott a Grupo Ferrernek a Ricardo által ellenőrzött vállalatoknál.
A határidő már csak néhány hét múlva volt.
Ha Eduardo nem fizet, elveszíti az irányítást a saját cége felett.
A bátyám rám meredt.
– Daniela belülről tette tönkre a családunkat.
Szünetet tartott.
– És most pontosan ugyanezt csinálja Eduardoéval is.
Elvittem a dokumentumot.
Három év óta először mosolyogtam.
Mert hét nap múlva arra kényszerítenénk őket, hogy egymás szemébe nézzenek.
És egyikük sem tudta, hogy kié lesz valójában az asztal, amikor elkezdődik a döntő játék…
3. RÉSZ
A következő hét napban olyat tettem, amit Eduardo soha nem várt volna attól a nőtől, akit bezártnak rendelt egy pincébe:
Semmi.
Nem vitatkoztam.
Nem szálltam szembe vele.
Nem Danielát kerestem.
Csak megfigyelésre korlátoztam magam.
Ez idegessé tette.
Daniela átkutatta a szobámat, fájlokat másolt le a régi számítógépemről, és nyomozni kezdett a mozgásaim után. Pontosan ezért kevertem össze a hamis információkat a valós adatokkal.
Míg ő haszontalan nyomokat kergetett, Andrés és én befejeztük a műtét összeállítását.
A Luna Norte már korábban is jelentős részesedéssel rendelkezett a Grupo Ferrerben, különféle jogilag bejelentett vállalatokon keresztül.
Andrés összeállított egy másik csoportot a családunk korábbi befektetőiből.
Együttesen elegendő befolyásunk volt ahhoz, hogy megakadályozzuk a kulcsfontosságú döntéseket egy rendkívüli közgyűlésen.
Nem akartuk ellopni a céget.
Meg akartuk akadályozni, hogy Ricardo bizonyítékok eltüntetésére használja.
A következő darab Eduardo volt.
Mateo otthagyta az asztalán a Daniela által aláírt titkos adósságszerződés egy példányát.
Azon az éjszakán egy éles kopogást hallottam a szobámból.
Aztán egy másik.
Aztán Eduardo hangja visszhangzott az egész házban.
– Hol van Renata?!
Senki sem válaszolt.
Kikapcsolta a telefonját.
Reggel ötkor Eduardo még mindig bezárkózott az irodájába, és átutalásokat nézett át.
Nyolc órakor megjelent az ajtóm előtt.
Az ingje gyűrött volt, a szemei vörösek.
– Tudtad?
– Körülbelül 1,8 milliárd?
Az arca beszélt helyette.
Bement és becsukta az ajtót.
– Daniela a nagybátyám cégeit használta. Több vagyonkezelői alapba rejtette az adósságot. Ha nem fizetünk időben, Ricardo érvényesítheti a garanciákat a csoport egy részével szemben.
-Helyes.
— Honnan tudod te mindezt?
– Mert ugyanezt tették a családommal is.
Eduardo hallgatott.
Aztán a szakértői jelentés egy másolatát tettem elé a repülőgépen.
– A bankjaid likviditás nélkül hagyták a Grupo Salgadót. A nagybátyád intézte a többit.
Eduardo elolvasta.
Remegni kezdett a keze.
– Én ezt soha nem engedélyeztem.
-Nem.
Egyenesen ránéztem.
– Csak abba egyeztél bele, hogy tönkretegyed apám cégét.
– Valéria…
– Ne ejtsd ki a nevemet úgy, mintha még mindig jogod lenne hozzá.
Lesütötte a tekintetét.
Elmagyaráztam neki, hogy Ricardo Danielát használta fel arra, hogy közelebb kerüljön hozzá az állítólagos autóbaleset után.
Az a nő, akit Eduardo „megmentőjének” nevezett, jelen volt, mivel a balesetet is kitervelték.
– A nagybátyád hajlandó volt kockáztatni az életed, hogy egy nőt állítson melléd – mondtam neki. – És te átadtad neki az adminisztrációt, a vagyonkezelői alapodat és a szavazati jogod egy részét.
Eduardo leült.
Most láttam először igazán legyőzöttnek.
– Mit akarsz tőlem?
-Az igazság.
— Mit jelent ez?
– Hogy a mai napon visszavonja Danielának adott minden meghatalmazást. Adja át az ügyészségnek a Ricardóval három évvel ezelőtt kötött megállapodásának összes iratát. És nyilatkozzon arról, hogyan koordinálta a Grupo Salgado hitelkereteinek megszüntetését.
Felemelte a fejét.
– Ez börtönbe kerülhet.
-Igen.
Nem próbáltam lágyítani.
– De ha hazudsz, Ricardónak lesz ideje megsemmisíteni a bizonyítékokat, és Daniela eltűnik.
– És ha elfogadom?
„Nem ígérem, hogy megmentelek. Csak azt ígérem, hogy nem hagyom, hogy a szüleimmel együtt eltemessék az igazságot.”
Eduardo még aznap aláírta a visszavonást.
Aztán olyat tett, amit soha nem képzeltem volna.
